meló dia IV.

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Ismét a végéhez közelg egy hét, s következik a megszokott beszámoló. Egetrengető dolgok nem történtek most sem.
Hétfő a szokásos álmos lassúságban telt és csendes free time programmal. Egy nap szünet a munkálatokban. A free time pedig németezést jelentett, szóval hasznosan próbáltam kihasználni a leállást. :-P Illetve annyi azért mégis történt, hogy lepingáltam egy kandellábert (nagyon szeretek festegetni is, lehet előző életemben, ha létezik olyan, valami művészember lehettem. :-)). Amit persze véletlenül kinnfelejtettem száradás címszóval, így a vihar sajnos felhólyagosította. Lehet újra lefesteni. :S Estefelé aztán nekiestünk a melónak. És befejeztük a műhely kirámolását. Szokás szerint helyretettem családom vérnyomását az elmaradhatatlan söprögetéssel. :-) Majd mire végeztünk megérkezett a már említett menetrendszerű vihar. Így viszonylag korán ágyikóba kerültem, ám aludni nem nagyon tudtam. Mert félek a vihartól is, konkrétan a cikázó villámoktól, amelyek aztán bele is vágtak a kertünk alatt két fába is. :S
Kedd így álmosan kezdődött. És döcögős volt mindvégig, no, meg esős. Valahogy rájött mindenkire a semmihez semmi kedv érzés. Talán az idő is közrejátszott. Én leginkább alukáltam, mivel éjjel abból kevés volt. Nem szeretem, ha anya szabados, mert akkor kedvenc délelőtti elfoglaltságomat elviszi, jelesül a konyhabűvészetet. Illetve ilyenkor sok a dumaszínházi előadás. :-) Azt hiszem, tényleg sokat beszélek. :-) Álomból ébredve jött a lájt munka. Illetve előbb a Kucska utcát megszégyenítő bámészkodás, és csodálkozás, hogy mily nagy az emberi hülyeség. Egy muksóka kicsit túllépte a lakott területeken megengedett 50 kilométer/órás sebességet, és a csúszós útfelületen irányíthatatlan járműve a szembeszomszéd háza előtt elterülő vízelvezető árkot torpedózta meg. Hmm...hát igen, abba az árokba egyszer már apu is belement a transzporterrel (köszi a szót Dodi, tetszik, úgyhogy használom) télvíz idején. De vissza a balesethez. Szóval felhasalt a jármű frankón az árokra. A benne utazó család meg bámult csak, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az onnan lábon ki nem jön. A közútkezelősök is megérkeztek a helyszínre. Vonatatni nem lehetett csak úgy a járművet, szükség volt padlókra is. A művelet lebonyolódott, ám a futóműnek lőttek. Jöhetett a kerékcsere bal oldalon. Másik oldalról meg a nő rugdosta az emelőn lévő autót. Határtalan az emberi hülyeség! A vége autómentő lett, amire vártak vagy 3 órát. Mi meg addig folytattuk a munkát. Dodi járólapfelszedésben serénykedett, míg én apunak segítettem berámolni a szekrénybe. És persze szokás szerint rajtam kereste a fúrókulcsot, amit ő pakolászott el...Dolgunk végeztével jöhetett a pihenés ismét, nagyjából ránk is esteledett szépségesen.
Szerda nagy napnak ígérkezett. Ugyanis állásinterjú volt napirendre tűzve ismételten. Megvallom, kicsit izgultam is, hiszen nem mindennap mehetek a győri városházára. Most reménykedem. Nem akadt olyan dolog, amibe beleköthetek így utólagosan. Meglátjuk, mindenesetre 5%-ot adok neki. Mert még mindig pesszimista vagyok, akik meg jellemzően pozitívan csalódnak. :-) Úgyhogy...tényleg meglátjuk, de nem élem bele magam semmibe. Pedig álomállás...Interjú után vásárolgattam, majd pihentem kicsit, és nekiálltunk meszelni. Ez a műveletsor folytatódott csütörtökön is, és még pénteken is némi tervezési résszel kiegészülve (falméricskélés a szőnyegméretek miatt, területszámlálás). A terv az volt ugyanis, hogy szombat délelőtt megvesszük a műpadlót, és lerakjuk, behurculkodunk, és használjuk az eredményt. Hát mondani se kell, nem így működött! Kezdődött azzal, hogy 1 órát vártunk nyitásig. Ius murmurandi két frontról: Dodi és apu...:-) Megvásároltuk a holtidőben a festékeket, amivel majd radiátort festünk, meg beszereztem végre a németkönyvet, amit tanárnénim kért. Aztán visszacaplattunk az áruházba. Kiderült ám, hogy amit mi előzőleg a neten kinéztünk padló nincs raktáron. Meg kell rendelni! A szállítási idő meg 10 egész nap! Ez kicsit durva, hogy otthagyunk egy csomó pénzt, aztán még várni is kell. A logisztikai területet javasolt fejleszteni vállalatcsoporton belül!!! Újabb ius murmurandi következett ezután ismét kétfrontról. Aztán hazaérve ebédet alkotott a Kis csapat, tényleg team-munkában. :-) Majd nekiestem meszelni. Kutyaharapást szőrivel gyógymódot alkalmazom, mert eléggé fáj a derekam. De a végeredmény számít, és azért megéri. Ez a munkafolyamat még betart egy ideig.
Vasárnap szerettem volna kicsit pihenni, és az Úr napját megszentelni. Nem sikerült. Anya meg Dodi nekiálltak vadul radiátort festeni. Öcsém elég hamar elunta, és átpasszolta nekem az ecsetet. Azt azonban eléggé hasznavehetetlennek találtam, így gyorsan kerestem is egy újat a műhelyben vállalva apu morgását ("miért kellett egy újabb ecsetet befogni?") Ez a festési művelet azonban nehéz, az elvileg erre a célra kialakított pipaecsettel meg még nehezebb, ha azt előzőekben már meszelésre is használtuk. Magyarán ez is használhatatlan, és szombaton persze hiába tettem észrevételeket egy új beszerzésének időszerűségére. No mindegy, megesett a dolog, és a radiátor csillog-villog. Eközben, míg mi anyával festettünk, apu meg Dodi kitörpölték a világítási projektet, és nekiláttak annak megvalósításának.
Végeredményként adott már a kapcsoló és a konnektor helye, világítótestek megrendelve. A nap zárásaként tervezgettük, mit hova kéne elhelyezni, ezen rendkívül jól szórakoztam. Apu barchoba játékán meg egyenesen pusztultam. Ahogy azt az édességet körülírta! :-D Bevallom, rá nem jöttem volna. Anya megfejtette, majd faltunk a nasiból. :-) Most is itt vigyorog rám szemtelenül ez a bonbonocska.... :-)
Zárom nem túl izgalmas bejegyzésem a szokásos jókívánságsorozattal. Mondjuk én túl lelkes is lettem e tevékenység során, bár azt nem tudom, ebből mennyi jön át soraimat olvasva. Aki viszont beszélt velem az elmúlt pár napban, az észlelhette az aktivitásomat. :-) Következő írásomig legyetek jók és vidámak!

***