2010. március 29., hétfő

ismételten egy vizsgás hétről

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Újabb hét adta át a helyét a következőnek, és ha már így történt, akkor időszerű is erről a beszámoló internetes naplómban. Mint ahogy az előző 7 napban, úgy március utolsó előtti időszakában is eléggé stresszes voltam, a vizsgapara rendesen dominált. :S

Hétfőre datálták nálam a szóbeli megmérettetést (aki nem rendszeres olvasó, és lemaradt volna, annak egy kis emlékeztető: német szakmai nyelvvizsgáról van szó). A délelőtt nagyjából ismétléssel telt, pár kifejezést memorizáltam még. Kicsit megnyugtatott a tudat, hogy a szituációkhoz hozzá tudok nyekkenni, magamról szintén tudok nyilatkozgatni. A grafikonelemzés pedig teljesen témafüggő. Azért úgy bíztam benne, hogy egyszer végre szerencsém is lehet akár, és könnyeden abszolválhatom ezt a feladatrészt is.

Tudat alatt pedig bosszantott az esti beosztás, és az a kérdéskör, hogy vajon mennyit csúszik az időpontom, elérem-e az utolsó 17.40-es járatot. B tervként Dodiék albijában húztam volna meg magam másnapig, de értelemszerűen inkább haza szerettem volna érni időben. Na, kicsit nyűgösen indultam be a faluközpontba. Győrig átolvasgattam még a dolgokat, 15.05-kor pedig meg is érkeződtünk oda. Valahogy ekkor éreztem ismét az izgatottságot magamon, s valamiért már ekkor a Rába-partra vágyódtam. Talán nyugtatásképp, de le is szökkentem egy kicsit.

Majd néhány stresszoldóként funkcionáló nasi bepusztítását követően a vizsgahelyszín felé vettem az irányt. Igen jólesett Ági időközben érkező bíztató német nyelven íródott üzenetecskéje. :) Meglepődtem rendesen, mikor a tárgyaló nevezetű helyiséget közelítettem meg, ugyanis két lányon kívül senki se várakozott, ők is hamar eltávoztak. Na, igen, az előttem lévő vizsgázó nem jelent meg, így előbb túleshettem a szóbelin.

Két hölgyemény alkotta a vizsgabizottságot, egy idősebb, és egy fiatalabb. Utóbbi kérdezgetett. Legelsőnek be kellett szépen mutatkoznom, egy darabig egész jól is ment. Közben azért meg-megzavart egy-egy kérdéssel, de értettem őket. Talán ezek egyike zökkentett ki a mondókámból annyira, hogy nem ugrott be a biztosítótársaság hosszadalmas kifejezése azonnal.

A szituációnál egy e-mail-ben küldött álláspályázatról kellett érdeklődni a papiruszon megadott szempontok alapján (a telefonhívás célja, kell-e valamit magammal vinni esetleg, esélyek). Na igen, most már biztos nem azzal nyitnám az információszerzést, hogy megkaptam-e az állást? :) Hanem, hogy egyáltalán beérkeztek-e a doksik. :) Vicces, de a lényeg, hogy értettem azért, miről kéne nyekkenni valamit, és azt meg is tettem. És a vizsgáztató meg kénytelen volt alkalmazkodni ugye hozzám, inditómegjegyzésemre tudott reagálni, hogy még nincs elbírálva, interjú lesz, az mikor alkalmas nekem.

Ami viszont tényleg nullázza az egészet, az a grafikonelemzés. Körülbelül 4 mondatot tudtam hozzátenni. Az volt a fő problémám, hogy nem értettem már megint azt a két kifejezést, amiről az egész szólt. :S:S Öreg néne próbált rávezetni, de nem igazán sikerült. Meghökkentem azon is, hogy oszlopdiagramról hogy lehetne tendenciákat mondani egyáltalán..:S És akkor nyaggattak a kis monológjuk után, hogy foglaljam össze a grafikont, hát egy fél mondatot tudtam kihúzni magamból a fekete oszlopok kapcsán a szolgáltatásokra vonatkozóan.

Meg azért egy-egy nem megfelelő kijelentésemnél már bevetettem azt is, hogy tényleg izgulok. :) Aztán így hazafelé gondolkodtam, nem keresőképességet tüntettek fel, hanem magukat a keresőket. Bár akkor se tudom, mi az összefüggés a keresők és a szolgáltatások közt. Talán csak annyit tudnék most hozzátenni ehhez (nyugodtabb körülmények közt), hogy minél több a kereső, annál több szolgáltatást tudnak igénybevenni. Szóval ezzel megint jól rápacsáltam. Miért nem tudott normálisabb a kezembe akadni vízszintes és függőleges skálával, értékekkel, százalékokkal?! Az egész vizsga nem tartott tehát tovább 10 percnél. Készülődhetek a májusi utóvizsgára méghozzá szövegértéssel és grafikonvizsgálattal! Ja, meg a főmumussal, a magnóhallgatással.

