Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Heti összefoglaló kerülhetne ebbe a bejegyzésbe, ám ezúttal ez tényleg rövid lesz, mert a főbb események önállóan szerepelnek, annak rendje s módja szerint. :-)
Hétfő teljesen átlagos meleg nyári nap volt, amikor is nagy lelkesedéssel nekiálltam takarítani. És hódolhattam kiskori kedvenc tevékenységemnek az ajtómosásnak is. Nap végére el is fáradtam kellően, így a tervezett biciklizésből nem lett semmi. Csak két kör az udvarban.
Kedd a békítés adott feladatot, a továbbiakban meg a vasalás. Nehogy Dodi azt a ruhát válassza ki a szerdai vagy pénteki mókájára, ami épp éltelen. Este pedig várt a kellemes meglepetés, a finom Dodi vacsora. Megszakítva ezzel sütkérezésem, és elmélkedésem. A hintapalintás hesszelés feltöltött energiákkal. Kellemes volt élvezni a nyugalmat, és a frissen betakarított gabona illatát. Ez megint nosztalgikus érzéseket hozott felszínre, hisz egykoron sok elfoglaltságot adott az aratás: tárolóba hordást, amiben segítkeztünk; takarcsolást, ha épp eső közeledett. Gyerekként ez nagy émény volt. Mint a malackákkal való foglalatosság is. :-) Most lehet kiröhögnek egyesek, de falusi vagyok, és ha valami tetszik/ett, azt nem fogom letagadni.
Szerdáról külön históriát kanyarítottam. Remélem, az újszerű tálalás tetszett! Doditól jött az ihlet az események efféle megörökítésére a múlt heti lovagos-lovaginás sztorival. ;-) És ahogy az lenni szokott csütörtök a móka kipihenésével telt. Hazatérve értékelés, Szomszédok lesés (csakis a retró jegyében), majd szundi. Ebéd után megint szundi, melyet a Dallas szakított meg. Sorozatokról szóló bejegyzésemből már tudhatjátok, hogy nagy kedvenc volt, így most is megnéztem a belőle készült filmet. Este kezdtem úgy magamhoz térni, válaszemailt kreáltam Ádámnak kidomborítva a humort, majd mivel nagyon szép idő volt, kitelepedtem előzetes hintás szándékaimmal ellentétben a lépcsőre. Chappy kutyánk akadályozott, hogy eljussak a hintapalintáig, én meg nem akartam ellenkedni a jószággal. Persze azért valahol mégis megtörtént, mert apu frissen mosott pólóját a teraszról lejuttatta az udvarra... :-) És miután be akartam hozni onnan, nem nagyon eresztette. Ádáz csata dúlt a pólóért. :-) Végül győztem. Küzdelem után ültem a lépcsőn, és merengtem tovább, figyeltem a csillagokat. Kikémleltem egy hullót is. :-) Kívánságom azonban nem írhatom le, mert akkor nem teljesül. Ez a kiülős ücsörgés kellemes tevékenység volt.
Péntek beszélgetős-pihenős jellegű volt. Délelőtt eltelt a szokásos főzőcskével, és egyéb háztáji tevékenységgel. Majd a szerdai képeket szerkesztgettem megfelelő, küldésre, illetve iwiw-re alkalmas formába. Illetve hosszasan beszélgettünk Dodival, majd stylistoltam is, hiszen a tradicionális utcazene fesztiválra készülődött. Este pedig msn, és szokásos Rejtély nézés.
Szombat elég fura nap volt. Lévén, hogy ekkor lett volna a második diplomaosztó ceremónia, ha rendelkeztem volna két nyelvvizsgával szakmai szinten. Úgy volt, hogy megyek az eseményre, de aztán mégsem. Így is épphogy hazaértem, mikor a csúnya világ kezdődött. Ilyen időjárást még nem tapasztaltam. Szokásos vihar helyett hatalmas jégeső zúdult a térségre. Apu épp azt kezdte magyarázni, hogy talán megússzuk a jeget...Ám alighogy kimondta, jött a pingponglabda nagyságú cucc. :S Borzasztó volt, nagyon megijedtem. És amikor a konyhaablakból láttam, hogy pattognak az éles jégdarabok neki a hullámpalának, még inkább féltem. Féltem, hogy tetőt is megtépázza ez az idő, meg hogy az üvegterasztetőben is nagy károk lesznek. Ez az áldatlan állapot jó erős fél óráig tartott. Következhetett a kárfelmérés: tetőnk - talán egyedüliként a faluban - ép maradt. A melléképületek hullámpaláit viszont beszakította helyenként; mama házának tetejéről lesodort pár cserepet, betörte a zúduló jég az egyik ablakot. Más kárt nem fedeztünk fel. Mondjuk szőlővel se kell idén így nagyon foglalkozni. :S Aztán egész délután viharos időjárás dúlt, szerencsére már jégeső nélküli. Apu szerint ilyenre valamikor a nyolcvanas években volt példa, akkor nagyobb pusztítást végzett a vihar. Én pedig ezzel az időjárással szemben alvással tiltakoztam. Örülök, hogy Dodi nem kerekedett ismét útra, hülyére aggódtam volna magam!
Majd este meghallgattam Anita beszámolóját a diplomaosztóról, és kicsit nosztalgiából visszatöltöttem a 1. diplomás ceremónia képeit iwiw-re.
Most pedig vasárnap volt. Eseménytelen napocska. Délelőtt meglátogattak végre keresztapáék. :-) Már hiányoztak. Eszter is jött, de a kapcsolata nem került szóba, csak érintőlegesen és röviden. Mindenesetre érdekes elképzelései vannak az életről...Ebédre is maradtak végül. No, ez a vendéglátás rész szintén hiányzott. Délután szaporítottam blogbejegyzéseim számát, álláspályázatot gyártottam, filmet töltöttem le, és németeztem is egy csöppest. Most meg azért vagyok ilyen fitt, mert vacsora után egyszerűen bealudtam. Ezt keresztapáék ismételt érkezése szakította meg, talán jobb is, mert így is nehéz lesz majd álomba szenderedni. Pedig holnap Győrbe készülök, meg még a hét során jópár alkalommal. Ügyintézés, ezmegaz. Szerdai móka szerintem nem lesz, bár... :-) Ennyit a várható eseményekről.
No, de zárom is összefoglalóm, mindenkinek szép, és vidám hetet kívánok!

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése