forgalmas július :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

A napok elég pörgősen teltek egész júliusban, és ez a dinamizmus maradt is az utolsó hétre is. Persze a vezetés és a munkabeli elhavazódás biztosította is ezt, ami által nem maradt túl sok lehetőség a kesergésre. És ez így volt nagyon jó! :) 

Igen, munka téren gondoskodtak arról, hogy ne legyen nyugis a nyár se, féléves beszámolót kérnek, ami általánosságban zúgolódást váltott ki.  De már adódott némi rutinunk, és tulajdonképp bíztam a csapat erejében. :) A magam részéről pedig igyekeztem könnyíteni a későbbi ilyen jellegű ügyködéseken egy segédeszköz kialakításával. Naná, hogy táblázatról van szó. :) Szóval lehetett bíbelődni szépen, mivel a főnök ezúttal nem tipródott ott sürgető szándékkal. Igen, tudjuk, mi a dolgunk! Abszolúte kivétel nélkül mindenki. 

És a pörgésben hipp-hopp eljött a hétvége, legalábbis a péntek, amikor is újra a vezetés került napirendre. Alapvetően szabadságot akartam kérni, ám ezt egy minisztériumi adatszolgáltatás meghiúsította. Kicsit meg is ijedtem, amikor a főnök távollétében kellett alkotni, meg attól is féltem, hogy nagyon időrabló lesz a dolog (amúgy pedig éljen a politikai csatározás Magyarországon, mivel az egész adatsor egy parlamenti vita miatt szükségeltetett). Tulajdonképp az ámen hiányzott, hiszen a listáimról mindent be tudtam írni, és még az ellenőrzésre is futotta erőmből. De az a jóváhagyás kellett ahhoz, hogy teljesen megnyugodjak, s ami miatt tényleg nem jelentettem be szabadságigényemet a pénteki (július 27.) napra.

Hát érdemes volt bemenni nagyon, Géza annyit módosítatott, hogy az egy db-okat is írjam ki a beszerzett eszközökhöz. Ami azt is jelentette, hogy jól gondoltam ki a megoldást. :) Akkor meg a nagyvezír átnézésére kellett várni...de én inkább a telefont lestem, hogy összejön-e a délutáni vezetés óra.

Onnantól akkor azt vártam, meg a szabadságengedélyt hétfőre, és keddre. Hétfőre rábólintott a főnök, kedd volt kérdéses, adatra várunk ugyanis...inkább várjuk meg, mint módosítsunk hatmilliószor...szóval örültem, hogy én mehetek. Elvileg. Ekkor eszeltem ki, hogy eü. vizsga előtt is mehetnék akár vezetni, ha Gergő ráér, és járgány is akad. :)

Na, eljött a nagy pillanat fél 4-kor, hogy útnak induljunk. Kaptam időközben az infót, hogy a motorosok elfoglalták a rutinpályát. Azért megnéztük. És láttuk, hogy kibólyáztak rendesen. Mentünk tovább, Gergő ígérte, hogy talál placcot. Meg is lelte a P+P (nem reklámozok) mögött. :) Vonal mellett menetel volt, forgolódások, indexelések, továbbá a kötelező, indulás előtti tesztelnivalókat mutatta be. Majd a beállást gyakoroltuk a parkolóba, itt mindig éreztem, hogy nem jó az irány, a szög, a kocsi érdekesen áll. A korrigálás módjával rendre elakadtam viszont, és rendszeresen rosszfelé tekertem a kormányt. Amikor kitolatunk a parkolóból, akkor is...bár másodikra mindig tökéletes beállásokat és forgásokat csinálok. Közben jöttek autók, amikre próbáltam nagyon figyelni, ám nem sikerült minden esetben. Illetve egy parkoló teherautótól kb. 20 centire sikerült elhúzni, akkor meg megkaptam, hogy veszélyes vagyok.

Ami nagyon tetszett egy alkalommal, hogy a beállásnál megdicsért a Gergő, kiszálltunk, tényleg vonalaktól távol, de kicsit jobbra húzódva álltam meg. Odavolt, hogy ez kezdőtől szépséges! De előjött a maximalizmus, hogy én úgy akarok oda beállni, hogy a két széltől egyenlőre távra legyek. Le is intett, hogy majd az évek meg a rutin...másodszorra úgy beálltam az előbbi módon, hogy alig hitt a szemének! Muhahaaaa! :) De kifelé tolatva kezdődtek megint a problémáim, hogy merre index, és merre fordítom a kormányt. Elmagyarázta többször, de akkor se értem. :S

Még pedáloztatott kicsit, és a váltást is vettük, amikor egyszer csak becsatoltatta az övet. Aztán megindultunk a városba...csak egy padka volt kicsit közel, és az index-szel hadakozgattam, merre bal, merre merre jobb...most csak kormányozni és irányjelezni kellett.

Aztán jött a Széchenyi utcában egy balkanyar, indexeltem, kormányoztam. Láttam, jön mögöttünk egy piros autó, mondom, követ, semmi gond, koncentráltam a kanyarra. Erre ez úgy beelőzött, hogy ha Gergő nem rántja jobbra az autót, akkor ütközünk! Csak ültem ott, és nem tudtam, mit tegyek, meg hogy mi volt ez?! Nesze neked bizalmi elv! Kanyarban előzött meg! T jelzés is kinn volt, index is ment. 

Gergő aztán káromkodott egy sort erre HP-ra, nekem csak annyit mondott, hogy levágtam a kanyart kicsit, de nem előzhetett volna a HP! És úgy nehéz volt folytatni ezek után, megmondom őszintén. De kellett, kanyarogtunk még picikét, jött egy kereszteződés is, főútra is sikerült visszatalálni, ezt alapvetően élveztem. Besorolni is sikerült a lámpáknál jól, pályaudvarra való bekanyarodásnál távol álltam a padkától. Aztán kicsit el is kámpicsorodtam, mert hiába szabad a hétfő délelőtt, ha a kocsi nem az. Gergő meg pénteken ér rá legközelebb...maradt a péntek. Tamás is megszaladt, érdeklődött hogylétemről vezetés szempontból, elmeséltük az esetet. Arra biztatott, hogy nyugodjak meg!

Hát nem nagyon sikerült, nagyon bennem maradt a jelenet, ott a piros autó mellettem, és blokk. De Gergő is hívott, hogy Tamás átszervezte a hétfőt, reggel mehetünk vezetni. Örültem is, de féltem is. Aztán el is döntöttem, hogy első körben újra modellezzük az esetet. Eléggé borzolta a lelki világomat az eset, a hétvégén is meghatározó maradt, bár igyekeztem tanulni is az egészségügyi vizsgára. De az egy következő sztori lesz! :) Hamarosan folytatom, addig is mindenkinek mindenféle szépet és jót! :)

felpörgetve! :)

 Üdvözlet kedves olvasóim!

Akkor folytassuk is a szócséplést, bőven van miről beszámolni. :) Ezúttal a nagy projekt következő epizódjáról fogok tudósítani.

Szóval miután összegereblyéztem lelki rózsáskertemben a szirmokat, véleményemet nem rejtettem véka alá, azért a miheztartást tudatosítani kellett Máténál is, mert pasi megint alaposan belémrúgott. Sajnos aztán nehezen is kupáltam ki magam, a szakítás után munkavégzés is elég nehézkessé vált. Persze látszottak rajtam az érzések, kisírt szemek, elkeseredett arcberendezkelődés, megtörtség, a többiek vigasztalgattak. Ibolya és Piroska szavai nagyon jólestek, bár a csalódottságon akkor is úrrá kellett lenni! És azon is, hogy a pasikba vetett bizalom atomjaira omlott szét újra…a kapcsolat véget ért, a tanulságokat leszűrtem. 

Egyébként is újra szelet kellett fogni a vitorlába, hiszen volt egy függőben lévő projektem. Aminek következő részei startolhattak éppenséggel péntek 13-án. Ez volt az elsősegély tanfolyam, illetve reményem volt, hogy a vezetés is rendben lesz. Utóbbival kapcsolatban aztán ráeszméltem, hogy koncentrációt igényel, ami akkor nem biztos, hogy teljesen meglett volna. Az elsősegély tanfolyam érdekesnek bizonyult, egy bródy-s tanárnő okította az alapból kis csapatot. Valahogy órák hosszat el tudtam volna hallgatni őt, a stílusa magával ragadta a hallgatóközönséget véleményem szerint. És a kis vázlatlapokat is lehetett értékelni, hiszen nem kellett annyit körmölni. Elég hamar el is telt az első 3 órás etap, amely után valahogy ösztönösen végighaladtam azon az úton, ahol előző nap jártunk Mátéval, hadakozva különféle érzésekkel és gondolatokkal…és valahogy a hétvégét is végignyűglődtem. Érdekes mód, Attila igyekezett segítségemre lenni, mintha jóvá akarná tenni a múltat…de ahhoz előbb teljes mértékben vissza kéne szerezni a bizalmamat, ami most még nehezebb lesz, mint eddig volt! A fal szépen felépült, amivel védem majd magam!

Visszatérve a vezérfonalhoz, a következő héten is folytattam a nyomozást. Ekkor derült ki, hogy a szuperlicensz megérkezett, Gergő pedig majd keresni fog a gyakorlati órák egyeztetését illetően. Ám valami azt súgta, hogy szerezzem csak meg az elérhetőségét! :) Péntekig viszont türelmesen vártam, majd kezembe vettem az irányítást, és érdeklődtem a továbbiakról. Nagyon jópofa telefonbeszélgetést folytattunk Gergővel, majd abban maradtunk, hogy a nap végéig választ ad. No, ennek nem sok esélyt adtam, és kellemes csalódtam, amikor az elsősegély tanfolyam második kurzusáról hazafelé tartva hívott. Már fel voltam készülve a további húzódásra, de zöld jelzést kaptam, és másnapra meg is beszéltük az órát.

El nem tudom mondani, mennyire örültem, de egyúttal paráztam is. Szombat délelőtt elég nehezen bírtam magammal, jó, hogy jöttek Keresztapuék is, és nem hagytak túl sok teret a filózgatásra. Persze Dodi közben spannolt tovább, azt hittem, megverem...A nyugtatás nagyon rám fért, meg is kaptam Anyától, meg a kedvenc sofőrömtől. Negyed 2-kor jött létre a nagy találkozó Gergővel, és belecsaptunk a lecsóba, mindjárt úgy, hogy megkaptam Tamástól az ügyeskedési ukázt.

Aztán a Gergő közölte, hogy akkor most kivisz a Spar mögé a rutinpályára, és ott aztán kibontakozhatok. Ááá...pokolian jól vezetett. :):):) Volt (van) egy új tesztelésem az anyósülésből is, és valahogy azt éreztem, hogy biztonságban vagyok. Nem sok embernél éreztem el, a főnöknél és apunál környékeztek meg hasonló érzések.

Szóval kiértünk, egy tanuló gyakorlatozott ott, amíg az oktatók megkonzultáltak dolgokat, addig felderítettem a kocsit: pedálok, tükrök, kormány, műszerfal. Visszatért Gergő, papírmunka az ún. vezetési karton aláfirkálmányozásával, első lekistigrisezés. Hát ahogy mondta, pusztultam. Aztán még a születésnapomról is megemlékezett nagyon aranyosan. Majd ülésbeállítás, tükörbeállítás következett. Az első szeánszon csak az irányítással kellett foglalkoznom. No, itt jópárszor megkaptam, hogy a volánt le se tudom tagadni, tekertem jónéhányszor buszsofőrösen a kormányt. Aztán volt, hogy magam is észleltem, hogy nem kéne sofőrözni...

Gyakoroltunk vonal mellett menést, padka felé menést, ahhoz tartást. Ó, ott szépen óvatoskodtam, maradt is vagy 40 cm tőle. Erre megkaptam, hogy menjek csak közelebb és közelebb...10 cm-re sikerült megközelíteni. Közben folyamatosan nézegettük a távolságokat kiszállással. Meg játszottunk olyat, hogy a szlalom egyik póznájától 1 méterre tartásnál szóljak, hogy stop. Kicsit túlmértem, 1.20-ra álltunk meg. Igen, pár alkalommal nem sokon múlt, hogy eltaláljam a póznát, amiről nem tudtam, hogy műanyag. Rá is csodálkoztam erőteljesen az anyagára. :) Néha pedig túl alászedtem a kormányt, éreztem is, hogy nem lesz ez így rendben...de hát akkor lehetett visszafelé tekercsölni. Nagyjából be tudtam már lőni, mikor kell fordulásnál visszafelé kezdeni tekerni a kormányt. Az íven fordulásnál döbbentem meg alaposan, elég érdekes irányt vett fel a jármű. Azt hittem, hogy tökéletesen az íven maradok, és kiderült, hogy nem.

Közben adódott pár vicces buszsofőrözés, meg pár kiszállásnál véletlen gyerekzár benyomás. Nevetettünk is, hogy egyszer majd bámulatos ügyességgel kicsukkantom magam az autóból. :D:D:D Na jó, ez most nem sikerült. Legvégül a pedálokkal való küzdést gyakoroltuk. Azok lesznek a következő órák anyagai. Ami még meg kell majd barátkoznom, az a sebváltó, az 1-es kapcsolása néha 2-es lett... De ezt is mind, mind éreztem, hogy nem jó a dolog. Gergő nyugtatott is, hogy még nem cél, hogy mindent tudjak, majd fokozatosan.

Elég nehéz volt elhinni az elején, hogy tényleg nincs semmi elvárás, talán pont ez a legnagyobb baj is nálam, túlságosan teljesítményorientált vagyok. De a vezetést élveztem, és az órákat is. És várom a következőt. Ami hétfőn délután vált esedékessé. Már előre vártam, hogy megint kistigriskedhessek :D:D:D Ez a szófordulat nagyon bejött. Amúgy jó, hogy szólt a rádió is halkan, Gergő is dumált, szóval itt is több mindenre kellett azért figyelni, de szuper volt. Tényleg nem is kellett volna annyira izgulni! A végén a Tamás is érdeklődött, hogy hogy éreztem magam, mennyire fog majd menni, mi a meglátás. Annyira jólesett. Egyébként elsőre tényleg nem voltam rossz, sokkal több bénázást gondoltam magamnak... 

Szóval tetszett, és ez a lényeg. Ha úgy csinálsz valamit, hogy élvezed, akkor az menni is fog. Na ennyit a beszámolóról, jó részletes lett. Ja, még annyit, hogy az ablaktörlő is kellett egy picit, kicsit zavart is, ezt is meg kell majd szokni. De pokolian tetszett az első óra!

Meg a második nekifutás is, eléggé felpörgetett ez a vezetésesdi. Olyannyira, hogy egész hétfőn a vezetést vártam, mindenki észre is vettem a lelkességet. Statisztikák is elkészültek, pár mozgatás is megvalósult, kieg. melléklet is ellenőrzésre került, már csak be kell gépelni, úgyhogy égett a kezem alatt a munka...még a békítés is belefért, hiszen Éva és Ibolya elég komoly csatát vívtak egy hülyeségen persze.

Alig vártam az öt órás találkozót. Tanpályára kifelé beszélgetés, halál lazán csinálta a Gergő, én is szeretném így. :) Aztán nehezítő körülményként volt robogózást gyakoroló, és pár kiskölyök is, akik mozgása a kiszámíthatatlansággal volt egyenlő. Ja, és indulást nem sokat gyakoroltunk. Erre egyből indulás, és apu tegnap istenesen megkavart a jótanácsával (finom gázadás), hát az igen istenes lett! A Gergő csak pislákolt velem együtt. Ó, csak picit lódoltunk meg! :):):) Tehát jogos volt a finom letolás.

Na, a 2. napirendi pont néhány bemelegítő körözgetés után a szlalom volt, illetve a tolatás, kuplunggal barátkozás, és a parkolás. Éreztem mindig, hogy pl. későn szedtem alá a kormányt, vagy túl lassan csináltam. Vagy a váltó nem épp 1-esben kötött ki, vagy nem épp rückvercben...Hát a kormánymozdulatoknál a buszsofőrözést már kezdtem elhagyni, néha azért nem úgy sikerült, ahogy kellett volna.

Viszont sokkal jobban éreztem az autót is. Meg is lettem végezetül dicsérve. És kaptam egy kis ízelítőt az Y tolatásból is, illetve egy jelzést, hogy hamarosan következik az, hogy kimászunk a forgalomba. Egyenlőre csak úgy, hogy én kormányzok, indexelek, figyelek, Gergő meg pedáloz, de akkor is! Már vártam a következő órát, szívem szerint másnap folytattam volna, de hát Gergő is dolgozik...De legalább volt, ami tartsa bennem a lelket a hétköznapok során...:)

De most a tagolás kedvéért itt befejezem. Még jööööövök, kíméletlenül! :) Köszönöm mindenkinek a bizalmat és támogatást! :)

amikor valami ismét megrendül és véget ér...

Üdvözlet nyájas olvasóim!

Most van kis szusszanyásom, úgyhogy koptatom a klaviatúrát tovább gyarapítva a mondókák sorát. A legutóbb a nagy projektem első részét taglaltam, most pedig innen folytatnám.

Július 9-én legnagyobb örömömre sikerült a kresz vizsgát abszolválni. Meg is lepődtem, hogy a vizsgabiztos közölte a jegyzőkönyv aláírásánál, hogy „Éva, mehet vezetni”. No, Vicuka a vizsga után már ezt kezdte szervezgetni. Akkor azonban lehűtötték a lelkesedésemet, hogy szuperlicensz nélkül nem lehet menni. Így maradt a várakozás a nagy hívásra. :) Ami nem történt meg, amitől kicsit csalódott is lettem. Na igen, a bürokráció még mindig jelentős ebben az országban!!! 

Ám valahol volt jó oldala is, hiszen nem lettem volna valami koncentrált. Mátéval már jó ideje nem mutatkozott harmonikusnak a kapcsolat, sőt, mintha távolodtunk is volna egymástól. :S Ez is elkedvetlenített időről időre, de nem tudtam egymagam megoldást lelni…ami azt illeti, elég nehéz a megértés-nem megértés határát kijelölni. Mindenesetre kezdett valahol sok lenni a találkozók sorozatos lemondása…persze a korábbi csalódásból kiindulva maradtam a végtelen megértésnél. 

Még a kresz tanfolyam időszakában éreztem, hogy változtatás kell, ám hittem a megoldásban! Aztán jött megint egy tali tilitoli, ami a befejezést erősítette meg bennem, ám lelkem vívódott. Annyira, hogy be is szaporodtak a bukók a vizsgasoroknál…

A vizsga utáni héten szerdán találkoztunk Mátéval, el tudott jönni Ajkára. Eléggé vártam a találkozót, bár legalább annyira tartottam is tőle. De a megoldásba vetett hit erősebbnek mutatkozott a félelmeknél. Munkatársak is látták rajtam az érzéseket, azért jólesett a törődésük, és biztatásuk. Bár már az első pillanatból sejtettem a végkimenetelt, és jó negyed órás bandukolást követően meg is kaptam, hogy „nem érzem azt, amit te.” Mit ne mondjak, szívenütött nagyon. Ám azt megfogadtam, hogy nem fogok könyörögni, meg litániát zengedezni, hogy miért kéne megpróbálni a folytatást…jó fél órás körözgetés kezdődött Ajkán, miközben végig-végig kerestem a hibákat a viselkedésemben.

Közben meg mindenféle általános témák kerültek elő, időjárás, jogsi, stb., mint egy menő bájcsevejben…valahol legszívesebben otthagytam volna faképnél, valahol viszont vártam, hogy a végén azt mondja, ez egy rossz vicc volt! Talán ezért is vártam meg a buszt vele. A csoda viszont elmaradt. Onnantól megint hosszas lamentálgatás következett az ok-okozati viszonyok felderítéséért. Ám csak magam húztam fel, miután végiggondoltam az elhangzott Máté monológot akkor úgy teljesen, részletekbe is belemászva. Csillu-Gábor esküvőt emlegetett, hogy az érzések akkortájt változtak meg, és azért is nem jött. Jelzésként: korábban a társaság-házasulók nem ismerése okozott problémát, illetve a tánctudás hiánya…az őszinteségről úgy ennyit! Nem lehetett megmondani a valót, az utolsó pillanatban kellett lemondani kényelmetlenséget okozva azzal is!

És miután összegereblyéztem lelki rózsáskertemben a szirmokat, véleményemet nem rejtettem véka alá, azért a miheztartást tudatosítani kellett Máténál is, mert pasi megint alaposan belémrúgott. Sajnos aztán nehezen is kupáltam ki magam, a szakítás után munkavégzés is elég nehézkessé vált. Persze látszottak rajtam az érzések, kisírt szemek, elkeseredett arcberendezkelődés, megtörtség, a többiek vigasztalgattak. Ibolya és Piroska szavai nagyon jólestek, bár a csalódottságon akkor is úrrá kellett lenni! És azon is, hogy a pasikba vetett bizalom atomjaira omlott szét újra…szóval véget ért ez a kapcsolat, a tanulságokat leszűrtem. A fél év során sok élményt szereztem Mátéval, és arra is rájöttem, hogy tényleg milyen tulajdonságok lennének fontosak egy férfiúban. Hmmm...egyszer csak megtalál a nagyon-nagy Ő, aki megküzd sárkányokkal, falakkal, és tényleg szívből szeret. 

 No, most el is érkeztünk eme poszt zárlatához. Hogy írhassak valami szebbről és jobbról! :) Muszáj is, mert lemaradásban vagyok...ez ellen is jó lenne tenni majd! A blog nem veszítheti el létrehozásának célját: hát hogy fogok nevetni 30-40 év múlva, ha nem lesz mit olvasni?! Úgyhogy írásaimat megpróbálom szaporítani. Ennek jegyében már gyártmányozom is a következőt. Ágyő, most balra el!

nagy projekt és vizsgasor :)

Üdvözlet kedveskéim!

Nos, ahogy azt a szemfülesek tudhatják, belefogtam egy nagy projektbe még június derekán. Július elején még tartottak az órák, melyekre rendre szabadságoltam magam. Elvégre mégiscsak kényelmesebb csak a tananyagra koncentrálni. Így a további orvososdi is átütemezésre került. Szóval július eleje is okítással telt. 

Ahogy haladtunk előre az anyagban, egyre jobban az elveszejtődés érzése környékezett meg. Pedig kedves kollegáim is segítőkésznek bizonyultak...igen, minden munkanap azzal kezdődött, hogy a munkaügyön ment az online kresz-teszt. :) Főnök viszont csak somolygott, mikor megemlegettem a nehéz eseteket, és újra csak támogatásáról biztosított. Ami rendkívül jólesett, és egyúttal hízelgő is volt!

Amúgy pedig rendesen kutattam is jegyzetek után, főleg, miután a rendőr bácsi, illetőleg a villamos is beköszönt az elméleti részek közé. :) Ekkor már itthon is okosítódtam. És Anitával is esténként rendre nyomattuk a kreszt, és viliztünk (villamos) szorgosan. 

 

Persze az órák során Gergő is igyekezett rávilágítani a lényegre ezen témákban. Időközben végig spannolta lelkivilágomat, hogy a csapattársaim remekelnek a számítógépes tesztek kitöltésében. Míg én csak néhány találtam a webes világban, és azokon is rendre elhasaltam. Ezek viszont inspiráltak a tanulásra. És a gyakorlóprogram is igen-igen hamar megszerződött, onnantól az esti tevékenységek közé felkerült a tesztezés, miután a program és a tesztkönyv tökéletes egyezést mutatott  kérdések-válaszok terén is. Úgyhogy lehetett hajrázni. 

 

A begyűjtött bukók motiváltak a további küzdésre. No igen, a képes 3 pontosokon lehetett filózgatni...az utolsó órák egyikén került terítékre a kereszteződés, ez okozott gondot a képeseknél. De Gergő szerintem nagyon jól elmagyarázta a lényeget, ami által javultak az eredmények jelentősen a gyakorlatok során.

Az utolsó tanfolyamos héten a gépterembe is vonultunk, ahol tesztelés zajlott. Itt egy megingást sikerült produkálni, aminek során rá kellett jönnöm újra, hogy a magánélet legkisebb rezdülése is hatással van a teljesítményemre. Ezt egyszerűen nem sikerült még elnőni maradéktalanul...hogy ez mi is volt, arról majd később alkotok kifejtőst. Szóval az utolsó óra előtt Vicuka megfogadta, hogy nem buktázhat meg!!!! És éppenezért a hétvégét is tanulósra fogtam, végighaladtam a tesztkönyv kérdésein, illetve ugyanezt végigvittem a programban is. A vizsga előtt már csak a nehezebb kérdéseket próbáltam memorizálni. Hát igen, végülis az eredmény egyenes arányosságban állott a vizsgasor nehézségével, de tartóssá vált a sikeresség. :) És csak gyakoroltam szorgosan tovább, hiszen néhány nehéz kérdés, és pápá vizsga...nem akartam a véletlenre bízni semmit!

Így következett el július 9-e, hétfő, a vizsga napja. Hát mit ne mondjak, a vizsgapara most is dominált, az agyam működött rendesen az éjszaka során...aztán csak fel kellett kerekedni, és utazni Veszprémbe. Már a reggel egy kisebb drukkal indult, hogy elérjük-e a 7.26-os járatot. Persze kár volt izgulni, hiszen az is később gördült be a megfelelő kocsiállásra. De a meglepetés nem maradt el, hiszen Zoliba botlottam, aki eléggé gúnyolódósra vette a figurát. Attila is ezzel a busszal indult munkába, végülis egy köszönésre futotta. Odafelé Zoli által felbosszantva leginkább a nehezített részek átismétlésével foglalkoztam. De nem mondom, hogy nem kavart fel a találkozó az excsaláddal.

Veszprémben meglehetősen gyorsan megtaláltam a vizsgabázist, ahol aztán rögtön kényelembe helyeztem magam, és ismét csak tanultam. Tamástól is megkaptam a biztató sorokat, miközben sorra befutottak a csapattársak. A vizsga negyed 11-es kezdéssel volt hirdetve, a feszültséget már 10 óra felé harapni lehetett...volt már fél 11 is, mire behívtak a gépterembe. A szokásos azonosítást művelet után foglalhattuk el a kijelölt gépeknél a helyet. 

 

A vizsgabiztos még megtartotta hegyibeszédét, amivel szintén csak az idegességet fokozta szerintem. Alig vártuk a startjelet. Hát itt se bíztam semmit a véletlenre, imádkozósáska pozícióban törekedtem arra, hogy még véletlen se nyomjak meg rossz betűjelet a kérdések során az érintőképernyőn. Adódott néhány kérdés, amit szinte azonnal továbbpasszoltam, de így is végig-végig számoltam a hibapontokat. Magamban már el is könyveltem a bukót, mikor a továbbléptetett kérdéseket kaptam vissza. Az értékelésnél a kezem a szemeimre tapadt, csak pár pillanat múlva kukucskáltam ki a résnyire nyitott ujjaim között...hogy aztán felugorjak a székből ujjongásnak teret adva. :) El se akartam hinni, hogy 71 ponttal abszolváltam a vizsgát. 

 

S miután megnéztem a hibákat, a jegyzőkönyv aláírása következett. A vizsgabiztos kissé mosolyogva nyugtatott, hogy tényleg sikerült, és mehetek vezetni. :) Jupijjééééé!!!! Szuper!!! Az örömhírről gyorsan szétszórtam néhány sms-t, de még így is felfoghatatlannak bizonyult a tényállás. Nem gondoltam volna, hogy másnap a kollegák majd sorra ontják a gratulációkat illetve a mi megmondtuk gondolatsorokat...

A vizsga utáni harmadik napon aztán szépen elkezdtem firtatni a folytatást is. Persze a papírmunka itt is megakadályozott abban, hogy már a hét végén autóba pattanhassak...egy hetet kellett várni erre még. Erről majd egy következő bejegyzésben szólok, megér egy misét, az biztos! :) Ezúton is köszönöm mindenkinek a biztatást, támogatást, gyakorlást! :)

egy újabb nagy projektről...:)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Újra itt, hiszen téma van, lemaradásban meg nem jó mindig leledzeni…:) Úgyhogy most akkor pötyögök megelőző csapásként. Ezúttal kicsit kifejtem, hogy s mint kezdtem új nagy projektbe. :)

Mint azt tudhatjátok, sorra halmoztam a diplomákat, és a nyelvvizsgákat is. Utóbbi is elég fontos volt, s ez volt az, amiért a jogosítvány háttérbe szorult. Szülői támogatásra nem számíthattam ez esetben sem, így nyilvánvalóvá vált, hogy majd akkor tudok foglalkozni ennek abszolválásával, ha munkába állok. Ám az se volt túl egyszerű, úgyhogy a projekt halasztódott. Tavaly nyáron igaz, már szemezgettem vele ismételten kellő megtakarítások birtokában, végül aztán idén jött el a nagy pillanat, hogy belefogjak. :) 

Bár már magát a megnyitót is sikerült benéznem, jó, hogy volános berkekben igen-igen figyelnek az emberre…:) És főnökasszony támogatásáról is biztosított, így simán odaértem a Bródy-ba a június 14-i összeröffenésre. Tamás (az oktatónk) is egyből odasomfizott hozzám, kiveséztük ezt a benézős dolgot is, meg azt is, hogy a reggeli órákkal se lesz gond, illetve a hiányzókkal se, ha úgy adódik. Ó, mert a kresz okítások délelőtt tartandók voltak, ami miatt totál kétségbe is estem…egyszer döntök el valamit, és akkor a munka miatt potenciálisan bizonytalanságba kerül…feltétlen nem szeretek kuncsorogni se. 

Végülis a részletek (tanmenet, díjak, vizsgák) tisztázása után el is döntöttem, hogy másnap főnöknél indítom a napot bízva abban, hogy áldását adja a nagy célra, és rugalmas munkabeosztást tesz lehetővé ezúttal, ha már Vicuka a hétvégéket néha beáldozta, hogy segítsen neki. :) Teljesült is a reményem, támogatásáról biztosított Géza Apánk. Annyi kérése volt csupán, hogy időben szóljak, mikor van óra, mikor ne számítson rám. Így nagy extázisban lelezdtem egész nap, és el is döntöttem, hogy az orvosi alkalmasságit is letudom délután a június 18-i kezdésre. Na, az elég érdekes formát tudott ölteni, hiszen úgy rohantam a rendelőbe, és ezáltal is a vérnyomásom kissé felszökött. Ám úgy voltam vele, hogy ha nem adja meg a papírt a doki, megyek máshova, ahol a díjtétel vonzóbb! Ugye ilyenkor is lehet mondani fűt-fát, persze rá nem néznek az emberre, hogy úgy kapkod a levegő után…no mindegy a házi áldásosság és a papír birtokában örvendezett a lelkem, hogy belefoghatok eme nagy feladatba. Meg kell jegyeznem, hogy még húsvét előtt beszélgettünk főnökkel erről az egészről, úgyhogy most láthatta, hogy nem szórakozom, ha tervekről van szó. :) És a célok is világosak. Ugyanakkor meglepett már akkor is, hogy milyen simán legyezgetett, hogy meglesz ez hamar nekem. Persze jól is esett az elismerés. :)

 

Az okítás aztán június 18-án kezdődött, és színhelyül a Bródy Gimnázium lett kijelölve. Ezen a hétfőn úgy döntöttem, hogy munkaidőmet osztom meg a 3 órás tanulásos kitérővel. Joli pedig készségesen ki is vitt a pályaudvarig. A suliba belépve aztán nosztalgikus elemek kerültek elő: az ominózus ballagásos lépcsős jelenetsor ugrott be és nagynéném 7 évvel ezelőtti mocskoskodása…ám ezen túl kellett lendülni. Mit ne mondjak, azért a formámat tudtam hozni, hiszen rosszul értelmeztem a fizetési feltételeket, bár ugye voltak, akik semmit se hoztak magukkal (se pénzt, se okmányokat, amik a jelentkezés hitelesítéséül szolgáltak a Közlekedési hatóság előtt is eredetiben).

Ekkor kaptuk meg a könyveinket is, és mindjárt bele is csaptunk a tananyagba a műszaki résszel. Tamás kicsit mókáskodott, mikor épp tőlem kért véleményt ennek a résznek a nehézségi fokával kapcsolatban. Aztán ő is legyintett egyet, hogy „egy volánosnak ez nem jelenthet gondot”. :) Jólesett a biztatás. Az óra pedig jó hangulatban zajlott, a kis kitérők is színesítették azt. Kicsit nehezen is lendültem vissza a munkához, szerencsére Attila nagyon jól helytállt addig is, és teljesítette az általam rábízott feladatokot tárgyi eszköz témakörben. :) De azt is elhatároztam, hogy a csütörtöki folytatás már szabadságos lesz órák terén. Támogattak is ebben szerencsére. 

A következő foglalkozásra megint nagy-nagy elánnal érkeztem, hiszen ekkor kaptam az ígéretet egyik csoporttársunktól, Natitól, hogy ellát gyakorlóprogrammal is. :) Végül ez nem jött össze, de a csapat egyre jobban kezdett összekovácsolódni akkor is. Új oktatónkat is megismerhettük, Gergő, aki humorlabdacsaival feldobta a tananyagot. Bár megmondom őszintén, ekkor erőteljes kétségbeesés kezdett úrrá lenni rajtam. A következő hétfőre aztán kijegyzeteltem a tankönyvet, illetve a tesztkérdéseket is kicsit átnéztem, de ekkor még eléggé kezdetleges volt minden, és rettegtem, ha engem szólított fel Gergő a tesztkönyves feladatok megoldásának prezentálására. :S De persze bosszantott a sikertelenség is, ezért délutánonként szorgosan olvasgattam, tanulgattam. Natitól aztán kaptam programot is, amivel sorra halmozhattam szépen a bukókat, amik szintén elkeserítettek időről időre. Bár azért a javuló tendencia adott némi napsugarat, és igazán tetszett, amikor Anita is bekapcsolódott a gyakorlásba. Hmmm…merthogy mindennap rajzolta a kereszteződéseket különös tekintettel a villamosra, amit csak villinek becéztünk, és ami okozott jópár fejtörőt. :)  Rendőrpajtással egyetemben. Persze jólesett a munkatársak érdeklődése is az előremenetelről, és jótanácsaikat is értékeltem. Itt is éreztem az összetartást, meg csoporttársilag is, és ez hihetetlen tudott motiválni is. 

Ezúton köszönöm mindenkinek a biztatást és a támogatást. Ígérem, nem okozok csalódást! ;) Majd még jövök és tájékoztatást adok a fejleményekről. Most csak áttekintést szerettem volna adni, mivel is telnek hétköznapjaim java részben. :) Folytatás következik hamarosan! Ágyő mindenki!

Kislődi kalandozás volános módra :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Még mielőtt nagy lemaradást hoznék össze, így most billentyűzetet ragadtam. Egy kicsit kikapcsolódásként, egy kicsit lazításként is. :) A jól informáltak tudják, hogy Vicuka egy huszáros döntéssel belevágott egy nagy projektbe, és ahogy az csak lenni szokott, minden erővel a sikeres végkifejleten működik…A nem beavatottaknak pedig elárulom, hogy jogosítvány szerzésen ügyködöm június közepe óta. :) 

Kicsit döccenősen indult a történet, az órárajáráshoz főnöki engedély is kellett a délelőtti időpontok okán, de csak-csak sikerült rugalmasan kezelni. Na igen, oda-vissza működik a tisztelet és támogatás, ami szívderítő. :) De erről majd később szólok bővített váloztatban is.

Most nem feltétlen erről akarok írni, bár azért a felvezetésbe illett a dolog, hogy a későbbi hivatkozások is érthetőek legyenek! :) Szóval mint minden évben Omlóéknál két családi-munkatársi rendezvényt bonyolítanak. Az egyik május vége körüli időpontban a Horgásznap a Széki-tón, a másik pedig az ún. Sportnap, ami eddig Uzsán került megrendezésre. 

Most utóbbiról tudósítanék, mivel a Horgásznap idén a vacak időjárás és kedv hiány miatt kimaradt nálam/nálunk. Viszont a Sportnap helyszíne módosult, és Kislődön, a kalandparkban tartották idén június 30-án (szombat). A belépő jelképes összeg volt, az eredeti töredéke, így rögtön meg is interjúvoltam Kis családomat és persze Mátét is, hogy velem tartanak-e. Bár nagyon konkrét és egyértelmű választ nem kaptam, három vendégemet lejelentettem azért a jelentkezési határidő szigorúsága okán.  

Elég ütemesen el is következett a hónap vége, amikor is még mindig elég bizonytalanság övezte a résztvevőket részemről. Végül reggel kristályosodott ki, hogy Anya és Dodi is velem tartanak a jósolt pokoli hőség ellenére is. Hát igen, már reggel volt olyan 25 fok…így erdős környék ide vagy oda, de laza ruházatot öltöttünk. Én személyszerint preferáltam a papucsot is, persze a váltócipő és váltóruha a hátitatyóban leledzett. És elmaradhatatlan kelléknek minősült a napvédő krém is. Így kerekedtünk fel 7 órakor, hogy a fél 8-as indulással hirdetett szolgálati különjáratot elérjük.

Leendő oktatóm mindjárt viccesre is próbálta venni a figurát, amint összefutottunk, hogy bizony lemaradtunk a járgányról. Jól vissza is válaszoltam neki. Persze összevissza kacsintgatott, úgyhogy érzékeltem, hogy tréfával próbálkozik. :) Aztán kicsit beszélgettünk volánügyletek mellett egy épp lefulladó busz okán a következő etapról jogsi terén. Hatalmas biztatást kaptam Tamástól is. És Anyával is jól elviccelődtek, ami külön öröm volt számomra. A busz viszont hendikeppel indult ezúttal is, negyed 9-re is járt az idő, mikor összegyűlt a volános népség, és startot foghatott a dzsungel Credo (pontos típusbehatárolást nem tudok szégyen és gyalázatosság!). A hangulat már odafelé is remeknek volt mondható, és ez azért ismét előrevetítette a nívót! :)

Odaértünk hamar Kislődre, közben tanulmányoztam is a 8-as főút tábláit és útburkolati jeleit. Na igen, új szokásom az ilyesmi. :) A kalandpark a falu külső részén volt megtalálható, bár tényleg elég közel a vasúthoz. Sajnáltam is nagyon, hogy Máté nem tartott velem. Főleg, miután a beléptetéskor a többiek is éreztették hiányát, egyúttal jelezték, hogy befuthat később is. Belépésnek úgy nincs akadálya…csak én tudtam, hogy nem úgy lesz az. :S Ezen túllendülve aztán behaladványoztunk a parkba, elsőnek mindjárt a mellékhelyiséget kellett feltérképezni, pedig azt hittem, a hisztis gyermekeket otthon hagytam. :) Még várakozás közben sorra futottak be az ismerősök is. Valahogy éhes lehetett mindenki, hiszen az ételosztás helyszínét kajtatták azon nyomban. Végül mi is az árnyas fás rész felé indultunk, miután azért körbelestünk, mi merre leledzik. Én ekkor leginkább a gokarttal szemezgettem. :)

Az árnyas részen aztán hosszú asztalok sorakoztak. Az első részen bográcsok is melegedtek, míg hátrébb bonyolódott a reggeli osztás a belépéskor kapott reggeli jegyek ellenében. Legutóbb a dánfoki nyári táborban (2002. Békés megye) találkoztam ilyen kis kajaetikettekkel. Kis család rögtön eléggé hisztisre vette a figurát, hogy én kérjek reggelit mindegyikőnknek (jelzésként, csak kettő kezem van, a kolbász meg igen forrónak mutatkozott). Végülis Edit szépen kiszolgált minket, és többiek is hajlandóak voltak közelebb osonkodni. A kaja birtokában szépen letelepedtünk elfogyasztani azt egy jól szituált (kellően napos!) sörpadon. A nyugodt táplálékfelvétel nem volt feltétlen biztosítva, mert folyamatos köszöngetés és üdvözlés zajlott, ugyanakkor jól is esett, hogy odajönnek. :)

 

A pad azonban nem maradt sokáig a tűző napon, hamar áttranszporáltuk azt egy lakókocsi mögé, de még úgy is kaptunk a napsugarakból (Vicuka ekkor kezdte el szorgosan kenceficével ellátni magát napégés ellen!)…az áttelepülés után csatlakozott hozzánk Éva kolleginám, illetve a bogáncs Peti is. No, onnantól kicsit megint elkámpicsorodtam, hogy itt megint hiszti lesz, és vigyáznom kell duplán, mit is szólok. Azért jól összebratyiztak családdal, és Anya is sorra ismerősökre lelt. :)

Fél 10 tájékán lettünk felkérve arra kollektíven arra, hogy a díjátadó helyszínére vonuljunk, a tó túlpartjára. Így aztán nehézkesen, de átvándoroltunk a színpadhoz. Közben megint meg lehetett szemlélni, miféle kihívások teljesítését lehet abszolválni itten. A zene pedig igazán csábító volt, és hangulatteremtő szerepéről is meg kell emlékeznem. A helyfoglalás okozott némi gondot, mivel a lelátó, bár kényelemesebbnek bizonyulhatott, erőteljes napsütésnek volt kitéve. Ellenben a dombocska nem, így végül a fűre csüccsentünk.

A társaság pedig szépen összejött, Olginak nagyon örültem, és az eszmecserének is. Közben már majdnem 10 órára járt az idő, mire kezdetét vehette a díjátadó. A díjazottak névsorát azért találgattuk egy kicsit, bár elég nagy meglepetés lett volna, ha mi is szerepelünk azon a listán Évával…noha érdemeink szerint ott lehettünk volna szerintem. De a ha és a volna szavakat tartalmazó mondatoknak túl sok értelme nincs, így lépjünk is ezen túl! Minden területről és területi igazgatóságról kaphatott valaki vezérigazgatói dícséretet, illetve egy-egy valakit illette az Év dolgozója cím illetve az azzal járó boríték. A gazdaságtól végül Ica (új főnökasszonyunk), Lilla (pénzügyi főmunkatárs), és a nyugdíjba készülő Margit (bérszámfejtés) lettek kiemelve, miután a vezérigazgató úr értékelte a cég előző évi teljesítményét is a jövőbeni tervek ismertetésén túlmenően (magyarán beszéde után). 

Elég hamar kiosztásra kerültek az elismerések, olyan is akadt, akit a tömegből kellett kiszólítani, hogy átvehesse a jutalmát. Hát igen, tanulságként le is szűrtük, hogy jövőre (feltéve, ha itt dolgozunk még – erről majd később kifejtőst alkotok) érdeklődünk a díjazottakról. A ceremóniát követően eléggé szétszéledt a csapat, bár mi öten egyben maradtunk. Ebből egyedül Peti jelenléte frusztrált, de nagyon. Szegénykém nem képes felfogni, hogy eddig is volt barátom, és az, hogy Ő éppen nincs velem, nem jelenti azt, hogy nem is létezik! Eléggé levakarhatatlan, pedig a lehető legfaragatlanabb vagyok vele. Amúgy Anyát is zavarta a bogáncsoskodása, de hát nem nagyon vette a lapot a srác…Évával kapcsolatban viszont pozitív csalódás ért, teljesen korrekten viselkedett.

Elsőként körbenéztünk alaposabban is, Anyának és Dodinak a vízi landolást produkáló csónakos csúszda nyerte el tetszését, nekem mondjuk személyszerint a gyomrom kavargott a látványtól is. Illetve odavoltak nagyon a fák közötti tekergőzéstől is. Nézelődés közben enyhítettük szomjúságunkat a kis patakocskánál, ahol Dodi az aranymosás rejtelmeivel ismerkedett. :) Mi meg fotóztunk szorgosan…:) A víz egyébként kristálytisztának bizonyult, ilyet se láthatunk túl gyakran a mai világban! Aranymosás és arc felfrissítés után folytattuk utunkat és bámészkodásunkat. Közben azért meg-megállított egy-egy ismerős. Sümegi Klári még az esküvős élményeimről is kifaggatott, na igen, a fészbúkos képeken azért nyomon követik volánék az eseményeket. És azért jólesik, hogy foglalkoznak velem. :) Majd sorbaállás következett a fák közötti túrához szükséges bukósisak és karabiner megszerzésért, amit elég hamar eluntak a potenciális résztvevők. Ám azért felkapaszkodtunk a meredekeken, csak úgy a nézelődés kedvéért is. A tó felett átsuhanás nem semmi élmény lehetett! Ha nem lett volna ilyen meleg, és ekkora tömeg, azért kipróbáltam volna, még ha bele is pottyanok a vízbe! 

Így viszont maradt a lassú hegyi menet, naná, hogy az volt, hiszen papucs figyelt a lábamon még mindig. Dodi azért el-eltűnedezett, később engem is csábított egy „öt perc sétára”. Mentem is, persze Petinek is mehetnékje támadt…:S Elég meredek dombokon kellett felkaptatni, ami a pacskerban külön kihívást jelentett, de azért a feladat teljesült. Így megcsodálhattam a festői környezetben található szabadtéri kápolnát, ahol esküvőket is bonyolítanak minden bizonnyal. Dodi, később Peti is eljátszotta a papot, de egyértelműen öcsikémnek állt jobban a pádre szerepe. :) 

Én meg közben a harangozással voltam elfoglalva, elég erőteljes hanghatást sikerült létrehozni. Dodi viszont nem érte be ezzel a szinttel, további magasságokat akart meghódítani, és némi noszogatásra mi is vele tartottunk. Az úton egy hatalmas keresztbedőlt fán való akrobatikus mutatványozás azonban hatalmas kacajt váltott ki, zengett tőlem az erdő valószínűleg. Rég nevettem már ilyen jóízűt. Előbb Dodi haladt végig békaügetésben a fán, majd Peti is bepróbálkozott mindenféle jajveszékelést adva. Majd a barlangocska feltérképezésénél ugyanezt játszotta némi káromkodással megspékelve. 

 Na igen, a levelek eléggé csúsztak, és a kövekkel is figyelni kell, pláne papucsban! :) De azért megmásztam a félbarlangot is, illetve a rőzse remetelakba is bekuporodtam. És folyamatosan a csúcson voltam! :D:D:D Jó anyánk persze aggódott, hogy hova távolodtunk el, úgyhogy a telefonos érdeklődés nem maradhatott el. Így jó óra múlva vissza is indultunk a kis magánkiruccanásunkból. Óvatosan természetesen, mivel lejtők elég veszélyesnek bizonyultak. 

Dél felé érkeződtünk vissza, épp időben, mivel Éva távozásra készült lassanként (osztálytalálkozóra ment este), így Anya egyedül is maradt volna…a szokásos morgancsa után némi frissítő után néztünk, és Évától itt váltak el útjaink. Pár pohár söröcske legurítását követően aztán oldódott mindenki. :) És eldöntöttük, hogy a tutajt fogjuk kipróbálni. Na eleinte ettől is rettegtem, hozzá kell tennem. De a vízpart nagyon vonzott és a lábikó lógatás is. Aztán végül a tutajozás is kellemes élményeket hozott, újra zengedezett a színhely a nevetésemtől, mikor az egyik épp felbukfencezett, miután személyzete a vízbe pottyant. Itt nagy szerepet játszott az egyensúly helyes megtalálása ugyanis. Dulifuliztam is egy sort, amikor Peti nem hagyott kibontakozni a családommal csónakázni…neki aztán tényleg ott kellett fontoskodni, le is léptettem magam a partra. A versenyt ugyan megnyerték, de én még eléggé mérges állapotban leledztem, hogy nem lehetett kipróbálnom se a vízi haladványozást. Aztán Anya szóval tartotta Petit, és megindította a tutajt, így nem maradhattam ki ebből a kalandozásból. Majd később Anyával is vízre szálltunk kettesben, bár eléggé átvette az irányítást ott is (egy kötél segítségével kellett áthúzni magunkat a túlpartra). 

Egy óra tájékában vándoroltunk kondérközelbe, addigra alaposan meg is éheztünk. Persze ez nem lehetett elég indok arra, hogy a bikucit ne próbálja ki Dodi. Elég derekasan helyt is állt a trodeón. Anya is kedvet kapott, bár megint ment a csalantusz (mint az egykori Penny-napon), azért a jószágra ő csak felkepesztett. Nem is akárhogy, majdnem megfulladtam a nevetéstől. :)

Az ebédszervírozásnál viszont megint eljátszottuk a kérj kaját te, te vagy hazai terepen c. népi színdarabot…Persze az étel most is forrónak bizonyult, még salátát is akartak, meg kenyeret is, úgyhogy vérnyomásom megint kapott túlesett egy gyors emelésen. Ezúttal elég nehezen találtunk helyet az ebédeléshez, végül csatlakoztunk valakikhez. A pörkölt nem volt annyira rossz, azért érzékelhető, hogy a füst átjárta. Bár én kicsit nehéznek találtam, így nem is boldogultam vele. Peti aztán azzal vágta ki abszolúte nálam a biztosítékot, amikor a családnak akartam hozni innivalót, és követelőzött ő is! Onnantól megint olyan bunkó voltam vele, amit magam se hittem el. Ahogy azt se, hogy ennek ellenére bogáncs maradt! 

Kis sörözést követően újra visszamentünk a tutajokhoz akkor már kiegészülve Szandrával, akikkel le volt bizniszelve a hazafuvar mellett az is, hogy Anyát visszajuttatják fél négyre Ajkára, hogy eleget tudjon tenni a jégkorszakos okításon való kötelező részvételnek (egy ilyen akciójuk bonyolódott július elejétől). Mondjuk alapból is el volt ragadtatva ettől, mivel ez eleve időlimitet adott a fa tetején csüngésnek is. Persze hiába mondtam neki, hogy meg fogjuk oldani a visszatérést, csak nyugodjon meg…Misitől is ígéretet kaptunk arra, hogy ez abszolválva lesz. Ekkor tudtuk meg, hogy a hazafelé tartó buszok 6-kor és 9-kor indulnak, ami azért az addigra -  folyamatos kencék mellett - kialakult napégéssel nem volt annyira bíztató. Így lényegében el is döntöttük, hogy Szandráékkal mi is távozunk. 

A tutajozás előtt kis hűsítő nem ártatott, Dodi aranyos volt, hogy meghívott egy jégkására. Ami abszolút üdítőnek hatott. És kifejezetten kellemesnek bizonyult ücsörögni a tóparton, lábunkat a vízbe lógatva szürcsölni a jeges itókát. :) Marika jegyezte meg, hogy mi ez a passzivitás, pedig ez épphogy inkább aktivitás volt, rákészülés a következő, egyben utolsó vízen siklásra. Ők azért versenyre keltek Szandráékkal. Azt hiszem, neki is bejött a vizes történet. :) 

Egyébként egészen új oldaláról ismertem meg őt Istivel, hiszen kiderült, rengeteget tudnak beszélni. :) Amúgy elég szimpatikus pár! Még néhány sör legurítása után lassanként a távozás útjára léptünk. A kocsihoz érve aztán végképp elhatároztam, hogy minő járgányom lesz egyszer, talán nem is a túl távoli jövőben. Hát olyan semmiképpen se, ahol azon kell aggódnom, hogy Dodi mikor helyezi a lábait a nyakamba. :) Elég szűkösen fértünk el a hátsó traktusban. De ajándék fuvarnak se nézd a milyenségét! 

Útközben élményt cseréltünk, és az is egyértelművé vált, milyen klasszul kiegészítik egymást a fiatalok még a vezetésnél is (semmi de hülye vagy, ne legyél buta megjegyzés nem hangzott el Isti részéről, mikor Szandra kérdezett egy-egy útburkolati jelnél, vagy táblánál). Na igen, a veszprémi útszakasz eléggé érdekes, sokmindenre kell majd figyelni. :) Anya egészen a Penny bejáratig lett szállítva, és minket se hagyott gyalogolni a sofőrünk, pedig nem laknak túl messze…:) Értékelendő nagyon a figyelmességük!

Itthon persze mi is elbeszélgettünk a napról, a fotók csencselése se maradhatott el, és akkor lassanként a memoár is készen lesz. :) Persze a napégéssel is kezdeni illett valamit, az arcom, a nyakam, és kezeim pompáztak rákvörösben. Valamint a szemeim is folyamatosan könnyeztek és fájtak is, valószínű túl sokk volt a nap! Azért a hűsítő kúra jót tett, és a vizes-túrás élményekért megérte elmenni! 

Alapvetően remekül éreztem magam a zavaró események ellenére is. Jövőre azért jó lenne másoktól függetlenül menni az ilyen rendezvényekre, úgyhogy ezért is fontos a nagy cél teljesítése! :) Meg persze az is megörvendeztetné lelkemet, ha a párommal együtt tudnánk ellátogatni egy cég által szervezett kikapcsolódást jelentő eseményre. Majd meglátjuk, beszámolat meglesz minderről! :)

Ezen posztomba ennyi fért, zárnám is soraim a szokásos jókívánság sorral. Folytatom az írást, amint tudom, addig is legyetek jók kedveskéim! :) Áldásos békesség és bőség következő jelentésemig!

Csilla és Gábor esküvője - Győr, 2012. 06. 16.

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Leánybúcsú után eljött a Nagy Nap (2012. június 16-a) Csillus és Gábor életében, amikor életük hivatalosan is összeköttetett mind polgári, mind egyházi szertartás kereteiben belül. Jelen bejegyzésben ezen esemény kerül megörökítésre a saját szemszögemből. :)

Leánybúcsúról összefoglalóan annyit szólnék, hogy remekül sikerült, Csillus helytállt minden feladatban, és ajándékokkal lett gazdagabb, amik szintén telitalálatnak lettek minősítve. Bővebb részletekért kattintsatok ide!

Ezt követően kissé vegyes hangulatban vártam a szombatot. Kollegáim kíváncsiak voltak a búcsúztatóra, így lelkesen meséltem is nekik. Na igen, néhányan közülük tényleg szívükön viselik a sorsomat, ami igazán jóleső érzéssel töltött el. Ezen élménybeszámoló során aztán újra feltöltődtem lelkesedéssel is, és valahogy a topánvadászáshoz is sokkal több kedvem adódott.

Mert a cipellő még hiányzott. Nagyon utálok lábbelit venni, mivel általában az üzletben két tipegés erejéig még tökéletes, az első viseletkor viszont jellemző a kínlódás. Úgyhogy külön kihívás volt az alkalomra megfelelő viseletet találni. 

Az elegáns ruhához jobban illett egy magasabb sarkú valamicsuda, úgyhogy magától értetődött, mit is kellett kajtatni. :) Legyen valamekkora sarka, tudjak benne menni még a macskakövön is, és legyen kizárt a súrlódás a topán és a lábikóm között. Ebben a választásban aztán segítőm is akadt, Anya személyében. A vége felé már eléggé hisztis lett, pedig tudhatná, hogy az ilyet nem lehet elkapkodnom...végülis azért egy pántos topánka lett a befutó. Amibe biztos, ami biztos alapon még vettem zselés talpbetéteket is, ha már annyira ajánlották a munkatársnőim. :) De azt is eldöntöttem szépen, hogy kicsit bejáratom előzőleg, hogy legyen mód egy esetleges cserére is a nagy napon.

Kedd délután aztán a nagy paradézásról szólt, teljes harci díszben libegtem fel s alá a lakásban, és nagyon örültem, hogy a kis kiegészítő is felkerülhetett a ruhára Jóanyám tanácsára. :) Már csak az ékszerek maradtak függőben, mivel a Kis mamától megörökölt gyöngysorok színben és hosszúságban nagyon elütöttek a ruhától. A hiányosságot elég volt megemlítenem Ibolya "anyának", aki készségesen hozott nekem néhányat, köztük a kedvencét is. Nagyon meghatott ez a gondoskodó gesztus! :) Addigra persze beszereztem egy szürke gyöngysort hozzá illő fülbevalóval. Ez se volt egy egyszerű vásárlás, jónéhány üzletet le kellett járnom, mire találtam olyat, ami árban is elnyerte tetszésemet. Ibolya holmijai is passzoltak nagyjából a viselethez, elég nehezen is tudtam dönteni. :) De nagyjából összeállt az öltözet szombatra, már csak a hajamat kellett belőni. Illetve a kedvemet visszahozni az egész esküvőhöz, ha őszinte vagyok. Kicsit megviselt, hogy bár párral hívtak, de egyedül kellett mennem...bár talán így volt megírva ez, hiszen Dodi is páratlan lett sajnos ezen alkalomra (az okokat ott se feltétlen értettem!) Így gyakorlatilag egymást támogattuk lelki sebeink kapcsán is. Persze előzőleg Anitám is biztatott, hogy visszajön a hangulat, amint felöltöm a ruhát, nem nagyon hittem ebben.

Na igen, el is jutottunk a szombathoz. A délelőtt aztán hajbeállítással kezdődött és ruhapróbával folytatódott a próbasminken túlmenően (a topán tesztútján sikeresen róttam a köröket). Majd Anya unszolására következett a próbafotózásos pózolás. Talán ez a momentum volt az, ami újra formába hozott. :) Így pózoltam a lakásban, az udvaron, a hintában, Dodi szobájában, szóval változatos helyszíneken. Pont mint egy menyasszony. :) De nagyon élveztem a dolgokat, be kell valljam. És nagyon jól is éreztem magam az elegáns ruhában a meleg ellenére is. :) Ékszerek közül még ekkor sem sikerült választani, így cseles módon úgy határoztam, hogy kettőt is viszek, amit majd alkalomadtán cserélek is. Nagyon hamar el is suhogott a délelőtt, 11 óra után pedig készülődni kellett, ami aztán megint eléggé viharos gyorsaságúra sikerült, miután még reptettem pár fotót Anitának illetve Máténak a délelőtt készültekből. A kapkodás miatt persze még a buszmegállóban is azon filóztam, hogy vajon mit nem csomagoltam el kellékként...:) Végül viszonylag kellemesen sikerült Győrbe érkezni, még akkor is, ha Omló V. szolgáltatásaival nem lehettünk maradéktalanul elégedettek.

Győrben is nagy meleg fogadott, így szép komótosan ballagtunk Dodival a Víztorony utcai hasziendája felé. Túl sok időnk nem adódott azonban szusszanásra, hiszen a hőség és a topánban való gyalogszerrel történő közlekedés miatt a Zichy palotába indulást 3 óra körüli tettem. Azelőtt persze valamit falni is kellett. Jól is esett a leveske, Dodi pedig követte a példámat. A készülődés viszont nem ment zökkenőmentesen, nagyon utáltam a sürgetést, mellyel Dodi bombázott...negyed négy felé végül sikerült elindulnunk az eseményre. A palota előtt vártuk a jegyeseket, Csilla és Gábor autója pedig pont elénk gördült be. Barátosnőm ragyogóan festett, mit nem mondjak! Amikor pedig odajött üdvözölni, közelebbről is megszemlélhettem a ruháját, sminkjét. Egyszerűen gyönyörű volt, és kész. A palotába való bevonulást követően újabb pózolás következett, pár képben magam is reménykedtem, bár Dodi passzivitást öltött magára. Így én meg az ifjú pár és a profi fotósok után nyargaltam, hogy az udvaron kattogtassam a fényképezőgépem magam is. Gábor ekkor kicsit meglepett az üdvözlésével, hogy egyből beugrott neki a feledhető szervezés óra és az ottani találkozó röpke 6 évvel ezelőtt. Csilla pedig elpanaszolta, hogy milyen nehezen tud lépni a szoknyában, miután rosszul rögzítették nővérei azt. A pózerkedés után lassan elérkezett az idő a bevonulásra, a vőfély sorba is rendezte a vendégeket. 

Nagy óvatosan aztán mi is elfoglaltunk helyünket a Zichy palota házasságkötő termének külső részén, ahol kivetítőn lehetett nyomon követni az eseményeket. Kicsit diplomaosztós hangulatom is lett, amint megpislantottam a szélessávot. :) A ceremónia négy óra után néhány perccel vette kezdetét a pár bevonulásával. A pillanatot sajnos nem sikerült elkapnom. Maga a polgári esketés fél óra alatt le is bonyolódott, adódtak megható momentumai, ahol majdnem eltörött nálam a mécses. A kivonulásnál már résen voltam, és sikerült is fotón megörökítenem az ifjú házasokat. Majd végül Dodiból is sikerült kinoszogatnom egy palotás fotót. Kicsit meg is csúsztunk a kifelé haladványozással, bár végülis csak a másik esküvőn maradtunk volna benn. :) Az utcán aztán a vőfély újra összeigazgatta a násznépet, és szépen egymás után lépdeltünk a Bazilikához.

A Széchenyi téren persze kis pihenő következett, ami fel lehetett használni ismételten fotózkodásra. S bár tettünk egy kört Győr utcáin, még így is jó fél órával a mise kezdete előtt sikerült megérkeződni a Bazilikához. Itt is fényképezkedés zajlott, Csilla anyósa bőszen terelte a rokonságot ehhez megakadályozva, hogy más is esetleg odalépjen...például mi. Én speciel alig vártam, hogy bevonulhassunk a templomba, mivel akkor megint elefántként éreztem magam a porcelánboltban...a Bazilikában nagyon kellemes klíma uralkodott, és maga a templom is impozánsnak mutatkozott. 

A szertartás alatt aztán valamiért megfájdult a lábam, így néha nagyon vártam, hogy ülő pozíciót vehessünk fel. Itt is adódtak megható pillanatok, amik ismét csak megkönnyeztettek. Máté evangéliumáról pedig nem is ejtek szót, ha már a szentlecke abból szólt. Az atya különben nagyon eltalálta a mondókáját különféle tevék felemlegetésével is, és összességében is szépen prédikált. A misét is elhallgattam volna még egy darabig. 
 

De azon kaptam magam, hogy vége is, és újra a hőségben találjuk magunkat. A várt csokorelhajítás viszont elmaradt. :S Csilla anyukája ekkor kezdett barátkozni velünk, értékeltem is nagyon. S míg az ifjú pár a Radó-szigetre osont fotózkodni, addig mi átbattyogtunk a Patio éttermbe, melynek felső emelete adott helyszínt a lakodalomnak. Pár minutumos asztalok körüli nézelődést követően leltem meg ültetőkártyainkat, így el is foglaltuk helyünket. Az ültetőkártya nagyon elegáns kis csomagocska volt, és köszönetajándékként is szolgált, az asztalok díszítése is tetszett, különösen az úszógyertya fogott meg. 

Hamar előkerültek a welcome drinkek is, ami a pogácsával remek összhangot alkotott. 7 óra körül tért vissza körünkbe Csilla és Gábor, akik tiszteletére eljátszották a Himnuszt. Majd megnyitották táncukkal a lagzit, és ebbe a bővített táncba már mi is bekapcsolódtunk Dodival. Lassanként szolgálták fel a vacsora első fogását, ami libamáj pástétomot jelentett pirítóssal. Ilyen különleges alakú és ízű pirítóshoz még nem volt szerencsém...:) És az étkezés is kicsit furcsának hatott, hiszen a májkrémes kenyerecske valahogy nem illett a díszes alkalomhoz véleményem szerint. Attól függetlenül nem mutatkozott rossznak az étek. :) 

Az újabb táncos blokkot követően jött a következő fogás, az ököruszály leves. Hát...a vőfélynek sikerült kiemelni a leves fő alkotórészét, így többek már ekkor finnyogásba kezdtek...jómagam pedig inkább meghökkent a fickó idiótaságán! :) 

Az asztaltársaság szintúgy nem méltányolta a manuszt még a pajzán mondását se farokra vonatkozóan (nálam az aztán végképp betette a kaput!). A levesre pedig előbb azt hittem, hogy valami élénkítő italt szolgálnak fel a kis csészékben...:) Ízre eltalálták szerintem, a marhafarkot pedig simán főtt húsként lehetett érzékelni benne. :) 


Majd vártuk a kacsát, ami elégedetlenkedő szembeszomszédainktól ismét csak fújjolásos hitetlenkedést váltott ki. Hát igen...elég sokáig vadászták őket összefelé. Vőfélyünknek ismét sikerült étvágyunkat elvenni a kacsaölés folyamatának érzékletes bemutatásával...de az igazi megdöbbenésemet nem ez váltotta ki, hanem hogy pár böködés után a násznép java része visszaküldte az ételt. Elégedetlenkedő szembeülők a pincéreknek is megjegyzést tettek, akik persze hiába is bizonygatták, hogy a jószág négy órán át sült. 

 

Mondjuk ez nem hatott meg különösebbképpen Dodival együtt, mi elfogyasztottuk, amit elénk tálaltak, még akkor is, ha néha egy láncfűrész jó lett volna a daraboláshoz. Jó fél tíz lehetett, mire végeztünk az étkezéssel. Kicsit mozogni is kellett, így a tánccal meg is tettük azt. A zenekarra se lehetett nagyon panasz, játszottak régi idős slágereket illetve napjaink zenéiből is néhányat. Gábor és Csilla pedig elég figyelmesnek mutatkoztak irányukba. :) És Csilla szülei is igyekeztek szóval tartani a násznépet. 
 

A nagy táncizást aztán néhány ajándékátadás szakította meg a házaspár részéről, míg mi ismerkedtünk az asztaltársaságot alkotó maradék népséggel. Illetve a sütemények kóstolászása se maradhatott el. 
Főnök mondata is egyből beugrott, amikor megláttam a mentalevéllel díszített halovány rózsaszínű barackot, anno nagyon hiányolta decemberben, hmmm...majd az egykori esküvőmön kap mentalevelest. :D:D:D No igen, az nagy móki lesz majd, amiről hosszasan fognak beszélni a résztvevők. :) De hogy miért, az egyenlőre titok, majd ha odajutok, akkor részletezem. :D Addig meg türelem kedveskéim jónéhány évig! :) 

Hamar elkövetkezett az éjfél, amikor előkerült a menyasszonyi torta. Az első közös nagy feladatukat ügyesen teljesítette Csilla és Gábor, hiszen csókváltás közben kellett szeletelni a tortát. :) Majd az ifjú házasok néhány párt toboroztak a gyertyafény keringőjükhöz. 
S pár perces megbeszélés következett, Vőfélyünk elmagyarázta a koreográfiát, ez egészen tetszett, meg kell valljam. Persze igazán romantikus akkor lett volna, ha a Herceg áll balomon. De azért Dodival is remek párost alkottunk, éljen sokáig a testvéri szeretet. :) A megbeszélést a menyasszonyi tánc követte, ami meglepően rövidre sikerült szerintem. Ezt követően aztán magunkhoz vettük gyertyáinkat. Néha ebből többel is rendelkeztem, mivel Gábornak adódtak cipőkioldódási nehézségei. :) De örültem, hogy a gyertyaőrzés fontos feladatával engem bízott meg. :) 
 

A Csillagok, csillagok felcsendülésére aztán megindult a körmenetünk az asztalok körül. Csilla középen foglalt helyet a tánctéren, őt kellett félkör alakban megközelítenünk. Gábor pedig kereste élete szerelmét, s miután meglelte, letérdelt elé, kézcsókkal, majd csókkal üdvözölte Csillát. A párok férfitagjai pedig utánozták őt. Hmmm...hát nem sokan csókoltak kezet nekem még. :) S míg ők táncoltak, mi kisujjal összekapaszkodva a keringő alaplépéseivel ringatóztunk lágyan ügyelve arra, hogy egyszerre lépjünk, illetve hogy gyertyáink is bírják. 
 

Tánc végével pedig oltalmazva kísértük az ifjú párt öltözőhelyükre. Kisvártatva elő is bukkantattak abszolút egymáshoz öltözve (jegyzem meg, megint pompásan festettek együtt, de külön-külön is. Csillánál a fekete nyaklánc és hajdísz igen feldobta a piros ruháját), és kezdődött egy táncos játék. A résztvevők bokájához lufit kötöztek, és azzal kellett táncolni úgy, hogy a játékostársak törekednek a lufi kipukkasztására. Nagyon figurantosnak és mókásnak találtam, amikor az egyik tanú egy villával iramodott a lufik után, a kiszemelt hölgyemény viszont nagyon ügyes mozdulatokkal cselezett. :) 

A pincérek persze lesték kéréseinket eközben is, és a menyasszonyi tortáról se maradtunk le. És a töltött káposztát is megízlelhettük a hidegtállal egyetemben. Levente és Viki ekkor kezdett élénk érdeklődést mutatni irányunkba, a nagy csevegésnek az lett a vége, hogy folt esett a ruhámon. :S 
De nem is én lettem volna, ha nem sikerül leennem magam valamivel. Ez olyan tipikus én. :D:D:D Végül gond nélkül megoldódott a folttisztítás is, aminek keretében kicsit fel is frissítettem sminkem és ékszereimet is kicseréltem. 

Csillát is nagyjából ekkor kaptuk el egy fotóra. Majd táncoltunk is vele elég sokat. Dodit is meg kell dicsérnem, mert nagyon jó táncpartnernek mutatkozott. Mint ahogy Gábor meghívottjai közé tartozó srác is, akit elkaptam egy fordulóra, ha már ott téblábolt a táncparkett közelében. :) Észrevétlenül következett el a hajnali fél négy, amikor is azt vettük észre, hogy csak mi maradtunk szinte. Így lassanként búcsúzóra kellett fogni, pedig épp akkortájt kezdtem újra felélénkülni a közben elfogyasztott kapucsínónak köszönthetően, no meg persze a zene is fantasztikus volt. 
Szóval én roptam volna még néhány órát, hiszen a topán is bírta, néha úgy is éreztem, mintha mezítláb lennék. :) Így aztán jobbnak láttuk távozni, miután meghallgattuk még záróakkordként a Himnuszt újra, és tisztesen elköszöntünk Gábortól és Csillától, valamint Csilla szüleitől. 

Hazafelé azért készült még pár fotó, a kék órák idején pedig a Széchenyi téren is fotózás következett. De a legjobban a várfalon történő pózolást bírtam, amire Dodi segedelmével jutottam fel. S bár a harisnyám megadta magát, a fotók igazán jól sikerültek. :) 

 

Az albiban aztán kicsit értékeltük az eseményeket, majd hazafelé vettük az irányt. Tanulva a lánybúcsúból, most inkább a korai lépést választottuk.

Összefoglalva elmondható, hogy újabb élményekkel gyarapodtunk. Csilla és Gábor igazán elegánsak voltak, a ceremóniák nagyon meghatóra sikeredtek. Ami kritikát jelenthet, hogy a menüt nem igazán találták el, ki akartak tenni magukért a hagyományoktól való eltéréssel, ám ez nem jött be. Másfelől hiányoltam a tradicionális elemeket, úgymint gyertyagyújtás a polgári esküvőn, csokordobás a templomból kifelé, csoportkép a násznépről, menyasszonyszöktetés, csomagolás a vendégeknek. Ezen kívül megjegyezném, hogy menyasszony-vőlegény rokonai, barátai közti elkülönülést végig érezni lehetett, ami szerintem nem jó. 
A tökéletes lagzi még várat magára tehát, ahol résztvevőként képviseltetem magam remélhetőleg akkor már párostul. De összességében nem volt egy rossz esemény. Sok boldogságot kívánok ezúton is az ifjú párnak, és köszönöm Dodi nevében is a meghívást! :)