Újra itt. A feladat a szokásos, a jól ismert: megörökíteni az elröppenő hét hogyisvoltját. Igazából minden héten megfogadom, hogy mindennap firkantok néhány sort. Aztán ez mindig elmarad, mert találok olyan elfoglaltságot, amiben nagyobb kedvem lelem. Vagy épp ellenkezőleg, és épp a semmihez sincs kedvem hangulat gördít leküzdhetetlen akadályt a szent elhatározás elé. Most mondjuk izgalom (mit izgalom, szabályos vizsgapara!) és egy kis meghűléses nyavalyakórság (rosszabb esetben háegynegy mutáns gyenge verziója) nehezítette dolgom, ami miatt a napi szintű sor rovás-írás elmaradozott. Háhá! De túléltem mindent!!! :-) Ám ne száguldjunk annyira előre, csak szépen lassan, terep kettes tempóban!
Vasárnapon, bár nyomi voltam, inkább fecsegéssel töltöttem az estét. Már ekkor elkezdtem begyűjteni a jótanácsokat a szerdán esedékes német szóbelire. A bemutatkozó mondókám összeállítása ugyanakkor elmaradt. Hát tudjátok hogy is van ez, ha én egyszer kinyitom a számat... :-) Erre rátetézett, hogy mindenféle nyalánk téma előbukkant a hagyományos esti B.A.F klub "értekezleten". :-) Gondolataim a látszat ellenére időnként máshol kalandoztak, (illetve jobban beékelték magukat bizonyos problémák agytekervényeim szövevényeibe) és már magamra is mérges lettem. Ennek az egésznek az oka pedig egy jó, ugyanakkor gyenge tulajdonságomból eredeztethető. Aki kellőképpen ismer, az tudja, hogy mi is ez. Nyughatatlanná ekkor kezdtem válni. Meg éreztem, hogy valami nem oké egészségi állapotomat illetően, hiszen vacsora gyanánt bepusztítottam a maradék 4 tányér agyigforróssított anya-féle ízletes húsilevest.
Hétfő eseménytelennek mutatkozott, még mindig cikázó gondolataimat kellett megzabolázni a kibontakozó torokfájással együtt, és tanulásra ösztönözni magam. Természetesen csak a teszveszt követően. De most is rámtört a beszélhetnék. Jóllehet, még dühös voltam. Így kicsit kíváncsiságból is, szökdécseltem fel a chat-re. Ádám hozta a kötelezőt, és érdeklődött a lecsengett írásbeliről záporozó bocsánatkérések közepette. Az igazat megvallva, jól is esett a kérdés, meg nem is. Előhozakodhatott volna vele előbb is, nem lett volna egy nagy cucc. Úgyhogy szokás szerint gondolkodóbe ejtett. Bár akkor már javában izott a levegő mellett a klaviatúra is, iperedett a Vicu-féle nagymonológ, azaz a Vorstellung. Miután késznek ítéltem, el is küldtem véleményezésre a szokásos több szem, több hibát fedez fel alapon többeknek. Ezúton is köszönet a javításért! Letisztáztuk Ádámmal, hogy ezúttal nem szeretné, ha kedden lelkesíteném. Pedig tényleg megtettem volna! A torkom teljesen mindegy, hogy hol fáj, itthon vagy Győrött. Kicsit pipa lettem estére, mikor a javított verziókat meglestem, Kati tanárnő gyakorlatilag átírta. Már-már úgy hittem, hogy eltévesztette a vizsgaszintet. A nyughatatlanság komplett vizsgaparával fejlődött az idő előrehaladtával, olyan mértékűvé, hogy elszenderedni is alig bírtam.