Mondjuk szerintem írásbelit is bebuktáztam a bekezdés-cím párosításos összecsapott cuccal. :S De nézzem a jó oldalát a gyors vizsgának, elértem a 16.40-est hazafelé. Buszra sietgetvén lejelentkeztem Kedvesemnél, bár úgy érzékeltem, kicsit elbeszéltünk egymás mellett. Ilyesmi most először fordult elő. :S

Hazaérve aztán elemeztem, hibát kajtattam, olyannyira, hogy még álmomban is azt műveltem. Kedd hozott némi feltöltődést, hiszen Tillussal találkoztam ismételten. És ha együtt leledzünk, a jókedv garantált. Most is egyfolytában mosolyt csalt ábrázatomra. :) Hogy meglepődhessen, egyik kedvenc étkét készítettem el. A délután során alaposan megtervezgettük a szombati rendezvényt is, amelyet már mindketten vártunk. És hát meglepetésben részesültem én is, ugyanis kaptam egy receptgyűjteményt.

Szerda és csütörtök pihentető jelleget öltött, napenergiát is magamba szívtam, illetőleg ismételgettem a magnóhallgatáshoz esetlegesen szükséges környezetvédelmi szavakat. Házi ténykedéseket már meg sem említem, ez a napi rutin részét képezi ugyanis. :) Csütörtökön már az izgatottság is áthatotta napomat, na igen, vizsgaparában és dolgok túlaggódásában hihetetlen jó vagyok. Tillus próbált ismét noszogatni, lelkesíteni, biztatni a másnapi labor kapcsán, és közölte a nagy hírt, hogy RTL-en várható egy interjú. Nem nagyon szoktam hírműsort nézni, de most tűkön ültem. S az igazat megvallva, le is tettem menet közben arról, hogy leadják a beharangozott nyilatkozatot. Aztán a végén mégis levetetítették, én pedig hihetetlen büszke voltam. Ezt követően a letöltött verziót is megfigyelgettük, Apu pedig háromszori ismétlést is kért. :D Az a riport nagy hatást gyakorolt mindenkire, magam is lenyűgöződtem. S egyúttal el is gondolkodtam. S ez a remek felszólalás büszkeséggel töltött el, és meg is nyugtatott.

Péntek reggel meglepődéssel kezdődött, mivel édesanyám szendvicset is készített és teát is, mind reggelire, mind elvitelre. :) Ez a reggeli cihelődés emlékeztetett a régi szép időkre, mikor még mindennap 5.45-kor kelés, cihelődés, buszozás, Győr, Anita és a többiek társasága, egyetem, hazautazás. Na igen, rájöttem, hogy ebből a napi rutinból nagyon kiestem, de azért hamar tudnék újra hozzászokni. 7.50-es buszra be kell cammogni a faluközpontba, mivel gyorsjárat is, bár ugyanúgy másfél órát jelent tőlünk szeretett egyetemi városomba való érkezésünk, hiába esnek ki bizonyos megállók.
A séta mondhatjuk, hogy felébresztett. Utazás közben egyszer gyorsan átolvastam a környezetvédelemmel kapcsolatos kifejezéseket, majd pihentettem szemecskéim.
Téten aztán csatlakozott az előzetesen megbeszéltek szerint Anita barátosném is, persze egy kis pletyó is belefért, ez lényegében szintén stresszoldóként funkcionált. El is kísért a vizsga helyszínére, majd egyeztettük, hogy vásárol, és miután végeztem, rácsörgök. Aztán tovább folytattam a vizsgáról gondolat elterelést, és érdeklődtem az utánam szóbeliző két leányzótól, hogy s mint sikerült Nekik a szereplés.
Sok mindenről szó esett a várakozás negyed órájában. Egyetértettünk, hogy a magnós részt mindenki utálja, mivel tényleg lutri is.
A legelső padban kaptam helyet, az orrom előtt volt a magnó. Kicsit örültem is, mivel azonosító szám alapján valahova jó hátra saccoltam volna magam. Csetlik-botlik is megtörtént ám. :) Táskákat, kabátokat hátul kérték elhelyezni, vittem is szépen a padok mögé. Láttam fogasfélét, de teljesen megzavart, hogy német! illusztrációs táblák is lógnak helyenként. :) Az ültetést végző tanár felhívta figyelmem, hogy az tényleg fogas, nyugodtan akasszam fel holmijaim. Első pirulás kipipálva.
A feladatlapok kiosztását követően jött az azonosító matrica felragasztgatása. Hát itt a hölgyike elnézte a számom, rosszat is címkézett fel a lapomra. Még jó, hogy nem lehet vizsgázni a netes űrlap hiányában, és hogy figyeltünk! Az igaz-hamis feladatnál arról kellett dönteni, hogy elhangzott-e, vagy sem. Ez valami környezetvédelmis szöveg volt. A másiknál pedig a reklámmal kapcsolatosan mondtak információkat.
Itt megint azzal a gonddal szembesültünk, hogy nem lehet leírni a dolgokat...Pont ezért lenne szükséges három meghallgatás. Először megfigyelni, hol van saccperkábé adott információ, aztán másodikra írni, harmadikra ellenőrizni, vagy pótolni. Kb. négyet írtam be a 10-ből. :S Mert mire végeztem volna, már a szöveg véget is ért, és így se hiszem, hogy megfelelőek, mert a kiejtésnél harapdálta rendesen a végződéseket. A reklám céljánál legszívesebben beírtam volna magyarul, mint ahogy a funkcióinál is. :D Utána a két már említett lányzó nem akarta egyeztetni nagyon, mondván, hogy magunkat idegesítjük csak. Van benne valami. Nagy a szórás már az első résznél is, de láttam is, mert az orrom előtt rakta sorrendbe a feladatlapokat a két tanárnő. Meg ugye arra panaszkodott mindenki, amire már utaltam, hogy hiába kérnek rövid választ, nem tudod leírni...:S Szóval 8 pont lenne a célom, dehát...mindegy, májusban alakítás. Bár már gondolkodom, hogy lehet mégiscsak szét kéne szedni a szóbelit és az írásbelit, és más típust megpróbálni.

Fél 11 körül már végeztünk is, 11-kor már a városban kóricáltunk. Természetesen vizsgabeszámoltam Kedvesemnek is, és ekkor hirtelen átpasszintottam a telót Anitának, hogy válthassanak pár szót a Jó Ügyésszel. Beszélgetést követően kivirultunk ám, jó hatással vol ránk Tillus :)
Szóval beszabadultunk pár ruhaüzletbe, és nézelődés, póni-divatirányzatok feltalálása közepette jól kitárgyaltunk minden frusztráló témát. Meg vártuk bizonyos választ. :) Postás ügyleteim elintézése után az ajtóval akadt gondom megint, nem találtam meg a zárat (csetlik-botlik epizód 2.). Ezután kicsit pihiztünk. Míg Anyával értekeztem, meg is érkezett az az sms.
Na, ezen aztán fellelkesedtem. És ha én lelkesedem, akkor Anitára (vagy a környezetemben tartózkodóra) is próbálom átpasszolni ezt a szemléletet, érzést. Több-kevesebb sikerrel ment most.
Délután a szép időre való tekintettel is, indítványoztam egy Rába-parti sétát. Aztán módosult az útvonal, mert meg akartuk vizsgálni, hogy állnak az egyetemi építkezések és a hídalkotási műveletek. Most két új szárnnyal bővül a SZE, de az egész egyetemi városrész korszerűsítődik.
Körülvizslatás közben Dodi fellelhetőségét tudakoltam meg, mert végülis akkor még úgy volt, hogy buszozok. :) De meggyőzött, hogy ütközzünk az egyetemen. Előtte megkérdeztük, hogy az Új Hullámban, ahol szombaton délidei falatozás lesz, mit is állítanak elő ebéd gyanánt. Ezután belibbentünk az aulába, és kisvártatva jött Dodi. A mérnök úr Julcsi gazdaságpolitika óráját hagyta ott a kedvünkért. :) Igazából meg az ebédelési manőver miatt, de rápacsált. Próbáltam Nitusnak is helyet szerezni a kocsiban, de telt volt a létszám, így végül busszal tért haza.
2-ig pedig császkeráltunk, beszélgettünk. Végül még Dodi is noszogatta. Na, az igazán aranyos volt, és ütős. Az elválást követően visszabandukoltunk az albérletbe. Bár sokáig nem maradt öcsikém velem, mert halaszthatatlanul vissza kellett mennie Julcsi órájának végére, elköszönési célzattal. Ez elég hosszúra is nyúlt, de tudom, hogy van ez. :) A dekorációjukat meg kellett viszont dicsérnem. Nincs azokkal a meztelen nénis képekkel semmiféle gond. :) Míg várakoztam visszatértére, megszalad Balázs, a sofőrünk. Jól eldiskuráltunk. Megszaladt időközben az unokatesója, így már csak a lovagunkra vártunk. Bár fennállt annak lehetősége is, hogy egész egyszerűen jöhet busszal, mi tépünk haza. :) Éppen a laptopot kapcsoltam be, hogy írok Tillusnak egy levelecskét, mikor megérkezett. Azzal a lendülettel, amivel beüzemeltem a gépet, kapcsolhattam is ki, mert indulás volt!
Még felvettünk egy srácot, és elhagytuk Győrt. Elég lassan sikerült ez, mivel negyed 4 és fél 4 tájékán bedugul a város. Pápán meg még volt a srácoknak kis ügyintéznivalójuk, így végülis háromnegyed 5 után értünk haza. Jó volt ez így, sok információt megtudtam, és abszolút emlékeztetett az egyetemi élet régi szép napjaira. Ó, és el is felejtettem említeni, hogy aulás ücsörgésünk idején még Norberto-t is láttuk. Valahogy elkerülhettem a figyelmét, ami jobb is, mert bizonyosan érdeklődött volna álláspiaci szituációmról. És utóbbi valahogy kerülendő kérdéskör, lévén, hogy csak várakozás van.
Hazaérve meglepődve tapasztaltam, hogy ebédnek híjján vagyunk, ez valahogy demoralizálólag hatott. Kis pihentető e-mail reppentetést követően pedig meglepi-gyártásba kezdtünk Anyával. Már előre örültem az átadási folyamatnak, és magának a reakciónak. :D Aztán lelkesen készültem a másnapi győri Ász-Ész mókára. :D Erről külön posztban szóltam emitt.
A vasárnap pedig nyilván a pihenésről szólt, legfőképpen a vizsgát kellett kiheverni. Ez nem sikerült akkor maradéktalanul, mivel Valamiért el voltam kedvetlenedve egész nap. Talán betudható a fáradtságnak. Aludni meg vasárnapi napon nem lehet kicsiny házunkban. Nagy a mozgás, főzni kell, és még egy közgáz gyorstalpaló is elő volt irányozva Keresztapuék is megszaladtak,. Anya el is büszkélkedett a riporttal, meg is nézték/néztük újra. Tényleg mindenki büszke volt Jó Ügyészemre! Meg Dodira is, a HUHA projekt kapcsán. Ezt próbálta boncolni a két férfiember, megfejteni a működési elvet, kikalkulálni az anyagköltséget. Ezen eszmefuttatásba Dodi nem kapcsolódott be, így mókás volt az egész.
Egy-két elszólás is adódott, ami jelentős hangos mosolyra adott okot. A projekt másik aktív résztvevőjét Larionnak hívják, aminek hallatán Apu nem tudta eldönteni, hogy ez keresztnév vagy vezetéknév. Miután felhomályosítottam, hogy előbbi, megkapta a srác, hogy indián. :D:D Amúgy adós papírokat hoztak nekem, majd kicsikét később ki is töltöm a bevallásokat. Amilyen sokszor kívántam étkezni tegnap, most annyira nem. Jó, nem látszik, de valahogy furcsa ez is.
Csajókáknak röptettem pár sort, meg az ígéretet, hogy képeket majd küldök Nekik is. De hiába nyúztam Dodit, nem kaptam újakat. Addig meg nem akartam küldeni, míg nincs meg az összes. Bár a citrom- és freemail-nél meglévő adatlimitre majd figyelnem kell azért. :) Lényegében írkálotam egész nap, meg lézentem. És akkor bérmakeresztanyám is csak cseszeget, hogy 3 hete megígértem, hogy megyek, és nem jutottam el, biztos nagy az emelkedő a szomszéd utcában, meg biztos lefogal a pasikám...Kezdjük ott, hogy semmi konkrétat nem írtam, másrészt abban az utcában sem jártam. Hát csütörtökön is csak készültünk, aztán lebeszélődtünk. Sokadrészt frusztrál a német, hogy arra nem készültem megfelelően, holott Tillustól is fantasztikus támogatást kaptam, és maximális megértést. A rosszkedvem gyökere is valószínűleg ez. Az előbb említett üzenetből kb. az jött le, hogy habostortával és egyéb nyalánkságokkal készült...Válaszoltam azért viszonylag modorosat, de ez szíven szúrt. :S
Azért délután sikerült kis elvízszinteződést beiktatni, amolyan ébren alvást. Ebből az állapotomból Keresztapu telefonja zökkentett ki. Érdeklődött, hol lehet fellelni Tillussal készült riportot. :) Ezúttal Anya válaszolgatott helyettem több-kevesebb sikerrel. Estefelé kezdtem felélénkülni. Az esti fogadóórás szombat értékelés pedig kifejezetten jót tett. :) Érkeztek is szépen sorozatban a képek. Doditól is, így küldhettem tovább. Azt hiszem, mindenkire ráfért ez a kis kikapcsolódás hétvégén. Még emlegetjük egypárszor alighanem az eseményt. :)
Így érkeztünk el az új hét kezdetéhez, ami egyúttal eme posztom zárlatát is jelenti. :) Folytatás következik úgyis. Addig is legyetek jók és vidámságosak kedves olvasóim!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése