meló-dia V.

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Örömmel jelentem, hogy az átalakítási munkálatok fő részei lezárultak, apróbb javítások, szépítések maradtak "csak" hátra.
A krónikát hétfőtől indítanám. Délelőtt megkaptam az értesítést az állásról, állásokról. Kellően el is keseredtem az újabb nemek kapcsán. Csalódott is voltam, meg mérges is. Valahol tudtam, hogy erre a stratégiai tervezői pozícióra már megvan a huncut, ám azért próbáltam az interjún a lehető legjobb énem hozni...és ilyenkor mindig előkerül az a vonal is, hogy nem sikerült ezt teljesíteni, és ezért nem is én vagyok a megfelelő oda az előző gondolatsor tudatában is...Dühös is voltam, mert ez már a sokadik interjúm, és munka még nincs. A rendszeres olvasók tudják, hogy lenne, ha nem úgy döntök, ahogy. Emlékezetfrissítésként ajánlom egy korábbi, júniusi bejegyzésem! Vagy az is lehet, hogy azért van ez a sikertelenség, mert a tanárkodást nem becsültem meg kellően? Vagy azért, mert mikor adódott lehetőségem Győrött lakni, akkor nem kellett. Most meg, hogy szeretnék, véletlenül se sikerül??? Vagy pedig mert nem voltam elég határozott, már ami a fellépést illeti? Nem tudom, még filozofálgatok rajta úgyis, természetemből adódóan. Akkor is rosszul érintett a dolog, mérgemben nekiestem az előtér radiátorfestésének Dodi segítségével. És mivel nem szeretem a félmunkát, igyekeztem precízen megoldani ezt a feladatot. Továbbá a konyha vasárnapi festésének hibáit is orvosoltam, már ami a fűtőtestet illeti. Délután folyamán pedig meszelés került napirendre az előbbi helyiségben. Ahol leginkább a sarkok, és az ablakpárkány festésével bíbelődhettem. A folyamat betartott estéig. Addigra a férfinépség végzett a konnektorok és villanykapcsoló rögzítésével.
Kedd elég lájtos napocska volt, a fiúk betonoztak egy kicsit, megteremtve a padlófelület egyenletességét. Mi meg anyával átmeszeltük, festettük a konyhát utoljára. A nap zárásaként pedig letakarítottuk az ablak és az ajtó tokját a helyiségben.
Szerda és csütörtök is javarészt meszeléssel telt, akkor már rátértünk az előtérre. Illetve én a két lakótér közötti fel-lejárónak. Ám aztán hamar ráeszméltem, hogy annak kifehérítése nem is olyan egyszerű, nem nagyon tudok hozzáférni a falhoz. Míg én ezzel és a párkány javításával foglalatoskodtam, addig Dodi meg apu vásároltak még pár apróságot. A csütörtök délelőtt vicces eseményei közé tartozik egy futár érkezése. Természetesen megörültünk neki, hogy a lámpákat is be lehet szerelni. Erre kiderült, hogy szokás szerint a szomszédot keresték. Mekkora lett volna, ha beszereltetjük a már kifizetett(!) redőnyöket! :-) Délután pedig kiszabadítottuk a régi konyhabútorunkat a garázs mélyéről. Hát igen, amikor az egészet elkezdük, akkor azt kellett gótikus méretekben elbarikádozni, lehettünk volna előrelátóbbak. Persze utólag okos az ember. :-) Viszonylag hamar ment a rámolás, oda- és vissza is. Másnapra így adódott a munka a férfiaknak: a mosogatós bútorrész megerősítése.
Pénteki nap elég döcögősen indult. Talán az esős idő is rátett a szokásos kedvtelenségre. Vártuk a telefont, hogy érkezik a padlóburkolat (mivel ez volt a legkorábbi céldátum). Ennél jobban csak a futárt vártuk a Dodi által hétfőn megrendelt lámpácskákkal. Utóbbi szállítást valószínűbbnek véltük. Délelőtt tehát a rituális Szomszédok nézéssel, és főzőcskével telt, majd a délután folyamán eltettem a téli zöldséget. Eközben a férfinépség nekiállt a már említett bútorjavításnak. Én meg a takarításnak a felső szinten. Ezt a tevékenységemet egy hívás szakította meg, ami a végét is jelentette. A diegós (bár nem érdemlik meg, hogy reklámozzak) hölgy értesített, hogy szállítanák a padlót, amennyiben ez lehetséges. Ó, hát még mennyire, hogy az volt! Ezt vártuk hiszen 1 hete.
Mindeközben az első összeveszés is megtörtént. Na ja, ha valami nem tetszik, otthagyok csapot-papot. Az urak ugyanis nekiálltak a szoba kipakolásának. Megbontva azzal a célszerűségi sorrendet persze. Bár utólag ez is relatív, mert mindenképp ki kellett vinni a bútorokat onnan. Azt még át kellett egyszer festeni.
Kisvártatva aztán rázendített a mobilom is, és a fuvaros kért útbaigazítást. A kedves hangú idegen. :-) Most se sikerült maradéktalanul navigálnom, vagy a srác volt figyelmetlen (a főutcában csak nekünk van tujákkal és fenyőkkel betelepített előkertünk, ráadásul csak a mi szomszédunk udvarán díszeleg egy Krisztus-szobor :-) ). Mert mikor már a falu végén járt, akkor hívott megint, hogy merre is. :-) Azért egész jól elkommunikáltunk, és sikeresen megállt a házunk előtt. Ekkor meg kellett fordulnia, én addig az őrző-védő szolgálatot igyekeztem hatástalanítani, és elzárni valahova (értsd alatta két hű ebünket, Chappyt és Alízt! :-)), Dodi ebbe segített be. és ragadt benn ennek nyomán a garázsban. Alíz kutyus nem mutatott hajlandóságot arra, hogy valahova is elmozduljon önként, én meg hirtelen nem kapcsoltam, hogy be is kéne hozni azt a padlót... :-) Így apu és a kedves hangú és igen jóképű idegen hozták be az árut, én meg lefogtam a jószágot, majd elcsuktam. Az átvételnél megnéztük, hogy azt szállította-e Gábor, amit rendeltünk. Konfliktus itt is adódott, mert apu szerint nagyon nem, világosat kaptunk a sötét helyett. Szerintem nem, csak a fényviszonyok miatt látszott másnak. Gábor persze szabadkozott érthető okokból. Végül nem vitettük vissza. Mondjuk már ekkor csodálkoztam egy kicsit, hogy két guriga van csak a három helyett. No, ekkor kezdődött a ius murmurandi epizód sok ismét csak két pasi-frontról. Ekkor történt, hogy a diegósok lemondhattak öcsémuramról, mint elkötelezett vásárlójukról, hiszen ilyen munka után a Neki még annyira tetsző "macskaszőrös" is biztos minősíthetetlen. Jó, hogy anya is hazaérkezett a melóból ekkor már, övé lett a békítő szerepkör. És ha már megjött, a szoba üres, akkor ki kellett festeni újra. Míg száradt, addig be lehetett rakni a padlót a konyhába. Elsőként kiterítettük az udvarra. És itt jött a csavar, hogy ezek a ganéfülűek nem szabták méretre, ahogy azt kértük!!! A rendelt padlókból kettő egyforma fazonú, de más méret. Hogy ismét csak értsétek: konyha 19 négyzetméter, előtér 13, és nem teljesen egybenyíló helyiségekról van szó. Területre stimmelt a dolog, csak a méretre szabás maradt el!!!! Nesze paraszt, nyírd el, lehetőleg ne csipkésre!!! Bosszúság és morgás újból...Így apu egy tapétavágóval volt kénytelen megoldani Dodi közreműködésével. Nem lett rossz azért. Csak a folyamatos zúgolódás... Szabászat után az ablakon keresztül bekerült a szobába a halszálkamintás padlózat, illetve a konyhai. Utóbbi lerakásával kezdődött a munkálkodás. Újabb morgás következett, mert nem volt jó a méret még, megint ki kellett vinni az udvarra, és ott lenyírni. És mivel kapkodtunk is, így a pontos lemérést is kétszer kellett elvégezni. Ezt követően már le lehetett teríteni. Természtesen Isten neve megintcsak többszörösen hiába lett véve. :-) Anya pedig mérgében ott is hagyta az egész ismételt szabási-vágási műveletet. Ezekre a küszöb és a szegély felhajtás miatt volt szükség. Ezután Dodinak segítettem a szegély rögzítésében. A bútorokvisszakerülhettek a helyükre, illetve a csetreszek is, és készre munkálódott a szoba. :-) Át lehetett térni a másik helyiségre, jelesül a konyhára. Szóval itt is a pvc leterítésével kezdtünk. Az újabb vitát az egyik radiátorcső okozta: beburkoljuk, vagy vágjuk el a padlót, és látszódjon a fehér cső. Utóbbi jelentette végül a megoldást, így ismét a tapétavágó került főszerepbe. Majd lecsutakoltuk a mosogatós szekrényt, és a férfinépség beszállította a helyére. Megkaptam az ukázt, hogy a spájzban található szekrényből rámoljak ki. Az ugyanis a régi konyhabútorhoz tartozott. Tehát ezzel foglalatoskodtam, és megállapítottam, hogy azért anya is nagy felhalmozó. Apu a vasakat gyűjti, anya meg a különböző fűszereket meg a pudingporokat. Ilyenkor jön az "egy jó háziasszonynak mindig van otthon mindenből tartaléka" kezdetű örökzöldje. Szóval selejteztem is jócskán. Mindeközben a transzporter is munkába volt fogva, mert a mama gáztűzhelyét el kellett hozni, az étkezőgarnitúrával egyetemben. Érkezés után azokat is le kellett kicsit puccerálni, mielőtt elhelyezésre kerültek volna. Míg mi anyával takarítottunk, addig apu és Dodi lehozták a konyhából azt a hiányzó egy tagot. Aztán bevitték a tűzhelyet is. És legvégül az asztalt szállítottuk be anyával. Mire mindennel végeztünk, már megint este lett jócskán. Dodival még értékeltünk vacsi után, megterveztük a másnapi munkafolyamatot, aztán kidőltünk.
Szombat koránkeléssel kezdődött. A szokásos napindító kávé elfogyasztása után nekiálltam a spájzba visszarámolni. Aztán elmosogattam. És ha már pancsikálok, akkor ablakpuculás a lenti konyhában. Eközben már elkészült a Dodi I elnevezésű ágy, és a konyhabútor nagy, általam tornyosnak becézett tagja is a helyére került, illetve felfúrták az evőeszköztartót és a szekrény falra szerelhető részének beállítása is megtörtént. Míg én ebédet rittyentettem, addig a transzporterrel lehozták a férfinépek a mama tálalószekrényének két részét is. Az is bepozícionálódott általuk a helyiségbe, a délután folyamán letakarítottam azt is, és bele lehet rámolni a csetreszeket.

Anya munkából való hazatérése után kezdetét vette a felfestés sokadik epizódja. Mivel még dúlt a hőség odakinn, így nagyon gyorsan száradt. A különféle tálalóeszközök akasztóit is rögzítették apuék, így már a tálalóeszközöket (merőkanál, húsvilla, burgonyatörő, stb) is fel lehetett aggatni az erre kialakított részre. :-)

Míg mi festegettünk, addig Dodi a garázsban készítette elő a helyet egy újabb háromajtós szekrénynek, ami már a kevésbé rusztikus fajtából való. :-) De azért négyen vittük ezt is. Nem éreztem olyan vészesnek. Az előző háromajtóshoz képest pite volt. Aztán apuék bevitték a konyhába a fagyasztót, így készen lett nagyjából az újdonsült konyha. Apróbb kiegészítések még váratnak magukra.

Szóval maradt az előtér már csak. Felvezetésképp egy gyalupad átszállítódott a műhelybe. Majd újabb ius murmurandi után eltüntettük az útból anyával a benzineskanna-gyűjteményt, amelyek helyére került az előbbi háromajtós. Majd beraktuk tekercses állapotban a padlót az előtérbe. Vihettük is kifelé a méretezés miatt. Úgyhogy udvaron kiterítés következett, falmérés, szőnyeglemérés, újra összegurgulázás, leterítés. Aztán a kiugró részeket be kellett vagdosni. A tapétavágó most is apu kezében volt, ő végezte ezt a feladatot sok-sok üdvözlégymária közepette. Néhány hiba is belecsúszott a műveletbe, újabb morgásnak teret adva. Legvégül következett a kedvenc részem, a szegélyrögzítés Dodival. Aztán meg apuval a vágás, hogy mutatós legyen az egész. Meg is lepődtem, mert sokkal több eszközt használtunk, mint a szobánál: tűzőgép, jelölőléc, vízmérték. És megtanultam, honnan is kell mérni egy mérnökpalánta jóvoltából, illetve ennek szakszerű mikéntje is bemutatásra került. Már csak a berendezések hiányoztak ebből a térből. Anya meg Dodi odavarázsolta az ülőalkalmatosságot, asztalt. Majd a kiegészítők is felszerelésre kerültek. Legvégül helyére került a bejárati ajtó. Jöhetett a lazító nosztalgia, és a konyhaszekrény fiókjában fitatás. :-P Előbukkant három rajzom is még ált. sulis koromból, és roppant hízelgő, hogy ezeket találta alkalmasnak a család a konyhába a dekoráció ellátására, természetesen a berámázás után. :-)) Elégedetten heverésztünk a tv előtt, rácsodálkozva az új szintre, és az abban rejlő sok-sok munkára. Ami viszont a legjobban tetszett az egészben, hogy valódi csapatmunka zajlott mindvégig. Másrészt jó dolog rálátást nyerni ilyen munkákra is.

Még pár kiegészítő hiányzik, ezzel még fogunk pepecselni, remek lesz. Hihetetlen lelkes tudtam lenni bizonyos folyamatoknál. No, de most elég is a sorszaporítás, mindenkinek mindenféle jót kívánok! (Az alábbi képeken láthatóak a nagyjából kész területek, helyenként még ottmaradtak a használatos eszközök!)