Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Elkövetkez
ett 2011. utolsó napja is, amikor is számot vethetünk az elmúlt esztendő történéseivel, ahogy az nálam már hagyomány is. Így eme posztban sorraveszem a hónapokat, és megint összefoglalom röviden az eseményeket, és impulzusokat. Jót és rosszat természetesen együtt, hiszen ezek kölcsönösen kiegészítik egymást még mindig!
Január elég érdekesen indult, és már a legelső nap felszínre hozott egy problémát Attilával. És ezúttal bejött, hogy végigvonul az éven az, ami történik január elsején. :S Elég baj ez, de ne siessünk annyira előrefelé! Rosszabb felütést követően aztán kicsit kedvezőbben alakultak a dolgaim: január közepén interjúra hívtak egy ajkai céghez, kicsit később pedig lehetőséget kaptam a noszlopi polgármesteri hivatalban való ténykedésre. Az előbbi meghallgatás elég csúfosan sikerült, ennyire még sose blokkoltam le, mint akkor! De a controllerkedés már akkor is tetszett, és végre itt pozitívként értékelték az óvodai ténykedést is. Ha már a nyelvelés annyira nem ment, a szakdogámban azért még bízhattam…elvégre semminemű bizalmas adatot nem tartalmazott, ezért is bátorkodtam kiadni a kezemből…persze hiába volt mindez, még egy válaszvisszanyekkentést se kaptam. Ez eléggé kedvemet is szegte.
Ekkor jött a lehetőség a pénzügyi ügyintézőként való közreműködésre egy próbahét keretében. Szorgosan tanulmányoztam is az államháztartási törvényt és az egyéb anyagokat, hogy minél jobban teljesíthessek.
Sok köszönet ebbe se volt, a főkönyvelő asszonyság (akinek helyére akartak) minden mondatával a megalázásomra törekedett. Mondjuk nem igazán értettem abban a logikát, hogy egy full kezdőt hogy ültethetnek oda bankot könyvelni…:S És a különféle költségfelosztásokat se igazán értettem, persze nem is magyarázta el érthetően a főkönyvelő hölgyemény…nem is volt érdeke, hiszen nyugdíj után vissza akart kapickálózni. Azért próbálkoztam, jegyzeteltem, igyekeztem megfelelni…második nap hatalmas feladatként lefűzést kaptam felvezetésnek (no igen, akkor még a lyukasztó használata se ment ekzaktul, amiért szintén kigúnyoltak…), a Tatigazd programban való könyvelés viszont gondot okozott. Az előirányzatokkal nem igazán tudtam mit kezdeni. Mint ahogy a költségfelosztásokkal se. Épp utóbbival szenvelegtem egymagam, mert kérdezni nem mertem, mikor is jött a telefon Melindától, hogy beadja a felmondását. És ha úgy gondolom, másnap jelenjek meg egy önéletrajzzal és moti levéllel. No igen, a hír hallatán aztán megmozdultak ám, és kezdtek egészen normálisan viselkedni könyvelőék…én meg dilemmáztam egy sort. Végül aztán Attiláéknál nyomtattam doksikat, mivel a gépünk pont ekkor adta meg magát. :S
Érdekes mód itthon is próbáltak lebeszélni a volános próbálkozásról, ám úgy voltam vele, hogy menni kell. Abból is lehet tanulni…Másnap így reggel megjelentem a telephelyen. Melinda nagyon kedvesen bejelentett a gazdasági igazgató úrnál, aki szimpatikus lett már az első percben. A nagyjából negyed órás elbeszélgetést követően azon kaptam magam, hogy a vezérigazgatóhoz invitál, akivel szintén váltottunk néhány szót.
Innentől aztán szép kísérettel vonultam a munkaügyi osztályra, bérosztályra, pénzügyi részlegre, számvitelre, ahol bemutattak mindenütt. Emlékezetes momentum volt, amikor a főnök megismerkedtette egymással a noszlopiakat, Olgicát és engem. Erre a szép szerdai napra még alkalmassági vizsgálat volt betervezve, aminek birtokában felvételt nyertem ténylegesen is Omlóékhoz controller-belső ellenőr pozícióba. Mókás volt, amikor a jegyzőasszonyság felhívott a dokinál, és könyörgött, hogy gondoljam át…egész addig jelentéktelen voltam…és hát Vicu gazdász közölte határozatát: Omlóéknál fog dolgozni.
Persze latolgatás ment egész végig a döntést illetően, tény, hogy pénzügyileg a hivatalban jobban jártam volna…csak hát a hangulat…illetve maga a munka…”a könyvelést nem érezem sajátomnak”, persze aznap még elköszöntem a hivataliaktól. Másnap, január 20-án pedig megkezdtem a tevékenységet Melinda mellett. No, az a kezdet is nehéznek bizonyult azért, nem gondoltam volna, hogy valaha is rutinszerűen fogok szerződés kezelni…ám jegyzetelten szorgalmasan. Gyorsan mélyvíz következett, amikor Meli meghallgatásra ment. Főnök nagyobbacska feladattal bízott meg már akkor…sikerült is helytállni, ami önbizalomnövelően hatott. Mondjuk jellemző lett az is, hogy hazahozok munkát, mindjárt az első hétvégén így történt ez.
Best of januárként kell még kiemelnem a győri utazást, mely során új ismerősre is szert tettem Reni személyében. De nagyon jó volt megnézni a SZErengeti új szárnyát is, és sikerült időutazást tenni a gyermekkorba is a játékboltos kitérővel. Nem utolsósorban örültem, hogy meglephettem Attilát névnapja alkalmából! Összhangunk páratlannak volt mondható ekkortájt! És hát Anitával való kapcsolatomra is igaz előbbi.
Február aztán sűrűnek bizonyult. Végülis Melinda felmondási idejét lerövidítettem, amiért vállaltam, hogy két héttel korábban leszámolhat. Feltétel volt ugyanis, hogy csak előbb csak akkor dobbanthat, amikor én boldogulok Előzőleg természetesen bemutatott Sümegen és Tapolcán, fura volt élőszóban is hallani az új pozíciómat. Hát igen, sűrű időszak előtt történt meg lényegében a teljes munkakör átadás-átvétel, elég sok táblát kért a legfőbb tulajdonos akkor kontrolling adatszolgáltatás körében. Úgyhogy belecsöppentem a javába. Mind controller, mind belső ellenőrként. Hiszen betegen próbáltam előállítani néhány jelentést.
Azért örültem, hogy Joli is segített legtöbb esetben, illetve hogy esténként Anita is adott egy új szemléletet könyvelőként. És persze Attila támogatásáról se szabad nem megemlékezni, és a kedves hétvégézekről, amik során kikristályosodott, hogy alkalmazkodni is tudunk. A második Valentin-nap esetén pedig sikerült teljes meglepetést előidéznem, hiszen úgy volt, hogy nem találkozunk. Ám ajándékbeszerzést követően mégiscsak ott teremtem Attiláéknál. Na igen, merthogy imádom a meglepiket! A hónapban problémát egyedül az éjjeli cirkuszok jelentettek, amiket öregem idézett elő…:S
Március is elég hamarosan ránk köszöntött. Itt már igen-igen küzdöttem a pozícióm kettősségével, ám remekül éreztem magam a Volán berkeiben. A nőnapi megemlékezés is klassznak bizonyult, örültem a virágoknak. A délutáni rendezvényen akkor még nem képviseltettem magam, inkább Attilával múlattam az időt.
Március idusán aztán ellenőri jelentéseim és negyedéves statisztikáim mellé be lettem volna a konszolidált mérlegkészítés folyamatába is. Ez szép csapatmunkává bővült, mivel nem tudtuk az adatok Excel táblába konvertálásának mikéntjét. Boldog-boldogtalan könyvelő ezen munkálkodott… Én pedig kezdtem aggodalmaskodni, hogy vajon ez a tárgyizás majd azt is jelenti, hogy könyvelni fogok? Kicsit átláthatatlan volt ugyanis az egész, amellett, hogy örültem is, hogy újat tanulhatok. A március legjobb estéjét aztán egy színházi előadás hozta el, amelyet Attilával követtünk nyomon. A műsor se volt rossz, de az azt követő séta is igazán feltöltött energiákkal.
Április húzósnak mutatkozott, gyakorlatilag a már emlegette konszolidáció határozta meg a munkanapokat. Illetve a hétvégéket is. Feledhetetlennek bizonyult számomra az első szombat, amit a volán telepen töltöttünk hármasban, és bűvöltük a számokat. Ennek végén örültünk, hogy kijött az, amit vártunk. Így főnök is készségesen kivitt Polányba. Sajnálatos módozaton Attila édesapja eltávozott az élők sorából. Ekkor persze próbáltam mellette lenni, vigasztalni, amennyire csak tudom. Legszívesebben csak a kezét szorítottam volna egész nap!
A temetés pedig szombatra datálódott, amire buszt lekésve főnöki sofőrrel érkeztem. Attilát sose láttam még ennyire megtörtnek! Szerintem jobban megérintette a dolog, mint ahogy azt elmondta. De talán ez még önmaga számára se volt világos…igenis szerette az apját a ronda dolgaik ellenére is! Hmm…a temetést inkább nem taglalnám, meg a véleményemet se. Nagyon nem hitték el viszont, hogy másnap, azaz vasárnap dolgozni megyek. Pedig így történt, főnök reggel fél 8-ra érkezett a buszmegállóba.
Ezen a vasárnap délelőtt derült ki, hogy rossz nyomvonalon jártunk végig, selejtezett eszközöket nem kellett volna kiszedni a táblázatból, úgy, ahogy korábban azt a drága jó vezetőnk előirányzékolta. A feszültség érzékelhetővé vált rajta is, kicsit emeltebb hangon szólt a telefonba is nekem, szegény kezdőnek, aki azt se tudta akkor, hogy mit is nézzen…Sikerként könyveltem viszont el, hogy meggyőztem, hogy kezdjük elölről az egészet, még akkor is, ha idő szűkében vagyunk. Na ja, ő ebédre otthon akart lenni…:D És még este 8-kor is ott ügyködtünk, főnökkel és Olgicával a hátam mögött pörgettem a többezer soros Excel táblákat.
Másnap folytattuk a tevékenységet. Amikor megakadtam, főnök egyből kisegített. Így meg is lett egy év 10 perc alatt. :D Merthogy 2006-ig vissza kellett penderülni, és anya-leányvállalatot vizsgálni. És onnantól végigvinni a folyamatot 2010-ig. Azért alakultunk, bár a végén még sikerült bénáznom egy sort az összegző táblázatokkal. Na akkor már nagyon paráztam, hogy ki fog rúgni, amiért összegabalyodtak a szálak…hülye képletezésbe belezavarodtam! Ők meg Olgival máson nyűglődtek többféle verzióban.
Fel is mérgesítettem rendesen, Olgica se tudott kimenteni teljes mértékben…ám utánamentünk, aminek jelentése az volt, hogy támogatjuk azért akárhogy is van. Nagyjából elkészült a táblázata. Ám itt szereplésem nem ért véget konszi ügyileg, hiszen megkaptam a szöveges dokumentum előállításának feladatát is. Így húsvét napján is ezt gyártottam, és próbáltam rájönni a nagy táblázat összefüggéseire. Na igen, közgazdászként kihívást is jelentett, hogy az elémrakott számsorozatból mit tudok kisilabizálni. Kicsit visszarémlettek a szakdogakészítés izgalmai is.
Ezúton köszönöm azért családomnak a viszonylagos türelmet ezzel kapcsolatosan, és a kedves locsiverseket Dodinak! Illetve azért elmondható, hogy Attila is megértően állt a maratoni munkavégzésemhez. Viszont bizonyos „remek döntése” jelentős éket vert közénk, parázs vitát is folytattunk, ami után öt percig nem is szóltam hozzá. Annyira lelkemre vettem az egész históriát! Illetve azt, hogy sokadrangú vagyok nála, és nem érzékeltem az előrelépési lehetőséget. Na igen, ez az a pont, ahol végetért az idill. Pedig sokszor megbeszéltük a témát, körbejártuk más és más megfontolásokból is, nem jutottunk sokkal előrébb.
Május elején a munka tartogatott örömteli perceket, hiszen elkészültek a konszolidált holmik. Izgatottan és örömmel meséltem Olginak a főnöki konzultáció végezetével a dicséretet, melyet bezsebelhettem a doksik készremunkálásáért. S Márti búcsúztatójára is meghívást kaptam, amely szintén meghatott. Újabb nagy feladatot kaptam persze közben, egy beszámolókon alapuló összefoglaló írás elkészítésével, amit a nagyvezír toppogása mellett kellett végigvinnem.
S első (egyben közvetlen beosztottjaként történő utolsó) összeütközésünkre is sor került: kérte átnézésre az akkor még negyedkész anyagot, amit aztán nagy hőbölgés közepette visszadobott a modortalan „Minek adta akkor oda?” megjegyzéssel. Ezt eléggé a lelkemre is vettem, még akkor is, ha a gazdaságis főnököm védelmébe vett. Sok nyugságot nem hagyott, a beszámolók rapid javításával bízott meg FB ülésre készülvén. Igyekeztem ott is mindenre ügyelni, kérését maradéktalanul teljesíteni. Ami az ilyen kiszámított időszakoknál különösen nehéz, így néhány feszült pillanatot is átéltem ismételten.
De ezekért kárpótolt az első vállalati rendezvény, egy széki-tavi nyugdíjasbúcsúztató. Ahol volt móka, tánc, kacagás. És fiatal kollegináimmal is közelebb kerültünk egymáshoz a gyönyörű környezetben tett séta során. Kicsit viszont el is szontyolodtam, ha arra gondoltam, hogy Attila mennyire nem élvezné ezeket az összejöveteleket. :S Meg a korábbi ékről se szabad megfeledkezni!
Összességében május izgalmas hónap volt, a konszit még hosszú-hosszú ideig emlegethettük.
Júniushoz érkeztünk, aminek kezdetén ismét csak megerősítést nyert, hogy a főnök szimpatizál velem. Megkaptuk a kontrolling táblákat, amik merőben eltértek a korábbiaktól, sokkal komplexebbekké váltak, és kitöltésük is jóval időigényesebb volt. Így ezek csapatmunkává szelidültek, részemről történő koordinációs szerepkörrel. És ekkortájt kaptam a fülest, miszerint Olgica helyét vehetem által szeptembertől, főnökkel kisvártatva, de sikerült ezt is megtárgyalni.
Valóban, tárgyi eszköz könyvelést gondolta nekem, ha már Ágota visszatér, bár hozzá kell tenni, akkor még volt néhány nyitott pozíció. Ám ezeket méltatlannak találta hozzám. Kis gondolkodási időt kértem, mivel „a könyvelést nem éreztem sajátomnak”. Végülis egy hétvége dilemmázás után (pro és kontra érvek) vállaltam a posztot, így onnantól három fronton próbáltam helytállni. Persze ez néha meghiúsult, amikor csak a kontrolling modell adatokkal való feltöltésével lettem megbízva, nagyon örültem is, amikor kiderült, hogy tolódik a határidő. Úgy véltem, az már az utódra marad… No, a sok variálást már nem is emelem ki! Közben pedig igyekeztem a csúszóimat is koptatni, amit még a konsziból adódóan halmoztunk fel. Attilával pedig másfél éves évfordulóhoz érkeztünk, ami szép időszakot jelentett többnyire.
Jelentős élményt adott a horgásznap is, mely kikapcsolódást és némi színt hozott a hajtós mindennapokba. Még akkor is, ha szakadó esőben zajlott, és Anyusom igen sokat morgolódott. Rosszul érintett, hogy Attila se kísért el.
Július az egyik kedvenc hónapom az évben. Most viszont nem váltotta be a hozzá fűzött nagy reményeimet. Pedig megható rendezvénnyel indult ez is, ugyanis meghívást kaptam Éva búcsúztatójára. Ezek a megemlékezések mindig szépek, és ilyenkor örülök is, hogy a csapathoz tartozónak érezhetem magam abszolúte. Picit most rettegéssel töltött el, hogy a következő búcsúzó Olgica lesz, és új feladatköröm eléggé összetett. Azért igyekeztem szorgalmasan jegyzetelni itt is, de persze már könyveltem is rendszeresen. És csúsztattam is, amikor lehetett.
A születésnaphoz közelítvén aztán nagy-nagy csalódás ért, melyet Attila okozott. Eléggé megrökönyödtem azon, hogy előre akar ajándékozni, ahelyett, hogy azt a napot mondjuk velem tölti. Simán el lehetett volna rendezni, hogy Dodi, vagy Anya idekíséri…lényeg a lényeg, hogy az előre átadott ajándékát otthagytam náluk ezzel is jelezve, hogy egyáltalán nem tetszik az, hogy a hétvégét rendre külön töltjük. És ezzel vissza is libbentünk a sokadrangú érzésemhez, mely április óta tudatosult is bennem.
Hmmm…felvetődhet a megértés fogalma is, de akkor is úgy vélem, hogy őszinte érzések megléte esetén nem a családot kell előtérbe helyezni még ebben az esetben sem. Igen, nagyon tisztelem Dodit, aki valóban tiszta szívből szerette Júliáját, mert Anyával is konfliktusba keveredett miatta. A végkimenetelt persze ne firtassuk! De a tett magáért beszél! Szóval a születésnap újabb vitát generált Attilával, amit persze megbeszéltünk nem is egyszer. S fogadkoztunk is a javításra.
Azért a születésnapom jót is hozott, megleptem magam egy fotómasinériával, amire rég vágyakoztam. Másfelől kicsit ez a nap közelebb hozta a tágabb családot is egymáshoz. Dodi és Anya pedig megtett mindent, hogy emlékezetessé tegye ezt az alkalmat is a lehetőségekhez mérten persze. Sajnos a nagy bográcspartit el kellett tolni az időjárási kondíciók nem megfelelősége miatt (esett ugyanis).
Augusztus igen-igen kellemesen indult, Attilával együtt-töltöttük a szabadnapjainkat, amit a változás jeleként érzékeltem. És a láthatatlan kötelék is megvolt közöttünk. Ami szintén bizakodásra adott okot szívügyekben történő rendeződés felé menetelést illetően. Jó élmények értek ezen kívül is. Ezúttal elkísértem Kis családom a Diófás főzőversenyre, amit a korábbi években kihagytam.
Nagy-nagy várakozás előzte meg augusztus 20-át is, amikor pedig egy céges kirándulásra invitáltam jó öcsémet. Zalaszentgróton aztán nagyon jól is éreztük magunkat a napégés ellenére is (nem használtak a kencéink igazán:S), és még haza is lettünk szállítmányozva. Dodit idézve „elégedett vagyok a Volán szolgáltatásaival”. Egy dolog azért árnyékot vetett a nagy jókedvre, mégpedig hogy Attila a debreceni virágbaborulás(a) idején totálisan elérhetetlennek mutatkozott. :’(
Augusztus vége aztán megint zűrösre sikerült munka szempontból, könyvvizsgálók is ekkor voltak, és adtak mindjárt jelentős feladatot. Korábbi buzgólkodásom pedig letolásba váltott át, amiért időnek előtte küldtem el egy minisztériumi adatszolgáltatást. :S Sajnos aznap több összetűzésbe nem mertem keveredni az ingerült főnökkel, és így a veszprémi utazást fel se mertem hozni. Merthogy Attila szerepelt, és jó lett volna ott lennem a rendezvényen. Ez később megint vitákat generált persze. Összességében viszont azt kell írjam, hogy az augusztus is kellemes élményeket hozott. Sajnos bérmakeresztlánykámnak nem, nagyon aggódtunk is miatta. Görkorcsolyával elbukfencezett, és eltörött az állkapcsa, több műtét is várt rá.
És el is érkeztünk szeptemberhez. Ahhoz a hónaphoz, ami két jelentős változást is előidézett életkémben. E két fordulópont pedig mindjárt a hó elején bekövetkezett. Kezdjük azzal, ami érzékenyebben érintett: Attila szakított velem. Ezt nem is igazán tudtam hova tenni, miután búcsúzáskor visszacsókolt. Meg hát szerettem is őszinte, igaz szerelemmel, és hajlandó lettem volna tényleg más alapokra helyeződni.
Egy esélyt kértem csak…amit aztán nem kaptam meg, pusztán ocsmány jelzőket. Meg egy iwiw-es tájékoztatót három nappal a szakítás után arról, hogy új van a láthatáron…időközben kiderült az is, hogy „a barátság fokozatosan mélyült el áprilistól kezdve”. Hát nem akarok most se belegondolni ebbe a mélységbe!!! Innentől alapvetően a bizalom tűnt el, és valahogy egyáltalán nem tudok barátságot adni ott, ahol megaláztak messzemenőkig! Emberben ekkorát még nem csalódtam, mint Attilában! Megkereséseire csak azért válaszoltam végtelen távolságtartó módon, mert a majdnem két esztendő nekem igen sokat jelentett!
„…Már csak egy dolog maradt hátra, amit ki kell hangsúlyoznom. Ez érvényes volt az elmúlt másfél évre, és érvényes lesz egészen addig, amig csillagok tündökölnek az égen, történjen bármi is:
SZERETLEK KICSIM!” Szép, ámde hazug szavak mind! Részlet egyébként a júniusi másfél éve évfordulóra kapott levélből. Ezen lelki törés sajnos hosszú időre meghatározóvá vált, és a munka fronton is éreztette hatását.
Na igen, a másik változás. A szakítás másnapján már ott topogott a nagyvezér a nagy feladat megoldását várva. Főnök telefonos segítségének nem tudtam hasznát venni a dekoncentráltság miatt se. Valószínű, érzékelte parámat, és kijárta, hogy a határidő másnapra tevődjék át. Jólesett, hogy egyből jött is, és csapatmunkáztunk. Így a hiba is rögtön meglett. Másnap aztán megérkezett Ágota is, akinek át kellett adnom a munkakört. Ez is elég nagy szívfájdalmat okozott, hiszen rutinra tettem szert controlling terén, az új pedig még félelmetesebbnek bizonyult, mint addig. Másrészt meg is szerettem ezt a pozíciót a maga elhavazódásaival egyetemben! A végleges átköltözés számvitelre majdnem meg is ríkatott. Mert hát a magánéleti változással egybeesett lényegében egy másik módosulás is. Előbbi is rettentően megviselt, délután nem csináltam mást, csak bőgtem, amikor épp nem, akkor meg aludtam hatalmasakat.
Akkor voltam védve mindennel szemben! Ági visszatérésével kicsit úgy éreztem, hogy főnök bizalmát elvesztettem, alig beszéltünk, a korábbi jó viszony mintha eltűnt volna. Persze ebben valamelyest a kontrolling modell is benne lehetett, amit kolleginával közösen güzültek. Évici pedig néha nagyon hisztisnek mutatkozott, amikor elveszítette a fonalat…Ági meg rendszeresen a nyakamra járt, pedig két tiszta hetet kértem korábban a tanulás érdekében. Nagyon féltem a patthelyzettől, amibe jutottunk: Ágikának nem tetszik valami, rám hárít, panaszkodik a nagyvezérnek, főnök nem tud mit tenni, mivel beosztott Ő is…persze Olgi nagyon mellettem állt mindenféle szempontból! És természetesen Anita is!
A napok persze suhogtak előre kíméletlenül, délelőtt igyekeztem minél többet tanulni, besegíteni a modellbe is (na ja, régi munkakörömnek jó hasznát vettük időnként), délután pedig visszavonultam rendre a vackocskámba. Üdítő kivételt jelentett ez alól a sümegi és tapolcai kirándulásunk, ahol elképesztő szeretettel fogadtak. Persze itt előleltározást csináltunk, szóval nem protokoll látogatásról volt szó. Elindítottam egy másik jelentős projektet is, de ez nem hozott túl sok sikert, így megint a mélabú volt hű társam délutánként. :S Anita aztán elcsalt Győrbe, a kirándulás részben felszabadulást hozott, részben viszont emlékek sorát hozta felszínre…
Aztán szép lassan eljött egy másik búcsú ideje is, Olgi mandátuma járt le, korábban jelentett némi izgalmat az is, hogy egyedülálló könyvelővé válok-e időnek előtte, vagy sem. Függött ez a piszkos anyagiaktól, azaz attól, hogy a bennrekedő szabadság megváltható-e. Végülis egy controlling team-ülésen kiderült, hogy szeptember 23-ig ketten leszünk tárgyi eszköz könyvelők. Olgi utolsó munkanapja aztán hihetetlen elérzékenyülést jelentett részemről. Ugyanakkor óriási erőt rejtett az a bizalom, amit rám testált!
A búcsúztató aztán rákövetkező hétre datálódott, amit szépen szervezgettünk is Ibolykával. Többek közt sikerként könyveltem el, hogy ajándékkérdésben meggyőztem a makacs pénzügyeseket.
S ekkor lett új szerepem is, a békebíró. Ugyanis Évi kolleginám elkeseredésében és dühében rávágta az ajtót Gézára, majd hisztizett onnantól végig. Mert ez elég visszás helyzetet eredményezett. Mindkét nevezett személy hivatalos volt persze a búcsúztatóra is, így enyém lett a feladat is, hogy összehozzam a csapatot. Sikerült is ezen ténykedésem, be mertem merészkedni a főnökhöz is, és tudtam bátorítani is! A búcsúztatóra viszont ezek a feszült történések rányomták bélyegüket, ami sajnálatos dolog volt. Olgica többet érdemelt volna!
Szeptember vége aztán megint csak húzósnak mutatkozott a kontrolling tábla okán is. Ági, amint hibát talált, futott egyből a főnökhöz. S ilyenkor már a világból ki tudtam volna szaladni!!!!
Kedves pillanatot jelentett ugyanakkor szeptember utolsó munkanapjainak egyike, amikor újra azt érezhettem, hogy megbízik bennem a főnök, és fontos feladattal bízott meg az értékbecslők fogadását illetően. Talán ez volt az, ami az Anitával való beszélgetéseken túlmenően adott némi pozitív életszemléletet! És meg kell még említenem egy kedves élményt, a szakszervezetes szlovákiai kirándulást, ahol is egy jégbarlangot néztünk meg. Természetesen ezt a hosszú utazást is táncos mulatság zárta, ami igen-igen kedvemre való volt!
Októberben aztán újra főszerepbe kerülhettem munka kapcsán, hiszen előkerült a leltári nagy projekt. Érzelmileg ez is változatos képet nyújtott, Évivel való időnkénti összeütközéseink kiültek ábrázatomra is. De jólesett, hogy főnök tudott olvasni az arcberendezkedésemből is, és hogy próbált megoldást találni a helyzetre, vagy legalább terelni afelé. Ezért is örültem nagyon, amikor magával vitt a sümegi és tapolcai leltárértekezésekre.
Más változás csak annyi volt, hogy túlestem néhány orvosi beavatkozáson. De az is kikristályosodott, hogy további kezelések szükségesek. Na igen, s talán a kedves hozzámállásoknak köszönhetően kezdtek lelkem sebei lassú gyógyulásnak indulni. Köszönöm minden közreműködőnek!
November aztán tiszta profillal a leltár jegyében telt, elejétől a végéig. Hiszen november első napjaiban nyomtattuk a leltáríveket, amikkel aztán fel-le rohangáltunk Edittel a telepen, később pedig Sümegen. De az is nagy élményt jelentett! Persze igyekeztem belerázódni a tárgyi eszköz könyvelés minden mozzanatába is! Hó közepén pedig megültük Halász úr 50. születésnapját is, ami azt jelezte, hogy létezik nagyon komoly csapat!
Magánéleti szál is előkerült újra és újra, hiszen munkatársaim pedzegették hogylétemet rendre. Elképesztő volt ez a szeretet is, amivel körülvettek! No meg persze Anita is, akivel esténként értekeztünk rendszeresen. Hiányzott is, ha kimaradt!
Meg kell említenem, hogy egy optikai vizitet követően (amikor is elkészült a szemüvegem!) összefutottunk Attilával egy röpke pillanat erejéig. Fura volt már az is, ahogy Mária és Zoltán odajöttek hozzám a pályaudvaron…a találkozó pedig elég felkavart, mondhatni felszakajtotta a varratokat! :S Nem mintha nem telt volna el nap úgy, hogy a történtek ne osonkodtak volna be a gondolataimba (ez az ocsmány elbánásmód!)
S ezzel el is jutottunk a decemberhez, aminél túlsúlyba kerültek a pozitív momentumok ismételten. Mindjárt hónap elején újra dokinál jártam, de még mindig mennem kell, ám az csak az új esztendő témája lesz. De nagyon jó kezekben vagyok, úgy vélem!
Munka téren is persze, hiszen szerető kollegák vesznek körül, akik ezúttal Mikulást búfelejtő bulit szerveztek. Volt ott minden: velőskenyér, csülök, tánc, móka, kacagás, és persze sok-sok pia. Amiből kicsit többet is sikerült magamba vételményezni. Műveltem is mindenféle vicces dolgokat.
Ennek a kis baklövésnek aztán a másnapi győri hagyomány látta kárát. Lemondani semmiképp se akartam a vásár látogatást! Így kicsit megcsúszva, de elérkeztem Győr szeretett városába, ahol a hagyományos rántott husi elpusztítását követően a karácsonyi ajándékozást is megejtettük Anitával! A vásározás is tartogatott vicces-vidám pillanatokat! A győriek ezúttal a mesevilágot idéztek meg, jó volt pózolni égig érő paszullyal!
Sajnos azonban az idő rövidnek mutatkozott arra, hogy mindent jó alaposan bejárjunk. Néhány mókás fotó azért készült így is, és a hangulatra se lehetett panasz! Jövőre Anita, Veled ugyanitt, de nem ugyanígy! Sajnos az ezt követő gazdász nagy találkozót ki kellett hagynom a disznóölés okán. De ott is sikerült élményeket szereznem, a zsírsütést kifejezetten élveztem.
Karácsonyhoz közeledvén aztán a névnap megszervezése került előtérbe. Ennél aztán az egész varázsa kezdett elveszni a különféle mit nem szoktak, hogy nem szoktak megjegyzések kapcsán. Ugyanis mi meghívtuk a főnököt is! Azt a felvillanyozódást is meg fogom emlegetni egy darabig alighanem, olyan őszintén örült az invitálásnak, hogy nem tudom elmondani! Végülis jó móka kerekedett ki az összejövetelből is, a kedves főnök többszörönte megvédett amikor például kikezdtek a barackjaim levéltelensége okán. És a lagzis sütivel egyből jó téma is szolgáltatódott.
Örültem a költeménynek is, a Herceg megemlítésének már kevésbé, Ő még hibádzott életkémből, ugyan voltak kedvező megnyilvánulások egy-egy pasijelölt részéről. Lehet az a legnagyobb baj, hogy a bizalom ingott meg a másik nemben. :S Mindenesetre amikor főnök kezdte emlegetni a barátomat, akkor majdnem eltörött a mécses!
Karácsonyi napok is elsuhogtak villámgyorsan. Ajándékaim legbecsesebbje pedig nem volt más, mint egy Credo Citadell makett, illetve egy szőrmók fejfedő. De az olajsütőnek is kedvemre valónak bizonyult. És a szenteste meghittsége is kellett nagyon! Meg ez a kis édes semmitevés, amit karácsony három napja jelentett.
December utolsó hete aztán a munka jegyében telt, mert igényeltem is az elfoglaltságokat. Addig se agyaltam. Újra csak bizalmat és támogatást kaptam kollegáimtól és főnökömtől is. Nincs szó arra, hogy ez mennyi pluszt ad nekem lelkileg! Szilveszter van még hátra az évből, erről majd utólagosan beszámolatot gyártok természetesen. A győri mókák szívemnek kedves emlékeket hordoznak, így eléggé bizakodó vagyok.
***
Így apránként az év végére is értem, el kell áruljam, elég maratoni volt összehozni ezt a szummázást, és helyenként igen-igen nehezen jöttek a szavak. Ám csak elkészültem! :)
Ami az év összességét illeti: változatosság dominált mindvégig. A legnagyobb örömöm azonban mégiscsak az, hogy sikerült egy álommelót megcsippentenem. Álom még akkor is, ha néha összetobzódnak a dolgok! Most már elmondhatom, hogy a tárgyihoz is kezdek ragaszkodni…
A magánélet terén viszont van mit javítani, bár nem tudom, valaha kiheverem-e ezt a megaláztatást! Talán csak akkor, ha eljön a Herceg! Ugyanakkor azt nagyon megtanultam, mit hogy ne kezeljünk egy kapcsolatban, és hogy bizony a munkát és családot is háttérbe kell szorítani időről időre!
Mint azt érzékelhettétek, a január és a szeptember hozott újabb mérföldköveket életemben. 2012-től remélem, hogy megszilárdítom pozíciómat és talán némi előrelépést is ki tudok eszközölni. Illetve bízom abban, hogy sok-sok élménnyel gyarapodom az új esztendőben is mind céges, mind baráti szinten! Kiemelném Anita szerepét is életemben, a szeptemberi lelki törésnél végtelen támaszt nyújtott, és ekkor még inkább egyértelművé vált, hogy igaz barátság a miénk! Majd igyekszünk a következő időszakban több összejövetelt tartani! ;)
S talán némi bizakodásra is ad okot az új év, legalábbis a tendenciákat megfigyelve (2009. kapcsolat előkerülése, 2010. sikeres német szakmai nyelvvizsga és egyetemi diploma megszerzése, 2011. álomállásba helyezkedés)! Aztán majd meglátjuk, mi lesz ebből, jóslásokba és horoszpók készítésre nem vállalkoznék! Természetesen tudomásotok lesz mindenről kedves olvasóim, mert blogolni fogok továbbra is!
Nem maradt más hátra, mint az, hogy mindenkinek örömteli új évet kívánjak!
