2009. augusztus 31., hétfő

nyárutós elmélkedés

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Az elmúlt néhány napban alighanem sikerült pótolnom a lemaradásom élménybeszámolókkal. A megszokott hétértékelő viszont hiányzik még, de ezúttal nagyon tömör leszek, mert jelentős esemény nem történt. A szerdai bográcsos mókát ki kellett pihenni, bár könnyen voltam főzés terén, ugyanis adódott egy kis maradék. Ez a hét lustálkodós volt, a német nyelv tanulása került előtérbe. Lassan végzek is a szókincsfejlesztő hadművelettel. Várom, hogy tanárnénim mit javasol a továbbiakra. Bár tennivaló akad bőven még. Ha meg neadjisten nem sikerül a nyelvvizsga, nem érzem olyan tragikusnak. Még. :-) Úgy érzem, haladtam azért, és a motivációt is bitorlom a további szorgalmas tanulásra. Sőt! Jelenleg mindenhez nagy-nagy kedvet és lelkesedést érzek. :-)
A legtöbb blogíró ismerősöm a napokban valami nyárzáró bejegyzést hozott össze, én nem teszem ezt. Aki kíváncsi, hogy mivel töltöttem nyári napjaim, annak ajánlom szíves figyelmébe egyes bejegyzéseim. A legtöbb blogoló ismerősöm egyetemista, így ez természetes, hogy a nyarat elbúcsúztatják, hiszen következik a kötelességteljesítés, és az iskola. Mindenütt elég negatív hangvételt ütnek meg az írásokban, holott az évszaknak van vége csak. Szeptembertől kicsit kötöttebbek lesznek a mindennapjaitok, írtok zh-kat, reggelente kelni kell. Ám okosodhattok, találkozhattak szaktársaitokkal, várnak a fergeteges egyetemi bulik. Valaminek vége, de jön egy új, a jobb lehetőségét hordozó. Jelen pillanatban ez az ősz. Szóval fel a fejjel! Amúgy kicsit irigylem is az egyetemista népséget, és nekem már most hiányzik a nyüzsgés, és a napi szintű utazgatás is.
De a napokban ráeszméltem, hogy milyen szinten ösztökél egy-egy jól sikerült rendezvény, legyen szó buliról, vagy csak egy merengős pipázgatós estről. Olyankor még több terven töröm a fejem, további mókákon. És alighanem most ennek következik el az ideje. Még a születésnapot úgyse ültem meg. De szívesen elmennék bowlingozni is. Vagy kipróbálnék valami újat. Alighanem most értem el oda, hogy használjam is ezt a szabadságot, még ha kényszerű is. A munkában és a privát életben meg előbb-utóbb úgyis megtalálom az igazit! Köszi Anita a kifejezést. :-)
Ha a többi ismerősöm összefoglalót ír a nyárról, akkor én kitekintőt őszre. :-) Nos, úgy tervezem, hogy azért előfordulok alkalmasint Győr városában. Gaz-d-Ász&Gép-Ész mókák folytatása várható, illetve Gaz-d-Ász partik is, a 4-en csajok eseményről nem is beszélve. A szerdán következik egy születésnapozás, Víztorony utcai albipartival egybekötve, aztán meg majd még egy szülinap (Nándi öcsémé), de jó lenne Anitával meg a többi csajjal is valamit alkotni. És majdnem kihagytam a Mária napi noszlopi búcsút, amelyet mulatsággal fogunk lezárni, illetve mivel beért a jég által nem elvert szőlő, így szüretelés is esedékes. És a hagyománynak számító szüreti felvonulás is lesz kis falunkban, ami inkább látványosság részünkről. :-)
Remélhetőleg mindezen szórakoztató tevékenység közben csurran már valami munka is, vagy legalább lesz valami pályázható. Köszönöm az audis HR-eseknek amúgy, hogy fél év után tudatták velem, hogy német nyelv tudásom hiányában nem alkalmaznak gyakornoknak! :-) Csak annyit, hogy az állásbörzén nem épp gyakorlati helyet kerestem. Másrészt meg tudtam jól, hogy a német még gyengus lábakon áll. Harmadrészt meg tárgytalan az egész, mert a gyakornoknak aktív tanulmányi jogviszony kell. :-) Azért köszönöm a levelüket. :-) Majd egyszer lehet még alkalmazásukba szegődöm. Ki tudja?

De most megköszönöm Nektek a kitüntető figyelmet, mindenkinek mindenféle szépségest kívánok! És szépséges hetet mindemellett!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése