Ballagási história

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Most egy családi eseményről tudósítanék, ami némiképp felkavaró élményeket is hordozott magával. Sajnos vannak esetek, amin nem tudok csak úgy túllibenni...:S Lehet bármilyen szépítési kísérlet, nem igazán hiszek a bájolgó szavaknak...és akármilyen keresztény erény is megbocsátás, kövezzetek meg érte, de nem tudok élni vele. A tulajdonképpeni sérelmem a ballagásomhoz köthető, de időről időre előkerül, amint családunk valamely tagja bevégzi oskoláját. No, és akkor rá is térnék jelen bejegyzés fő csapatásirányához történésekkel és érzésekkel egyetemben. 

Bérmalánykám, Kata mérföldkőhöz érkezett életemben, hiszen pék-cukrász tanulmányait lezárandó szakmunkásvizsga következett május elejétől kezdődően.  Ezt előzte meg a ballagás, melynek Pápán tradícionális hagyományai vannak. Sajnos személygépjármű hiányában autóbuszos közlekedésre alapozva elég lehetetlen végigkövetni az iskolai eseményeket, a másoktól való függést pedig nem szeretjük, így családi határozat született arról, hogy a pápai ballagást kihagyjuk. Persze ahogy az lenni szokott, a rászervezkelődést nem úsztuk meg, Keresztszüleim rárobbantak a témára, ki melyik autóba fér be...Szerencsére azért sikerült őket lecsillapítani. :) Hát vegyes érzéseim voltak már ekkor is, meg kell valljam, visszaköszönt a múlt derekasan, de csendesen megfogadtam magamnak, hogy konfrontrálódást nem indítványozok. Nem tudom, lehet az érzelmi feszültség okozta, de megfosztódtam a tökéletes hallástól, minden hangot rettentően tompán érzékeltem.

Édesanya nyughatatlankott, így jobbnak is láttuk, ha nekiállunk cihelődni időben. S így háromszori dresszváltás is belefért részemről. Az is csak azért kellett, mert senki se volt hajlandó véleményt formálni...végül azért elkészültem időnek előtte, és néhány pózolós fotó is készült. Itthon is, és Ajkán is. :) 

Kettőre értünk oda Brigi nénihez. Ezt nem igazán értettem, hogy miért kell ott tartani, de mindegy. Sörsátrat állítottak fel az udvaron, ezzel készültek az esőre is. Bár az szerencsére elmaradt, és egész kellemesnek mutatkozott az idő. Mi érkeztünk utoljára, de abszolúte körbe lettünk rajongva így, azt se tudták, mivel kínáljanak. :D Ez kellemes csalódást jelentett. A menü: pörkölt, rántott hús, nokedli, tarhonya, vágott vegyes savanyúság és krumplisaláta. Utóbbi kivételével végig is kóstáltam szépen mindent. És be kell vallanom, hogy az aperitifre se mondtam nemet. :) 

Ebéd után kicsit társalogtunk, ismerkedtünk a rokonokkal, mert Kata és Eszter unokatesóm anyai ágon rendelkezik bővebb családi felhozatallal. :) Engem a munkáról faggattak főként, kagylóztam is rendesen a fülprobléma miatt. Jóanyámtól zokon is vettem, hogy beledumált, nevelést meg is kapta. :) Apun meg jókat nevettünk, mert bedobta ezúttal is a műsoros kazettáját. Most mondjuk egészen szórakoztatónak bizonyult. :) Keresztapám közben hiányolásának adott hangot (Mátét és Vikit is szívesen látták volna, mivel párjaink is hivatalosak voltak az eseményre). Azért természetesen itt is pózoltunk párat, eléggé jól sikerült képek lettek, úgy vélem. 

A nap fénypontjaként pedig előkerült egy torta, elvégre Katának nemrég volt a születésnapja is. Így azért sikerült megízlelni a vőlegényváró tortát is, majd a távozás útjára léptünk az előzetes terveknek megfelelően. A bomba akkor robbant, Jóanyám kedves megjegyzést intézett nagynénémhez megköszönve neki a lenézésünket, lenézésemet helyesebben szólva. Mindenki ballagására el tudott/tudtak jönni, az enyémet kivéve, mert indoklás szerint "nem személyesen vittem a meghívót"...Igaz, ami igaz, Dodi ünnepélyén is volt minden bajom pont emiatt, de ott sikerült magam visszafogni, aminek megtestesüléseként látványosan kerültem őket. Meg is kaptam, hogy értelmiségi viselkedés az ilyen. Hát...igen, ez az volt indulataim miatt. Persze ez kiváltotta a mocskoskodást, illetve nekem a szülői korholást az események letisztázásáig...Lényeg, hogy Dodi ballagása is beárnyékolódott. 

No, ezt akartam ezúttal elkerülni még akkor is, ha az érzések ismét csak hullámoztak bennem.   Viszont valamelyest pedig örültem, hogy Anya revansot vett. Hozzá kell tennem azt is, hogy az egész délután során kettőt nem szóltak hozzánk. No ehhez képest aztán nekik állt feljebb, és így lettünk törölve a közösségi portálokról az ismerősök közül...Szóval így jártunk. 

Alapvetően nem éreztem rosszul magam a délután során, bár nagyobb cukrászati csodákra számítottam volna. És majd egyszer nagyon sokára megvalósul a meghitt családi összejövetel is remélhetőleg! Illetőleg Kata is sikeresen abszolválja a megmérettetéseket, meg persze örül az ajándék kristályvázának, amivel emlékezetessé szerettem volna tenni eme nagy napot. 

Kabaréról :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Elég hamar elkövetkezett a március vége is, amikor a II. számú meglepetés keretében színházba látogattunk.
Mint mindig, az előadást most is nagy izgalom előzte meg részemről. De ahogy az lenni szokott, az elegáns öltözék vonzott. :) Ezen a szép vasárnapon (március 25.) gyönyörű napsütéses időjárás köszöntött ránk, már-már nyarat idézve. És ez csak fokozta a kedvemet. 

A nagy lelkesedés és a Forma-1 les miatt viszont kicsit kapkodósra sikerült a készülődés. S így fordulhatott elő, hogy a térképért (fő a biztonság, és az eltévelyedés kiküszöbölés!) vissza kellett küldetnem jó öcsémet. Balszerencsés visszafordulni, ha kilépett az ember lánya a kapun. Pedig a menetrendek is a polcon maradtak. Ám mivel a negyed 4-es zalai busz vasárnap is tartja a menetrendet, ezért ezek nélkül indultam útnak. Jó öcsém azonban legalább a térképpel utánamloholt. :)

Devecserben aztán jó 20 perces várakozás következett, ez idő alatt kerestem szépen a kocsiállást, ahonnan a veszprémi járat startot fog majd. Kezdtem is parázni, mivel sehol se láttam feltüntetve a buszt. :S Meg is kellett engedni egy telefont haza, hogy tájékozott és nyugodt legyek menetrendügyben. :) Meg is nyugtattak, hogy a busz közlekedik. Úgy is volt. Bár kicsit kiakadtam, hogy a pónihadak székfoglalóst játszanak teljesen zsúfolt busznál is! Akinek meg éppenséggel foglalja a helyet, annak csak a fél járművön kell keresztülpréselődnie!!! Az utazás azon szépségét, hogy "húzódjunk beljebb emberek!", amikor a szekerektől lépni se lehet, már meg se kéne említenem...No azért sikerült odaérni a megyeszékhelyre.

Nagyjából egy óra állt rendelkezésemre, hogy a színházhoz érkeződjek. Így kicsit fel is térképezhettem Veszprémet. És még a buszmegállót is belőttem magamnak (ennek a mondatnak később lesz jelentősége!:)), ami kb. öt-hat percre leledzett a teátrumtól. 

Kb. fél 6-ig üldögeltem a Komakút téren, aztán gyors szépítkezés mellett döntöttem. S emiatt somódtam be a színházba, ahol általános iskola óta nem jártam (mondjuk a színház is csak tavalyelőtt került divatba újra nálam)  

Közben a közönség is gyülekezett szépen, kicsit aggódtam is, hogy Máté időben érkezik-e. Reptettem is szokásomhoz hívem rövid szöveges üzenetet erről érdeklődvén a csekkpontcsárli pontos koordinátáival. :) És egyszercsak begördült egy Balaton Volán flottájához tartozó busz, amivel egyidőben megpislantottam a színházlépcsőkön lefelé siető Mátét. Ennél romantikusabb jelenetet nem is nagyon tudtam volna elképzelni. :) 

Üdvözlő sorok után beparádéztunk az épóletbe, ahol következett a nagy dilemmám a ruhatárazással kapcsolatosan. Végül aztán szkippeltem ezt, és kabátkámat megpróbáltam miniatűrré zsugorítani. S ezután indultam is volna a nézőtér felé. Ebben csöppet se zavart, hogy a lépcsőt egy kotélkordon tartja zárva. :) Na brávó, látni néha nehéz.

6 körül picivel aztán zenebona jelezte az előadás kezdetének számító helyfoglalási rutint. Persze erről is Máté homályosított fel. :) Jujj, tényleg régen jártam Veszprémben színházban. :) Így aztán mi is birtokba vettük helyünket. Az 1. felvonásnál 6 óra után vette kezdetét. Meg kell valljam, szívem már attól repesedett, hogy Máté ült a jobbomon, és végig-végig fogta a kezem. 

És akkor pár mondatot szólnék a Kabaré c. darabról is, melynek női főszerepében, Sally Bowles énekesnő és kabarétáncosnő megtestesítőjeként Ullmann Mónikát láthattuk. A történet középpontjában egy ifjú író, Cliff Bradshaw állt, aki Amerikából érkezett Berlinbe.Már a vonatút során megismerkedik egy másik szereplővel, Ludwig-gal, akinek csomagját magáénak is valljam a fináncok előtt (ti.: a külföldiek pakkjait nem vizsgálják át). Ez az ismeretlen ajánl aztán szállást az írónak.

Cliff megérkezésnek estéje szilveszter napjára esik, amit egy bárban tölt. Itt ismerkedik meg Sally-vel, akit később elbocsátanak, s Cliff-nél keres szállást. Kettejük között aztán szerelem szövődik s gyermekáldás elé is néznek. Az író eleinte kétségbeesetten keresi a motivációt élete könyvének megírásához, Sally-től pedig motivációt remél. Ám jó kereseti lehetőséggel áll elő a vonaton megismert idegen, Ludwig, amivel Sally unszolására él is. A pénzcsempészet virágzó üzletnek is bizonyul. Végül a fasiszta német viszonyok elől vissza akar menekülni szülőhazájába Sally-vel. A lányt azonban nem lehet eltéríteni a kabaré világától, és ez jelentős konfliktust generál köztük. Sally ennek hatására a baba elvetetése mellett dönt, amivel viszont visszavonhatatlan szakadék jön létre a fiatalok között. A darab utolsó harmadában jelennek meg a fasiszta felhangok, amik meghiúsítják Schneider fogadósasszony, és Schultz úr frigyét is. 

Ennyit röviden a musical történetéről, melyet táncos részek is színesítettek. Ezek nem nélkülözték az erotikus elemeket sem, visszaidézve a szórakozóhelyek hangulatvilágát.

Az előadást egy szünet szakította félbe, amit levegőzésre használtunk. Mit nem mondjak? Az is kellően romantikusra sikeredett. :) A brék időzítését viszont furcsának találtam, Máté el is ültette bennem a gondolatot, hogy le fogom késni a 9 órási buszt. Így szépen csendben szövögethettem is a B terveket is a hazaútra vonatkozóan. :) Aztán kellemes meglepetésként háromnegyed 9 órakor véget ért a darab. Sikerét tekintve elmondható, hogy a színészek többszörösen visszatapsolásra kerültek.
Végül kicsit tempósan haladtunk kifelé, biztos, ami biztos alapon. Ám a ritmust tartani is kellett, mivel Máté egy kicsit fázott. A megálló felé Máté a frászt hozta rám, amikor felhívta a figyelmem az onnan kifelé gördülő omlós járatra. A tájékoztató táblát tanulmányozva nyugodhattam meg. 

Pár perces várakozást követően fel is tűnt a megfelelő járat, ám hirtelen azt konstatálltam, hogy ez mégse az, hiszen Pest az úticélja. Majd meg is ráztam a buksimat, jelezve a kapitánynak, hogy nem óhajtok felszállni. Miután továbbstartol a jármű, Máté akkor tett fel egy tétova kérdést, miszerint biztos vagyok-e benne, hogy nem ezzel kellett volna-e mennem? :) 

No, Vicukában ekkor tudatosult, hogy elképzelhető némi félreértelmezés táblák terén, s ez körjáratként üzemelt Sümeg iránnyal. :) Eső után köpönyeg, miután további várakozás után nem jött semmiféle járat. Így történt meg az az eset, hogy buszt a megállóban késtem le! Ezért eleinte záporoztattam is magamra mindenféle válogatott ius murmurandit. Máté persze nagyon készségesen azonnal vasúti menetrendi információt kért miközben én azon filózgattam, van-e annak értelme. 

Végül Máté még útba is igazított, hogy a 4-es helyijárattal tudok kiérni a vasútra, ami nemsoká érkezik is. Kb. olyan érzetem lett ezzel, mint amikor apu szalagavatós bankettre tartva közölte egy teljesen ismeretlen utcán, hogy akkor itt szálljak ki, itt találkozunk! :D

Visszatérve a színházi utolsó felvonásra, a 4-es helyijárat más irányzékot vett, én meg úgy gondoltam, hogy nincs is értelme vonatozásnak, hiszen 3 perc alatt nem jutok át a vasútról a buszpályaudvarra (és akkor késést nem is számoltam). Kis családomat is ekkor hívtam némi buszmenetrendi információ reményében és tájékoztatásképpen is. Meg is kaptam Édesanyámtól a "Te olyan hülye vagy..." örökbecsűt! Máté közben majdnem megfulladt a nevetéstől...na igen, addigra tulajdonképpen készen állt a tervem a hazajutásra, ennek Máté felé történő prezentálása is kiváltott némi kacajt. S mivel némi vacsora se ártott, így beültünk a pályaudvarhoz közeli Mekibe. S mivel fel kellett dolgoznom az eseménysort, így egy falat se ment le a torkomon. 

Míg Máté falatozott, addig elintéztem show műsor keretében a hazafuvart. Hogy a kabaré folytatódhasson...:) Mint tárgyi eszköz könyvelő kértem mentést a műhelykocsitól. :) Fix úr, a szolgálatban lévő sofőr, elég készségesnek is mutatkozott, és nem nem látta akadályát a noszlopi kitérőnek. De hogy Ajkára időben lejussak akkor már, negyed 11-kor elindultunk a pályaudvarra, nehogy ezt a buszt is lekéssem. 

És időben fel is lettem szólítva a felszállásra Máté által, aki most is igazi lovag akart lenni a csípős szél ellenére. Azért is küldtem haza, így is féltem, hogy megfázás lesz a vége...:S Mire a busz startot fogott, Máté is leért a sétálóutca végére, így még integetni is tudtunk egymásnak. Ez a romantikus jelenetsor aztán szépen keretbe foglalta az estét. :)

Aztán negyed 12 körül érkeztem meg Ajkára, s a kötelező lejelentkezéseket követően iparkodtam a volán-telepre András portásunk legnagyobb meglepetésére. Rövid eszmecsere után előkerítettem a sofőrömet. Így foruldhatott elő, hogy egyből le is tesztelhetett a korábban nyilvántartásba vett Opel Vivaro-t. :) Na igen, fontos, hogy megismerkedjek a tárgyi eszközökkel. :) Szerencsésen hazaérkeztem a volán-taxi által. :) S minden jó, ha a vége jó. Ezzel zárult a Kabaré 3. felvonása, amiben spontán főszerephez jutottam. Az esetről pedig még sokáig fogunk adomázni a vicces táblabenézés okán is. De soha rosszabb színházi élményt! A musical-ek amúgy is bejönnek. :)

Nos, ebbe a bejegyzésbe ennyi fért, folytatás következik. Türelmeteket kérem azonban kedves olvasóim addig is! De még szaporítom a sorokat! :)

kirándulás székes királyi fővárosunkba :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Lassanként azért szaporodnak a bejegyzések a blogencsben, ahogy múlik az esztendő, úgy gyűlnek további megörökítésre váró kalandok. Ezúttal egy újabb élménybeszámoló következik kiegészítendő a korábbi képes tudósítást. Kezdjük némi kapcsolódó kitérővel!

Március közepe mozgalmasnak ígérkezett munka szempontból, volt is miért izgulni, hiszen a könyvvizsgálók ezidőtájt tanyáztak nálunk. S mivel a tárgyi eszköz területen sokmindent lehet ellenőrzés alá vonni, így napjaim áthatották az aggódás percei. Végülis ők mindent rendben találtak, pusztán újabb táblázatok gyártására kértek. El voltam ragadtatva!!! Mondjuk alapból is nagy a bürokráció (nem, nem elírás! Ez fogalom nálam!), így meg aztán megint fókuszba került a nagyüzemi papírgyártás. Ám aztán a márciusi hosszú hétvégére az általam felfedezett eszközkivezetési hiba korrigálására kapott engedély birtokában nyugodtan készülhettem. Na igen, fontos, hogy nyugodt legyek és biztos a helyes ügyködésekben. :P A hétvégére, melyre kirándulás lett tervezve. Bár meg kell valljam, annyira nem örültem a pesti úticélnak. Máté által kitörpölt programok viszont meghozták a kedvemet. :) S így értünk el jelen bejegyzés témáját képezi kiruccanáshoz.

Az útirány tehát adott volt, közlekedési eszköz választásban viszont szerepet játszott a menetrendek összehangolásának nehézsége. Így fordulhatott elő az, hogy „ketten mentünk kétfelé”, azaz míg Máté vonatozott, addig Vicu volángolt. :) Aztán izgulhattam is, hogy érek oda a megfelelő megállóba (adódott rá precedens, hogy elszúrtam a leszállási helyet).

A 12.49-es pesti omlós járaton meglehetősen sokan utaztak, ám azért sikerült helyet szereznem. Az útitársamról pedig hamar ki is derítettem (hiába, munkaköri ártalom a nyomozás és a különféle keresztkérdések feltétele), hogy ő is nagyfaluba haladványoz. Örültem is neki, mert így az esély még kisebb volt a tévesztésre. Ám örömöm csak Fehérvárig tartott, mivel a lányzó az IK E 95-ös jobb első kerékdobján való guborcolást megelégelte, így helycserés támadásra kért. S mivel az út fele még hátravolt, így én is pozíciót váltottam. A sofőr mögé helyezkedés jó ötletnek bizonyult, hiszen így megtudtam, hogy mindhárom pesti megállóban lesznek utasok.

Közben lelkesítő sms-t kaptam Mátétól, ekkor jelentkezett le, hogy a vonat megérkezett Pestre. Magamban persze elmorzsoltam egy MÁV-szitkot, mivel a sihuhunak háromnegyed 2-kor be kellett volna gördülnie a fél 4 helyett! A tájékoztatással egyúttal iránymutatást is megkaptam a „ne a hidat figyeld”-del! Sasadot elhagyva aztán össze is cihelődtem szépen, s hogy biztos legyek a dolgomban, a kapitányt is megkérdeztem. Így teljesen megnyugodva hagytam el a járatot a Petőfi híd budai hídfőjénél található megállóban. (Jójó, ne feledkezzünk ám meg arról, hogy Kis lány először jár nagyfaluban autóbusszal!) Először aztán lejelentkeztem ősöknél, majd Mátét is megcsörrintettem. 

Ennél romantikusabb felvezetést el se képzelhettem volna: a híd túloldalán várt a Kedves, aki miután beszéltünk, elindult felém. :) Persze a híd jó hosszúnak mutatkozott, így gyönyörködhettem a pompás panorámában is. Néha viszont meg is ijedtem egy picit, amikor elzúgott mellettem egy Combino, mivel az egész híd rezgett. Akkor nyugodtam meg igazán, amikor magammal szemben megpislantottam Mátét. Jó lovaghoz hűen el is kérte a pakkjaimat (no nem, szekérnyi csomagról szó nincs!), míg kéz a kézben a szálláshelyre bandukolunk. Séta közben szokás szerint bámészkodtam, és kerestem a tájékozódási pontokat. Így fordulhatott elő, hogy majdnem átgyalogoltam egy piros lámpás jelzésen egy útelágazásban. Ám Máté vigyázott rám! :) És útközben tisztázódott az is, hogy a buszon kapott sms-sel adódott némi időeltolódásbeli probléma, azaz a vonat nem késett! MÁV offolás is tárgytalan is lett egyből!

Majdnem 5 óra lett, mire elfoglalhattuk a 204-es lakosztályt. A szám különben misztikus erővel bír életemben, a szemfüles olvasóknak ezt nem is kell taglalnom. A lakrész egyébként nagyon tetszett, ízléses berendezéssel volt felszerelve, és a modern kori igényeknek megfelelően az internetkapcsolat se maradhatott el. A délutánt aztán társasjátékozással ütöttük el, ami által egymás tulajdonságait is jobban megismerhettük. :) 

Az idő most is haladott sietve előre, hamar ránkesteledett. Végül a romantikus városnézős programot elnapoltattam az óvatosság elvéből kiindulva, ám azért vacsoráért csak ki kellett mozdulni. Kézenfekvő megoldásnak mutatkozott a Meki, amelyet logo hirdetett. Ám így is nehezen tudtuk behatárolni, melyik épületet is jelöli. Sikerült is kisebb körsétát tenni, mire megközelítettük. :) S közben azért néhány BKV buszt is meg tudtam seregszemlézni. :P A gyorsvacsi birtokában aztán a Duna-parton korzóztunk. Ez hatalmas élményt jelentett, főleg, mivel sötétben fényképezésre is ki lettem okítva. Hú, és azok a fények…le voltam nyűgözve. De a fotós is igen-igen profinak tűnt. :) Hazafelé aztán mulatságos, ám jellemző dolog történt: némi varázslat hatására elvétettük a kereszteződést és a lakás utcáját is. A kezdeti pánikot azonban felváltotta a nevetés, s így jó hangulatban kerestük a lakot.

A vacsi elfogyasztására pedig egy film mellett került sor. Máté nagyon készült, és elég sok filmet bekészített. Külön dicséret, hogy még a romantikára is vevőnek bizonyult! Végül a Megint 17 c. mozit követettük nyomon. Tetszetős volt! Kellőképp el is álmosodtam viszont a végére, így mire Máté visszatért a fogmosásból, már durmiztam is.

Reggel viszont korán kivetett az ágyikó magából, így lőttem pár fotót a lakásról. Majd visszaheveredtem lustizni, ám F1 miatt ez nem tarthatott hosszadalmasan. Az ausztrál időmérő viszont elég hamar érdektelenné vált számomra (a Q2-re gyakorlatilag), így elszundítottam újra.  Kb. 11-ig ejtőztünk, majd némi evészetet követően beiktattunk egy városnézést. Ez szintén igen élvezetesre sikerült, még akkor is, ha figyelni kellett a forgalom mellett a járdaközépen található tűzcsapokra, és egyéb felbukfencezéssel járó elemekre. :)

A Duna pedig ismét festői látványt tárt elénk. S néha ott andalogva úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, hiszen végtelenül romantikus környezetben találtam magam kiváló lovagi kísérővel. :) Az időjárási kondíciókat és a túra hosszát (időben) azonban túlbecsültük, így be kellett térni némi itókáért egy üzletbe. Borzasztóan tetszett a közös vásárlási folyamat is. 

Szép lassan viszont vissza kellett indulnunk szálláshelyünkre. Mivel a séta roppant jólesett, és a hercegnői érzést is nyújtani akartam, így a villamosozás ötletét önző módon elvetettem. Később persze lelkiismeret-furdancsom is keletkezett, hiszen ezzel az ebéd sztornírozásra került. S örültem, hogy Máté nem vetette el a fotózkodást. Bár az első kép suta lett, a többi annál impozánsabb. Újra csak megmutatkozott, mennyire profi fényképezésben is. :)

Fél 2 lett, mire visszaértünk a lakásba, ahol nem maradt más hátra, mint az összepakolás. Ezzel elég hamar sikerült végezni. Máté pedig gondosan elemórzsiát is csomagolt nekem, noha kettőnk közül szerintem ő volt az éhesebb. Kettő után aztán elhagytuk a szállást, miután Máté úgy döntött, hogy pakkostul kísér el a buszmegállóba. Így szembesülhetett vele, hogy a híd tényleg hosszú, bár legalább addig is együtt voltunk! :P

A megállóban aztán elejthettem egy ius murmurandit, mivel a táblán nem láttuk feltüntetve a távolsági járatokat. De a megállóáthelyezést is elég valószínűtlennek tartottam. Ám aztán mégiscsak kerestük az erről szóló tájékoztatót, amit végül Máté lelt meg. Miniatűr betűkkel jelezték, hogy a felszállásra kijelölt hely 500 méterrel odébb került a Kármán kollégiummal szembe. Nesze neked Pesten nem jártas személynek! Máté persze tudta, hogy hol is van ez, így oda is battyogtunk. Pár perces várakozást követően aztán be is gurult a járat, nem sokkal azután, hogy útjára bocsátottam a Kedvest (tekintettel kellett lenni balesetekre is, amik a villamosközlekedést ellehetetleníthetik… S mint tudjuk, a vonat nem vár…)

A szokásos sms-váltáskor nyugodtam meg, hogy mindenki szépen halad hazabakára. Jómagam 5 óra után valamivel érkezett Ajkára, ahol a csatlakozásig a holt időt sétával ütöttem el. Végül aztán jóleső fáradtsággal és sok-sok élmény birtokában érkeztem haza. Mert hát tényleg remekbeszabott volt a kirándulás, valódi hercegnőnek éreztem magam több alkalommal a két nap során. S köszönöm ezt az egész varázslatot Máténak! :) A folytatásban bizakodva zárom bejegyzésem nem mással, mint a fotós beszámolóval. 

jeles nap rejtélyekkel és kalandokkal övezve

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

A márciusi nőnapi mulatságot követően máris egy fontos eseményre készülhettem. S most erről olvashattok majdan.

No igen, a számomra kedves személyek jeles napjait ige-igen számon tartom, és igyekszem megemlékezni mindenkiről.

Máté Kedvessel se eshetett ez másként, még akkor sem, ha nagyon csalogattak Zoliék a névnapi házibuliba. A Herceg prioritással rendelkezett. :) Ajándékával kapcsolatban viszont sokat dilemmáztam. Hosszas vívódást követően viszont duális meglepetés mellett határoztam. :) És ahogy az lenni szokott, már előre dörzsöltem a tenyeremet az átadást követő pillanatok okán, s hol hangosan, hol kevésbé hangosan latolgattam a meglepi hatását. :)

Már a kora reggeli órákban reptettem egy kis üzenetet megalapozva a napot. 

A délutáni további meglepetéssort viszont némiképp elbizonytalanította, hogy a Kedves gyengélkedett. A főnöki csapat fél kettőkor dobbantott, így én is szépen nyugodalmasan csinosítgathattam magam, ha már randira készültem. Majd a két órási busszal beiramodtam a városba, érdemes ugyanis a veszprémi járatra a pályaudvaron felsomódni, tekintettel a póni hadakra. Sokasodtak is szépen pénteknek megfelelően a szekerentyűk legnagyobb elragadtatásomra. De a gyönyörűen sugarait bontogató napocska egyből jobb kedvre derített. Persze mire Veszprém városába érkezett az Omlós fogat, addigra az eget felhők borították, és a szél is feltámadott (vagy Veszprémben alapból mindig fúj?:O) Ám ebből túl sokat nem érzékeltem a kiváló társaság miatt. Mátéval aztán sétára indultunk.

Ennek során aztán újabb szépségeket sikerült felfedezni. Megfejthetetlen rejtélynek bizonyult az egyetemi épület mögötti teniszpályasornál a bejutást ellehetetlenítő 20 méter magas kerítés mibenléte. Várom különben a tippeket fél pár ukrán szandál díjazás ellenében!

Mátéval egyébként jól szórakoztunk ezen is, és sok-sok egyéb témán is. Néha pedig olyannyira elvesztettem a fonalat a huncut tekintet és mosoly miatt, hogy képes voltam a zöld műanyag védőponyvát is fűnek nézni. :)

Az idő persze vágtázott előre, s lassan indulni kellett hazafelé. Egyúttal az ajándékátadásra is sort kellett keríteni. Ám ehhez megfelelő helyszínt kellett keríteni. Kezdetben az Apeh-udvar annak tűnt, míg meg nem tudtam, hol is állunk. :) Spurizósra is kellett venni a figurantot. A kórház melletti lépcsőforduló is egész alkalmasnak tűnt, míg a távolban meg nem pislantottam néhány temetkezési vállalkozást. Az meg aztán hab volt a tortán, hogy előbbi vállalkozások emblémája mellett megjelent a coffee bar reklámtábla is! Eléggé morbidnak tűnt az egész. Így tovább kellett kajtatni a helyszínt. Külön megemlíteném, hogy Máté nem tudta, mihez is keresek helyet. :D Szóval végülis csak kétszer jártuk körbe a kórház környékét, míg egy árkádiában megejtettem az ajándékozást. :D Legalábbis az első felvonást. :D A hatás sem maradt el, aminek nagyon örültem. Azt a meglepődést! :D

Majd következhetett a második rész, amit – bár számtalanszor elgyakorlatoztam szövegkönyvileg – az élő előadás nem úgy sikerült, ahogy azt terveztem volna. Végülis harmadszori nekifutásra csak elnyöszörögtem, mit is szeretnék. :D Nos, Máté kedvest a Petőfi Színház március 25-i Kabaré c. eladására szóló jeggyel örvendeztettem meg. Némi incselkedést, gyógypocisimit és kirándulás tervezést követően aztán megiramodtunk a pályaudvar irányába, ám mire odaértünk a volánbuszos járgány már startot vett. Csak semmi pánik, megy a következő! Így elkísértem hazafelé Mátét egy darabon. Szegényem figyelmeztetett jószándékúan a buszközlekedésre, ám húztam-halasztottam az elköszönést. Pedig kaptam sorra a jeleket, hogy ideje az ideiglenes búcsúnak, a telefon például lármával jelzett. Végülis nem került figyelembevételre ez sem, úgy belefeledkeztünk egymásba. :)

Máté viszont figyelmesebb volt nálam, így egyre határozottabban célozgatott a buszra. Már amikor szóhoz engedtem jutni. :D S lassanként tényleg elváltak útjaink, bár még egy járatot akkor is sikerült lekésnem, bár nagyon nem szegte kedvem. Jött a következő. :D Amit egyből le is tesztelhettem, mint utolsó normális időben közlekedő járatot a csatlakozásra. Minden jó, ha a vége jó: sikerült kalandosan, de hazaérkeződni, illetve ami fontosabb, hogy Mátét alaposan meglepni! :D Szóval mégegyszer is boldogságos születésnapot kívánok!

Kedveskéim, ebbe a bejegyzésbe ennyi fért, a további kalandokkal pedig még jövök! :P Addig is legyetek jók és türelmesek! :D

Nőnapi mókuláré

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Március 8-a nemzetközi nőnap, és ezen alkalomból munkatársaink megemlékeznék rólunk. Így volt ez ezúttal is.

Reggel egy három fős delegáció nyitotta a sort, melynek fő szószólója Főnökünk volt. Jól estek hízelgő szavai, s hogy szorgalmunkat emelte ki, mint legfőbb erényünket. (Na ja, Éva különféle egyéb táblázatokat töltött fel adatokkal, míg én a kiegészítő melléklet részét képező mutatószámokhoz gyártottam Excel segédletet sok-sok képlettel. Kellett ez, miután célul lett kitűzve, hogy március közepéig végezni kell. Ennek megfelelően a könyvelés is le lett tiltva, botrány is kerekedett, ha valaki mégis megtette!)

Visszazökkenve jelen bejegyzés fő csapatásirányát jelző témához, főnöki szónoklatot követően választhattunk a cserepes rózsák közül egyet-egyet. Nekem nagyon megtetszett a bordó szín, így azt kaptam ki a ládikóból nagy-nagy mosollyal. A csapat távozását követően nagy műgonddal rendezgettük a virágokat. Amint ezzel végeztünk, már érkezett is Pista, akinek bugyra finomságokat rejtett, a tavalyi évhez hasonlatosan most is táblákkal kedveskedett nekünk. Az ehető fajtából természetesen, s az ilyen táblákat bármikor szívesen befogadom. :) Gyors váltásként pedig befutott Misi és Laci, akik a szakszervezet képviseletében tették tiszteletüket minálunk. Tőlük vásárlási utalványt és a szokásos rózsát kaptuk. Fel is dobódott rögvest az iroda a sok csecse virágtól, s így nagyobb kedvvel is folytattuk a ténykedést. S meg kell még említenem Petit is, aki barkát hozott ezúttal is, gesztusát értékeltük. :)

Ezen a szép napon többedmagammal csak délután kettőig tartott a munkanap, mivel azt követően asztalfoglalásunk volt a Tó Vendéglőbe. Így az előbbi időpont előtt sort kellett keríteni a csinosítgatásra (ünnepi viseletbe vedlés, szolid smink), amit folyamatos főnöki ellenőrzés mellett sikerült azért végrehajtani. Kettőre azért mindenki összecihelődött, és autóink is előálltak. (Kedvemet fokozta, hogy Máté is megemlékezett a nőnaposságról, és ráadásul kedvenc virágomat mesterkedte a képeslapra. Köszönet érte! :))

Röpke 5 minutum alatt oda is érkeztünk a Vendéglőhöz, ami számomra kedves emlékeket hordozott (családi vacsora, Reniék esküvője). Az aperitifek elfogyasztását követően könnyed beszélgetés  zajlott, s lehetett gyönyörködni a fesői környezetben és a fenségesen vízen sikló hattyúpárban is. Vicuka pedig szépen csendesen el is határozta, hogy hercegi lakomát fog csapatni egy alkalommal itt! :)

Lassanként szervírozásra került az előétel, amely egy salátát foglalt magába. A sali persze hússal volt megbolondítva, így roppant ízletesnek mutatkozott. Természetesen ezúttal is én tettem le utolsóként az eszcájgot. Mire oda jutottam, már tálalták is a főételt: kacsamájjal, sonkával és sajttal töltött tekercset és lecsós szeletet rizses és tócsis körettel. Ezt megelőzően elhangzott a Tó Vendéglő nőnapi köszöntője, ennek keretében pezsgővel kedveskedtek. Edit rám is hagyta a részét, biztos tudta, hogy szeretem az édes habzó nedűt. :) Bár ugyanakkor féltem is a sok piától, mert Joli és Zsuzsa pedig mézes ágyas pálinkát porciózott ki, és igencsak megsértődtek visszautasítás hatására. Így nem volt más választás, el kellett fogadni az itókát. Próbáltam persze vigyázni, hogy ne keveredjenek az alkoholos italok.

Mondjuk azért féltem is, amikor az első táncra felkért Misi. Természetesen az élőzene ezúttal is elmaradhatatlannak bizonyult. :) Az első lejtést pedig több másik követte, ezért is eshetett meg az, hogy fotózni nem tudtam. De be kell valljam, roppantul élveztem a táncot. S a lagzis élmények is egyből bevillantak, ahol szintén eszméletlen sokat denszeltem. Ezúttal is ki lett emelve a ritmusérzékem, ami nagyon hízelgően hatott. Nem hiába, ez az egyetlen dolog, amire az öreg jól megtanított! :)

Ám mint minden jónak, ennek az eseménynek is vége szakadt egyszer. 6 óra környékén kezdtünk szétszéledni. S így én is a távozás mezsgyéjére léptem. Mivel adódott még némi vásárolnivalóm, így Ágota fuvarjáról lemondtam. Fontos volt készülnöm a másnapra, amely Máté születésnapját jelentette. A többiek hiába is noszogattak, hogy Zoli Tapolcán háznál tartott névnapján vegyek részt. De ez egy másik sztori, amelyről hamarost olvashattok drágáim! :)

Összefoglalásként megállapítható, hogy a nőnap ezúttal is emlékezetes marad számomra, köszönöm minden férfiúnak a köszöntőket. Ez a SV-s rendezvény pedig feltette a koronát a napra, hiszen ismét csak lagziban érezhettem magam hangulatilag. :) Hiába, volánosok tudnak mulatni…:) Jövőre Veletek ugyanitt…:)

februári busztesztes, kalandos, szerelmetes beszámolatosság

Üdvözlet kedveskéim!

Február is elsuhogott eszeveszett gyorsan, ezt a blogíró (jelesül én), nem is bírta követni. De most ihlet és idő birtokában ismét klaviatúrát ragadtam. :)

Az év második hónapja is elég eseménydúsnak mutatkozott. Ekkor még jellemző volt a fél hetes munkavégzés, amit főként pihenésre használtam. Utána persze rendre nehéznek bizonyult belelendülni a napi tevékenységekbe Omlóéknál. Persze az is igaz, hogy nem járt teljesen ott az eszem, ahol kellett volna…:) Sokkal inkább maradt az Veszprémben Máténál a szívemmel együtt a február eleji tali alkalmával. Az azt követő hétfő aztán nehezen indult, leginkább a havazás kötötte le figyelmem, mivel megint nagyon karácsonyi hangulatom is lett. És mint egy ovis, olyan lelkendezést csapattam, miután megpillantottam a telepen a zöld csodát, a Nabi Siriust. Ráadásul épp a teljes vezírkar mustrálgatta az impozáns járművet…én meg, mint tárgyi eszköz könyvelő figyelgettem szépen. Tetszett a formavilága. :) És őzöldessége is. Itthon persze a paraméterek után kajtattam rendületlenül, el is döntöttem, hogy gépészek gyöngye (Dodi) majd rittyenhet is elemzést nekem.

Másnap hatalmas meglepetésként a Nabi gördült be a megállóba, hát szóhoz se jutottam, hogy épp az Oroszi-Noszlop-Ajka viszonylatra került tesztelésre. És nem, nem álmodtam, bár akkor még kis naivaként azt hittem, hogy főnököm megorrintotta a lelkendezést, és ajándékként ezt kaptam.

E varázs birtokában szálltam fel a járműre, és tetszetősségét nem is rejtettem véka alá. Persze Réka nem értette, miért vagyok úgy oda…később aztán rá kellett döbbennem, hogy mégse olyan jó a buszocska. A padlózata rendkívül csúszósnak mutatkozott, szó szerint a helyekre lehetett korcsolyáznia az utazóközönségnek, ami tényleg hagyott némi kívánnivalót maga után. Hamarosan aztán újabb problémára derült fény! A mínusz 15 fokban a pára és jégmentesítő a fűtéssel együtt megadta magát, így bizony szépen deresedett a szélvédő, gyakorlatilag csak egy kis 5 centiméter átmérőjű körön tudott a kapitány kilesni. És bizony ez az erdők között eléggé félelmetesnek tűnt! Kicsit átfagytunk, mire beértünk Ajkára, ennyire jól még nem esett a forró tea. De igaz ez kolleginámra is, akiknek sajnos kilyukadt a kazánuk e zord időben. Itthoniakat figyelmeztettem is, hogy a kiegyenlítő tartályt ellenőrizzék is, nehogy befagyjon!!!

Munkára visszatérve a Nabi felett lelkendeztem egy sort főnöknek is, kapóra is jött, hogy én vagyok a tárgyi eszköz könyvelő, így megtudhattam azt is, hogy csak teszt jelleggel van nálunk. Attól függetlenül a forma nagyon bejött. És tetszett, hogy másnap már fűtéssel együtt is ki lehetett próbálnom. Ez is kedvezően hatott lelkivilágomra. :) Mint ahogy az újabb rövid munkahét is, amely végén lábbelivásárlást bonyolítottunk az öreggel nyakunkba véve Ajka városát, míg végül sikerült találni megfelelő tapadással rendelkező bakancsot. Így a reggeli korcsolyázások a végéhez értek! :) Már csak a hideggel kellett kezdeni valamit, az usánka, amit karira kaptam Doditól roppant jó szolgálatot tett. Ennyire kemény télre nem emlékeztem különben.

Aztán február közepére lejárt a dőzsölős jóvilág is, beszaporodtak a táblázatok, és a különféle könyvelési előkészületek. No meg persze az állandó egyeztetés és hibakajtatás-javítás. A progi is a frászt hozta rám, amikor sikerült egy érdekes könyvelést véghezvinni (1-essel szembe 6-ost állított), aztán ezt egy sztornósorral sikerült megoldanom programozó nélkül. Erre büszke is voltam, hiszen a problémát se tudtam volna megnevezni…meg persze sürgősen kellett intézkedni, hiszen határidős adatszolgáltatáshoz szükségeltetett a 2011-es majdnem évzárás. Főnök a leghatározottabban meg is tiltott mindennemű könyvelést, és azért jólesett, hogy pont velem példálózott, mint hétvégi munkavégzésben jeleskedőt, csak, hogy minden meglegyen (mondjuk hozzá kell tenni, hogy másik linksége miatt mehettem be akkor)!

De azért kijutott idegességből munka fronton mindenképp, hiszen újabb és újabb izgalmas feladatok mellett (iparűzési adó számítás például) az utód is rendre zargatott a tábláival, amiket gyakorlatilag csak kiosztott. Én meg nem voltam hajlandó helyette nyomozgatni!!! Mindeközben azért próbáltam elmélyedni a számviteli összefüggésekben is. A Lilla névnap aztán kikapcsolódást jelentett. Meg kell jegyezni, a versekből a hercegek kimaradhatatlannak bizonyultak. Hiába, Zolink szeretné nyomon követni kedves mindnyájunk boldogulását, a kis lazítás pedig mindenkire ráfért.

Persze szépen lassan alakult minden, táblák is kiforrták magukat, és Mátéval kezdtünk kifogyni a határidősök összetobzódásából. Így az újabb randevút egy veszprémi cukrászdában ejtettük meg. Meg kell hagyni, elég hosszasan kellett sétálni a város szélére majdnem, de azt kell mondjam, hogy megérte! Kellemes volt a társaság is, és az édesség is kellett nagyon, ha már édesre vágytunk mindketten. Újabb házi feladat is keletkezett, mivel a Koko cukri udvarán érdekes fára lettünk figyelmesek, ágain piros virágszerű képződmények csücsültek. De a Koko-szelet elkészítési módján is gondolkodhattam közben. Majd egyszer valahogy lekopizom úgyis. :P

Az idő azonban most is szaladt sietve, így nem törődve a felhömbölödéssel septiben ejtettem meg a csokiátadást is. Szerintem Máté azt is hitte, hogy itt vége a meglepiknek, pedig én még terveztem valamit. :D Azért tempóztunk a buszpályaudvarra rendesen, s a tervecske némiképp veszélybe is került. Végül egy járművet sikerült lekésnem, ami viszont újra lehetőséget adott a szándék megvalósítására. Különben is, ilyenkor több busz is közlekedik Ajka irányába, így csak a megfelelő kocsiállást kellett meglelni. :) Mert Máté persze várt velem (még akkor is, ha épp elkésett a munkaügyi megbeszéléséről miattam), s ezt az alkalmat kihasználva lendülhettem csóklopó akcióba. Ez a kezdeti meglepetést követően sikert aratott, annyira, hogy majdnem az időközben begördülő sümegi gyorsjáratot is majdnem lekéstem. :D Ment volna a következő...Máté rendületlenül várakozott, fel is kellett hívnom, hogy tekintsünk most el a lovagi-léttől, főleg, mivel már késésben leledzik. A térerő persze nem volt épp velünk, azért a lényeget talán értette...:D

A rituális sms váltás persze elmaradhatatlannak bizonyult. Szóval így jött létre újra a magánéleti szál az életemben. A szerelem ismételten megérintett, bár az érzés kicsit szolidabb, visszafogott. Eddig legalábbis. Biztos a korábbi hatalmas csalódás nyomán, ez csak a kezdet. Lesznek itt különben megmosolyogtató esetek, abban is tuti bizonyos vagyok, hiszen ismerem magamat. De ígérem, mindenről tudósítok majd. Csak legyetek türelemmel drágáim! A következő írásomig mindenkinek minden jófélét! :P

amikor a varázslat folytatódik...

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ami azt illeti, iszonyatos lemaradásban vagyok bejegyzések tekintetében. Ez is azt jelzi, hogy a 2012-es esztendő is milyen pergő. De megpróbálok kicsit ismét közelebb jutni a jelenkor eseményeihez. Elég nehezen idézem fel ugyanakkor, hogy hol is tartottam...
No, de most elkaptam a történések januárban elvarrt fonalát. Legutolsó bejegyzésemben Mátéról szóltam. És akkor most folytatnám is ezen szál kidomborítását, mert a Hercegről nem lehet nem írni. :)
A januári első randi is fantasztikusra sikeredett, azt követően pedig folytatódott a levelezés: hol kifejtős módozaton, hol rövidebbre szabva. Ekkoriban jellemző volt az is, hogy a munkahét két naposra zsugorodott. Köszönhetően a tavalyi élmunkás létnek, és ezen szabadságolós napokat főnöki engedély birtokában koptathattam szorgosan. Ám emlékezetes maradt az egyik ilyen rövidebb munkavégzés, amikor is végül péntek délután segítségül hívott főnököm másnapra. Ez a táblagyártmányozási és szövegalkotási feladat aztán meghatározta a hétvégét is, és a család morgolódását is kiváltotta (a jogalapot persze vitatnám, hiszen hadtáp elkészült, és a munka is alakult még akkor is, ha nem látványos ütemben történt mindez). Mindenesetre ez megadta a végső lökést a határozatomhoz, miszerint szükségeltetik egy saját gép! Családdal szemben Máté megértőnek bizonyult, persze ekkor épp nála is összehalmozódott pár határidős projekt. Így közös megegyezésként a következő hét péntekén találkoztunk ismételten, mivel Vicuka akkora is kimenőt kapott. És reméltem is, hogy marad a hosszú víkend!!!
A talit aztán rettentően vártam, még akkor is, ha fogcsikorgató hideget jósoltak. S mivel köztudott, hogy Veszprém királyi városában még zordabbak a kondíciók, így elő is vettem a hosszú szövetkabimat. A randi fontosságát jelzi, hogy segítőim koordinálták az öltözéket, a hajviseletet is.
A 12.05-ös járat indulása előtt viszont megpislantottam a zöldessárga Mazdát, kicsit kezdtem is parázni, hogy főnök észlel, és még becitál dolgozni...mikor fontos, halaszthatatlan programom van! Végül persze félelmem alaptalannak bizonyult, és szerencsésen megérkeztem Veszprémbe. Sőt, a csekkpontcsárlihoz is odataláltam gond nélkül. :) Máté persze már ott sertepertélt jó herceghez illően.
A hidegre való tekintettel aztán séta helyett ebédelni indultunk. Az első találkán mutatott végtelen lassú táplálékfelvételi metódusomból kiindulva ezúttal is a pályaudvarhoz közel maradtunk, és végül a Fehér Elefánt fantázianevű falatozóba ültünk be, ahol aztán maradtunk a pizzánál. Mit ne mondjak? Nagyon hangulatos volt a hely, a barátságos fények és az akvárium megléte miatt, de a pizzus ízvilágára se lehetett panasz. Ahogy a társaságra se, Máté lenyűgözött. :) És még új szint is tudtam alkotni, a jupitersárgát. (Háttere is van: omlóék tavaly szerzeményeztek ocsmánysárga székeket, és mint kiderült a vásárlási színhely, a Jupitercenter webshopjának készítője foglal helyet velem szemben). A röpke két óra aztán nagyon hamar eltelt (na ja, újra bebizonyosodott, hogy jó társaságban repül az idő!). A hazaút ekkor még nem tartogatott különösebb izgalmakat, bár külön pluszpont Máténak, hogy megvárta, amíg omló járat kigördül. Az sms-váltás azért megtörtént, és jóleső érzéssel töltött el, hogy Ő is jól érezte magát.
Tovább tartott a lenyűgözöttség érzése, amihez itthon lelkendezés is társult, hiszen Anya és Dodi beszerezte a laptopot nekem, amiről jelen sorokat is pötyögöm. Impozáns kis IBM-Lenovo T60-as masina került a birtokomba, amit, mint tárgyi eszköz könyvelő az 1104-as mozgásnemkóddal aktiválizálnék (ti.: ez a használt beszerzést jelenti). Azért meg kell valljam, a német billentyűzettel néha akadtak gondjaim, de egész hamar beletanultam, mivel mit tudok elővarázsolni. S természetesen ebben Máté szintén segítségemre volt! No meg persze Dodi is, hiszen a Word és Excel telepítést is meg kellett oldani, ha már egyszer munka célból vettem a gépet. Köszönet mindennemű segedelemért, fiúk! :)
Ebbe a bejegyzésbe e két esemény fért. A februári kalandjaimmal még jövök! :) Addig is legyetek jók és türelmesek! Puszi mindenkinek!