Kedd volt a legrosszabb nap stressz-szempontból. Pedig 24-ét mutatott a naptár, ami pedig a szerencseszámom. Napi teendőim gyorsított üzemmódúvá változtatak, hiszen frankón átszundítottam a délelőttöt. :-S Aztán következett a nagy virtuális támogató-tevékenység egy kis konzulenskedéssel egybekötve, és időnként meg-megszakítva egy kis angol-némettel. Átnéztem Ádám bemutatkozóját, a szükséges módosításokat elvégeztem. A délután vége felé sikerült is összekülönbözni egy hiányosságomon, illetve hogy rosszul rögzült adott vonzat. Vagy egész egyszerűen nyelvújítónak készülök! :-) Szóval egy apróság volt ez! Bár ezt be lehet tudni annak, hogy az Ő vizsgaidőpontja tempósan közeledett. Úgyhogy kivételesen nem tulajdonítottam nagy-nagy jelentőséget a vitának, és tovább foglalkoztam a szituációkkal, és a bevezető mondókámmal. De ugye ott kell tudnom kivágnom magam adott helyzetből, így aztán inkább vad telefonos biztatásba kezdtem, ha már a helyszínen nem lehetek ott. Úgy vettem ki, hogy sikert aratott ötletem, főleg a tökfejes megjegyzésem a hallgatóságra vonatkozóan, hiszen hamisítatlan kacaj övezte. És valahogy örültem ennek az egésznek. Ezután megint a másnapi jelenésre összpontosítottam, illetve hogy addigra hangban ott legyek, skáláztam és teáztam rendesen. :-) Este megkaptam én is a bátorító szavakat a vizsgabeszámolóval egyetemben. Utóbbi fokozta aggodalmam, amely fizikálisan is jelentkezett lázacska formájában. Aztán elvízszinteződtem, és a nyughatatalanság lassanként alábbhagyott.
Szerdán aztán korán ébredtem, jóval a telefon riadója előtt. Kicsit lustiztam még, és próbáltam összeszedni magam amennyire csak lehet. Torkom még mindig valóságos lángokban égetett. :-S Megint sikerült jóval idő előtt kicsoszognom a buszra, ahol aztán ismét csak rácsodálkozhattam bizonyos póni viselkedésre. Pápától Győrig kicsit még ismételgettem. A vizsgahelyszínen érezhető volt a feszültség. Hogy ezt csillapítsuk, beszélgettünk, és faggattuk az éppen vizsgán túleső delikvenst. Nem sokkal 10 óra után került rám a sor. A vizsgázatató tanár leginkább a Mikulásra hajazott, és az előzetesen kinti híresztelésekkel ellentében értettem, milyen mondatok hagyják el ajkait. :-) Bár az meglehetősen zavart, hogy minden megnyilvánulásomba közbevág. Szakdoga nagyon érdekelte, illetve ügyesen sikerült terelnem a munkapiaci kérdések felé. Szituáció átcsapott nevetésbe. Egy irodát kellett bérelnem, és ennek feltételiről érdeklődni telefonon. Na itt mindenféle üdvözlő formula elmaradt, és az elköszönés is hiányt szenvedett. A derűre egy nem kellően átgondolt számadatom adott okot (70 négyzetméteres terület 70 főre kicsit kevéske), bár legalább rögtön lehetett szabadkozni, és dumálni rendületlenül. :-) Amivel abszolút nem voltam megélegedve, és a produkciót lehúzta, az a grafikonelemzés. Ugyanis nem vágtam, miről is kéne itt elkápráztatnom őtökfejségeit. Így csak általánosságokkal tudtam előállni, hirtelen zárlat miatt pedig még a tendenciákról is megfelejtkeztem. Miku apó azonban segítségemre volt. Bár érdekesnek találtam ezt is, hiszen amint belekezdtem a számokba, le is állított, és összegzést kért. Ekkor pedig sajna megállapította, hogy nem értem a mutatót, amiről az egész szól. Próbált ugyan barchobával rávezetni, ám a gondoljak munkahelyre! rész nem sokat lendített előre. Még akkor se, ha sikerült egy ehhez kapcsolódó dolgot szóbahoznom. Kicsit úgy is éreztem az egész vizsga során, hogy siettet. És lehet nem kellett volna kijavítanom apró hibáim. Itt-ott lemaradt egy tárgyeset. Bár orrhangomon az se biztos, hogy az értékelő Vitzliputzli-mädchen (maradjunk a Mikus témánál) észlelte. Majd vizsga után még szórakoztattam a többieket, és egy sráccal igen-igen összebratyiztunk. Azért nem akartam mindenkit megvárni, még ha időm lett volna rá, akkor sem. A betegségeskedés erősebb volt bárminél, meg a rosszkedv is. Persze tudni kell, hogy maximalista vagyok. És most megint úgy lesett ki a dolog, hogy nem hoztam ki mindent a helyzetből. Így aztán az egyetem berkeiben találtam magam megint, várva kedves Dodit, hogy meginvitáljam táplálékfelvételre. Ez végül elmaradt, mivel lustikákká váltunk. Inkább hallgathatta sirámaim a Víztorony-villában. Elemzést követően elnyúlás következett, majd közös Showder klub nézés, és a hazatérők agyusztálása. Ez a vidámkodás nagyon hiányzott, a villában fantasztikus hangulat alakult ki. Aztán hazafelé kísérőmül szegedőtt Bandi, akivel eszmét cseréltünk útközben az élet nagy dolgairól. Itthon aztán pihenés következett. Este ismét gépközelbe kapickálóztam a láz ellenére. Válaszolgattam a vizsgáról érdeklődnek, Ádám is előbukkant. Sikerült is összekülönbözni megint. Most meg is sértődtem. Meg az egészre rájátszott egy bizonyos új információ, amitől még rosszabbul éreztem magam. Illetve nemes egyszerűséggel túlontúl jóságosnak. És mint tudjuk, a jótündérkék szerepe elég hálátlan!!!
Csütörtökön aztán a béke-zászló lengetés és a bűnbocsánat mellett döntöttem. Ezt most könnyen írom, de komplex folyamat eredményeként alakult ki. A délutánt ismét csak egymás biztatásával töltöttük. Hiába intett nyugalomra és pihenésre Ádám, csak nem úgy volt az. :-) Az Ágitól kapott vizsgás CD-t hallgattam, és töltöttem a feladatokat szorgosan, készülve a másnapi laborra. Akadt olyan, ahol fantasztikusan teljesítettem, de előfordult olyan is, hogy nagyon nem. Este aztán ismét igehirdetés, egy utsó biztatás és teafogyasztás nagyüzemben. Előzetes terveimmel ellentétben az időben szendergés nem jött össze nyughatatlanságom következtében. De legalább B.A.F taggyűlésen ismét elemzésre kerültek a hímneműek, és az egésztől jobban is éreztem magam lelkiekben.
Péntek ismét harci vizsgás nap volt. A buszon hiába kutattam a csillagszemű vizsgatársam, nem azt a járatot választotta. Bár én mindig iparkodom. Talán túlzottan is, hiszen a fél 11-es kezdési időpont csúszott. Ahogy az lenni szokott. A várakozás feszült perceiben ismét csak fecsegtem. Egész előkelő helyet kaptam, jó elöl. A vizsgalapok kézhezvételekor se tűnt túl nehéznek a feladat. Az angol vizsgához képest most sokkal több idő állt rendelkezésre a kérdések áttanulmányozására. Bár megrökönyödtem, hogy milyen sok számadatra kell majd figyelmet szentelni a második, információkiegészítős egységben. Hát nem is ment! Miután volt, ahová kifejtős választ vártak, így azzal foglalatoskodtam. Mire lekörmöltem, addigra az egész monológ befejeződött. Második (egyben végső) meghallgatásra már más dolgokra is be tudtam jegyzetelni a rubrikákba, ám nem mindenhez sikerült megjegyzést illeszteni. Bosszantott is a tény! Utána jöhetett az elmaradhatatlan értékelés. A csillagszemű felhomályosított, hogy nem gondoltam át egy-két adatot, csupán 0-k maradtak le, irracionálissá téve az egészet. Bár tényleg nem hallottam olyat, hogy ezer! :-S És az is igaz, hogy nem nagyon erőltettem az agyam, mert akkor lehet fel is tűnik a zöldség-állításom. Így eléggé elszontyolodtam, talán két adat, ha jó lett. 8 lenne szükséges a minimum 40%-hoz. Az is idegesített ezenkívül, hogy a srác már megint nem veszi észre a lehetőséget, ami egy kellemes kis városi séta-ajánlatomban rejlik. :-) Elváltak útjaink. Vannak helyzetek, amit még gyakorolni kell, és teret engedni büszkeségem helyett határozottabb lényemnek. :-) Majd körüllestem a vásári forgatagban. Győr már adventi szépségében tündököl. :-) Azért szaporáztam lépteim, randim volt ismét csak egy mérnökpalantával. Az egyetemen aztán hiába vártam a legénykét, bár biztos a zh hevében elfelejtkezett az előzetesen fixírozattakról. Még milyen jó, hogy időnként felfedezem, van egy mobiltelefonom is, amivel pillanatok alatt kaphatok helyzet- és pozíciójelentést. :-) Hát emberkém már árkon-bokron túl szökdécselt, mikor is no pagagyít parancsoltam néki. Így történt, hogy az egyetem hátsó kijáratától félszáz méterre toporgott az én egyetlen piciny Dodim. Aki, mint mindig, most is baziliszkusz vigyorok kíséretében nyitott füllel végigkövette vizsgás beszámolóm. Vélhetően üdítően hatott az egész, hiszen mindeközben lakmároztunk is. Végre ismét közösen ebédeltünk. Mint a régi boldogságos, kezdeti időkben. Bár a hely ezúttal nem a megszokott volt, amihez én eleinte oly ösztönösen ragaszkodtam. A válság azonban meggyőzött, és így flancos igényeim alábbadtam, és a Révész helyett az Új Hullámba tértünk be délidőben. Meg kell hagyni, jó döntésnek bizonyult. Étteremben mindig problémáim akadnak a rizzsel. Egyszerűen nem szeretem, ha kemény. Ezúttal azonban kifogástalan volt minden. Hmmm...ezek a közös óra utáni étkezések is de hiányoznak!
Ebéd után könyvtárazós programom Dodi lefújta, és sokáig nem is kellett győzködni. Tehát megint az albijukba lépdeltünk, és próbáltuk kipihenni az kiadós falatozást (meg a betegséget is). De ez a délután is nosztalgikus volt. Szilvesztert tervezgettünk remek hangulatban. Ismét csak sokat kacagtam. Aztán befutott Hajmi is (köszönöm a kedvességét!!!), és az urakkal egyetemben én is elhagytam a villát. Itthon aztán Dodi jobbik formáját hozta, ilyenkor annyira elragadó. Finom vacsorával örvendeztetett meg. És hétvégén is bájos volt, a kebab receptnek különösen örültem. Istenkirály ízek, és igazán kreatív megoldás. Gratu hozzá!
Sajna a szütyős lét megakadályozta, hogy a gazdász eseményen részt vegyek. Majd legközelebb. Anitát remélem, sikerült feldobni azzal az apró véleményfélével, amelyet már régóta érlelgetek. Mert igazán megérdemli! Hiszen tényleg mindenkor lehet rá számítani. :-)
Nagyon pihentető víkenden vagyok túl. Az édes semmittevés-gyógyulgatás igazán jót tett. Meg az olvasás is. Letudtam az Alkonyat első könyvét. (Ági jóvoltából az állásbörzés héten megkaptam mind a négyet!) Szirupos történet, sajátosan ragadja meg a vámpír-ember kapcsolatot. Most kíváncsi is lettem a film verzióra, bár igazándiból csak egy akciójelenttel lehet felturbózni az események csordogálását. Mindenesetre ez a dallam nagyon fülbemászó, és egyszerűen gyönyörű! :-)
Vasárnap aztán el is kezdtem olvasni a második részt. Teljesen kikapcsol legalább az olvasás, és új szakszavakra is szert tehetek ezáltal. :-P Amúgy nem szeretem ezt a napot, mert mindig el kell válni Doditól egy hétre. Így a szokásos főzőcske bonyolódott, anyát mindenképp tehermentesítve. Szegény, még mindig sokat dolgozik. :-S Este pedig megint csak a könyvet bújtam, szeretnék végigérni a héten a tetralógián Alkonyat-ügyben. Már kezdek jobban lenni egyébként, csak a fülem ne fájdogolna! Pedig olyan jó lenne közösségi életet élni az elkövetkező héten!!! Anitával császkálni, Ádám ígéretét betartani, fiúkkal Mikulás-bulin csápolni. Na, de ezek csak tervecskék. Következő bejegyzésemben úgyis minden kiderül a megvalósításból vagy annak épp elmaradásából!
Összességében - leszámítva a betegséget - klassz kis hetet tudhatok a hátam mögött. Kellően pörgős, helyenként merengős, parázós napokat. De ilyen is kell mindenképp. Most zárom is soraim, illetve novemberi utolsó firkálmányom! Mindenkinek mindenféle jót kívánok még mindig a jövőre vonatkozóan! Pá aranyoskáim, én most balra el! :-)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése