meló-dia III.

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

A műhely áttelepítési folyamatának utolsó szakasza is lezárult tegnap. Anya már előre beharangozta, hogy az utolsó art deco szekrény kipakolása fél órát vesz igénybe szerinte. Délelőtt kedv és erő hiányában nem álltunk neki, inkább pihentünk. Aztán 7 után nekiláttunk ténykedni. Valóban elég hamar kiürültek a polcok, de fél óránál tovább tartott a munka. Az új műhelyben ekkor már lassan megmozdulni se lehetett... A szekrényből kiszedtük a polcokat anyával, hogy annyival kevesebbet kelljen vinni. Volt olyan polc, ami menet közben szétesett, pontosabban csak a sínje esett ki. Közben felbontásra került egy ezeréves festék is.
A kihívást a továbbiakban az adta, hogy a szekrényt fel kell állítani, és mivel alacsonyan vannak a szalufák, így ott benn a helyiségben nehéz lett volna. Megoldódott. :-) És kötél se kellett a szállításához. Három főre csappant a Kis csapat, Dodi megint mókult. No, de nem baj, mert így sok-sok röhögés közepett ez a bútor is bekerült a helyére. A legjobb momentum az volt, amikor apu benyögte, hogy ő bizony rükvercben megy... :-) Hát...anya is úgy ment csak épp elöl... :-) Így besegítettem a cipelésben hátul. Továbbra is jól szórakoztunk, mert az ajtót újra fel kellett szegelni, illetve a polcokat is fel kellett rakni. Ezen műveletek pedig több időt vettek igénybe, mint a kipakolás, és a szállítás együttesen. :-) Ezt is hárman végeztük: én fogtam az akkor még instabil szekrény, anya fogta az ajtót, apu pedig szegelt. Ekkor a zene már elengedhetetlen volt. :-) És jókedvűen neki akartam állni gyertyatartót és kandellábert festeni, de mivel arról Dodi "nem távolította el a korróziót", így ez kimaradt a napból. Gyakorlatilag be is fejeztük az aznapi ténykedést, még egy fél órás munka van hátra körülbelül, meg a gipszelés, és kezdődhet a meszelési művelet. :-)
Szóval szokás szerint elfogyasztottuk a jól megérdemelt söröcskéinket, miközben néztük padlószőnyeget, illetve műpadlót a helyiségekbe. Jó móki volt. A költségvetés kikalkulálása után megvacsiztunk. Közben pedig megismerhettem a 242 hrsz telek történetét, illetve, hogy mi miért nem úgy van a valóságban, mint ahogy az Vízmeg Mihály mérnök bácsi terveiben szerepelt a boldogságos 1985-ös évben. És a nap méltó lezárásaképp megtekintettük a tűzijátékot.
A házacskát amúgy még születésem előtt kezdték alapozni, és 1 év alatt elkészült. Azaz bizonyos részei idősebbek, mint én, bizonyos részei meg fiatalabbak. :-) Ám szerintem megfelelően állja az idő vasfogát. :-P Most azért is élvezem ezt az átalakításodit, mert végre elmondhatom, hogy csináltam valamit a házon. (No jó, a kiskori kerítésépítésen kívül, ahol inkább akadályozó tényező voltam. Akkoriban jól szigetelő hosszabbítókat készítettek, hiszen én belepakolásztam pár 100-as szeget úgy, hogy nem lett bajom (szerencsére)).
Kiderült az is, hogy ha egyszer lesz olyan, hogy tetőtérbeépítés, akkor melyik falat lehet kiverni, és hogy lehet a lépcsőt megcsinálni a tervrajznak megfelelően majdnem. :-P És javítanám Dodi öcsémnél leírtakat, az illetékesek elmondása szerint itt semmiféle alapanyaghiány nem adódott a munkálatok során! Maximum tervátalakítás. :-P
Most, hogy ennyit írtam a házról, amelyben élek, kap egy önálló bejegyzést is rövidesen. :-P Addig pedig mindenkinek mindenféle jót, sok élményt!